Az arc: az élet tükre. A munkában, gondban, boldogságban, búban-bánatban eltöltött esztendők az emberi arcra jegyzik fel kicsiny, de mégis nagyon sokat mondó emlékeiket és a jó emberismerő ezeknek a redőknek, ráncoknak és barázdáknak a vonalaiból sok mindent ki tud olvasni.

De talán mégis! Vannak istenáldotta, kivételes költők, írók és művészek, akiknek élete nem a lélekölő, idegtépő köznapi munkában zajlik le. Akiket – a régi görögök szerint – a Múzsa csókolt homlokon és akik egész életüket a szép és nemes gondolatoknak szentelik.  Megnyilvánul-e ez a kivételes életmód a nagy írók arcvonásain?  Azt kell felelnünk, hogy: igen!

A legsimább arcú, a legderültebb arckifejezésű öregemberek a nagysikerű írók között akadnak. Gondoljunk csak Jókai Mórra vagy Anatole France-ra, akik magas koruk ellenére úgyszólván utolsó percükig megőrizték arcuk derűs, békességes vonásait. A művészetnek, a költői gondolatnak szentelt élet is nyomot hágy az írók arcán. De ezek a nyomok valahogyan másként alakulnak.

A magyar írás és ujságírás örökifjú pátriárkájának, a 86 éves Rákosi Jenőnek arca öt évtized alatt sem változott m meg túlságosan: vonásai kifinomodtak, átszellemültek és eleven hirdetői lettek azoknak a nemes szárnyalású gondolatoknak, amelyekre évtizedek óta figyel egy egész ország.

Herczeg Ferenc hatvanhárom esztendős, de arcképe ötven évet sem mutat. Huszonöt esztendő alatt Herczeg Ferenc - alig tíz esztendőt öregedett. Az „Ocskay brigadéros”, „Bizánc” és a „Pogányok” szerzője klasszikus példája annak, hogy a nemes értelemben vett művészi élet legjobban őrzi meg az emberi arc üdeségét.

És Molnár Ferenc? A világszerte diadalait arató Molnár Ferenc? Egyáltalán nem öregszik. Huszonhét évvel ezelőtt készült a fiatalkori kép, amely az „Ördög” és a „Liliom” leendő szerzőjét 23 éves korában, a maga kedves, romantikus bohémságában mutatta be. A komolykodó művésznyakkendő és bajusza ellenére is gyerekesen lágy és sima az arca. És huszonhét év multán, ötvenéves korában alig keményedtek meg lágy arcvonásai. A művészi alkotások, a nagy irodalmi sikerek annyi örömet, elégedettséget hoznak, hogy sosem is fog megöregedni…

A három illusztris, magyar író arcáról az öregedés élettani jelei helyett a gondolat szépsége és a fantázia mindent megszépítő ereje sugárzik. Ugy látszik: akit Múzsa homlokon csókolt, azt meg is védi a megöregedéstől. De nemcsak a kivételes sorsú nagy emberek között akad ilyen „örök ifjú”.

Egyszerű, átlagos sorsú emberek között is találkozik nem egy szeretetreméltó, kedves öregúr, kinek arcát csodálatosan frissen és üdén tartja a jókedély, a lelki harmónia, az egészség. Fehér haj, fiatalos arc; olyan látvány ez, amely a benne rejlő ellentétnél fogva mindig megragadja az ember figyelmét. A legszebb és legcsodálatosabb, a leghosszabb tartamú és leghirtelenebb véget érő emberi élet egy Thomas Parr nevű angol földmívesnek jutott osztályrészül. Azt lehetne hinni, hogy legenda az egész.

De ennek a kivételes és felette tanulságos életnek a pontos, tudományos adatait nem kisebb ember jegyezte fel, mint William Harvey, a világhírű angol orvosprofesszor, aki az emberi vérkeringés rendszerét fedezte fel. Harvey, aki 1630 körül I. Károly angol király udvari orvosa volt, az angol király udvaránál ismerkedett meg a 152 éves Thomas Parr-ral, akit pár hónappal a találkozás után - felboncolt.

A nagy anatómus feljegyzéseiből tudjuk, hogy ez a Thomas Parr, aki 152 évig és kilenc hónapig élt, aki tehát mindezideig a világ legmagasabb korát megért embere volt, százötvenkét esztendeig élte egyszerű, szegényes paraszti életét. Több mint másfél évszázadig szántott-vetett a jó falusi levegőn és a legkeményebb munkától sem húzódott. Életmódja a legegyszerűbb volt, egész életén át alig evett mást, mint tejet, vajat, sajtot és szikkadt kenyeret.