A helyes állás és járás kérdése sokat foglalkoztatta az orvosokat, pedagógusokat, katonákat stb. A tartáshibák, izomgyengeség, gyors kifáradás, túlerőltetés az esetek egy részében a helytelen állásra és járásra vezethető vissza.

Így helytelennek és elhagyandónak tartják az eddig erőszakolt alapállást kifelé fordított lábakkal, helyette alapállásul ajánlják a párhuzamosan arasznyira terpesztett lábállást. A kifelé fordított lábtartás ugyanis nem felel meg sem a láb anatómiájának, sem mechanikájának, a lábakra csak tanítás útján kényszeríthető és a lúdtalp képződésének, a térd és a csípőizület formátlanodásának okozója lehet . 

A lábtartás állás közben ne legyen kifeszített vagy erősen hátrányomott, hanem kissé lazán tartott. A túlságosan hátra feszített térdeken való álláskor a test súlya a túlnyujtott szallagokra nehezedik, ami káros következményekkel járhat, evvel szemben a lazán tartott térdnél a testet az egyensúlyozó izmok tartják.

A nálunk meghonosodott német katonás járás alkalmával a lábak mereven, szinte mankókként használtatnak, mi nemcsak fárasztó, hanem szépnek is alig mondható. E helyett az olaszos rugalmas járás lenne begyakorlandó az eddiginél rövidebb és szaporább lépésekkel. A párhuzamos tartású láb a sarokkal érje a földet, azután a láb külső éle terheltessék meg, végül pedig a láb elülső része és a lábujjak gördüljenek le; a legördülés tartama alatt a lábikra és a talpizmok lendítsék a testet, fel és előre.

Kellő begyakorlás mellett e rugalmas járásmód sokkal kevésbbé fárasztó. A helyes állás és járás ismerete elemzése és tanulmányozása nemcsak az orthopaed-specialista, hanem a testnevelők részé is kétségtelenül nagyjelentőségű.

Dr. Z. Á.