Nagyvárad, április 1.

Alispáni engedéllyel a zsebében, faluról-falura jár és a házak udvarán a kiskocsmákban különös dalokat kornyikál egy vándor-ember, Nagy Ede, érmindszenti asztalos. Petőfi, Vajda János, Szép Ernő, de főképen Ady Endre verseit mondja föl énekszóval a vándordalos; a dalt ezekre a versekre ő maga szerezte.

Csodálkozva hallgatják a parasztok a furcsa nótákat, bámulják a nótás embert és persze nem tudják, hogy egy uj Dankó Pista jár közöttük, talán még nagyobb valaki; ősi tehetség a nép öléből, akiben Ady dalai visszhangoznak. Nagy Ede nem ismeri a kottát, vidéki karnagyok és zenetanárok kottázták le dalait.

Az uj Dankó Pista így mondja el élettörténetét:
- Érmindszenten voltam asztalosinas. a gazdám, Ungvári Lajos asztalosember, jóban volt Ady Lőrinc urral, aki gyakran elhozta a gazdámnak a fiatal úr verseit. A gazdám sokszor fölolvasta őket a műhelyben. Sohasem gondoltam, hogy amit hallok, még megszólal énbennem. Fölnőttem, megházasodtam, kikerültem a fontra. A feleségem elküldte nekem az ujságból kivágott verseket. Addig szavaltam a verseket, amíg egyszerre csak énekszóval kezdtem őket mondani. Esténkint daloltam aztán fronttársaimnak, nagyon tetszett nekik. Vagy 15 költő közül Ady volt rám a legnagyobb hatással. Fölolvasta, egy verség és már dalolni kezdtem. A háboru után Pesten egy uri villában dolgoztam, Jellinek budapesti villamosigazgató feleségénél.

Hetekig tartott a munka és a méltóságos asszony fölfigyelt a dalaimra. Tanittatni akart, de a gondok a tanulás helyett a munkát parancsolta rám. Azután hazajöttem és faluról-falura járva énekelek.

A nép meghallgat és nem hagy éhenveszni. Most nagyon szeretnék tanulni és érzem, vihetném is valamire.