A város belsejében is, a kertekben és parkokban, a tavasz jöttét az aranysárgán virágzó Forsythia-cserje hirdeti. A fehér virágok sorából a kövi ikravirág (Arabis petrogena) szokott a budai oldal némely helyén nagyobb tömegben előfordulni.

Nem szabad megfeledkeznünk a kökény, a galagonya és a bangita bokrairól sem, mert ezek a gazdag fehér virágzása éppen olyan gyönyörűség, mint amilyen bájos látványosság kora tavasszal a gyümölcsfák virágzása. Helyenként az iszalag tömör fehér virágbugái is hozzájárulnak a fehér színhatás fokozásához.

Vannak aztán fehérvirágú növényeink, melyek, bár nagy tömegben élnek, mégsem tűnnek fel messzebbről, részint, mert virágaik aprók, részint mert az erdő sötétjében élnek. Előbbiek közé tartozik a tavaszi daravirág, az ernyős olocsán, a madárhúr több faja és a pásztortáska; utóbbiak sorából a szagos müge, az olocsán csillaghúr és a Salamon pecsétje.

A kékszínű virágok nem fejtenek ki a főváros környékén élénkebb színhatást. Ezek közül egynehány, mint például a Globularia, a fürtös gyöngyike, a Vinca herbacea, Ajugák és a tüdőfű, ha helyenként tömegesebben fordulnak is elő, nagyobb zárt csoportokat nem alkotnak; egy részük pedig azért nem érvényesül, mert az erdőben rejtőzködik; utóbbiak közé tartozik a tüdőfüvön kívül az azúrkékvirágú erdei gyöngyköles, melynek termései, ha megérnek, olyanok, mintha fehér porcellánból volnának.

Utak mentén, parlag helyeken, a mezei katáng szokott helyemként tömegesen mutatkozni. A világoskék virágok ezrei kedves látványosságot nyújtanak, de csak a reggeli órákban. A pirosvirágú növények közül egyedül a keltike az, mely sűrűn nő és nagyobb területeket borít; a táj színének élénkítéséhez azonban nem járul hozzá, mert az erdőkben él.

A piros virágot viselő növények tömegesebben csak nyáron jelennek meg, de akkor sem alkotnak messziről kirívó foltokat. A tavasziak közül a nagy pacsirtafű (Polygala major), a kakukfüvek, a magyar szegfű (Dianthus Pontederae) és a piros gólyaorr (Geránium sanguineum) szoktak nagyobb mennyiségben meg jelenni lejtőinken, anélkül azonban, hogy távolra is hatni tudnának. A sík vidék nedves rétjeit itt-ott pirosra festő szürke aszat (Cirsium canum) már inkább a nyár növényeihez tartozik.

A lila szín inkább jut szerephez, bár ez sem tud feltűnőbb módon érvényesülni. Elsősorban a nagyon korán virágzó leánykökörcsinre (Pulsatilla grandis) kell gondolnunk, mely a budai napos lejtőkön már április elején igen nagy mennyiségben jelenik meg; másodsorban a vele egyidőben virító törpe iriszt kell megemlítenünk, amely különösei a Hármashatár-hegynek egy helyén oly tömegesen virágzik, hogy eleven bársonyos lila színével, különösen fényes nappal, felejthetetlen képet mutat.

Meg kell jegyeznünk, hogy ennek az irisznek sárga virágai is vannak, amelyek kisebb-nagyobb számban belevegyülnek a lilaszínűek közé. Az ibolyák különböző fajai, bár helyenként igen nagy mennyiségben virágoznak, a környezetnek nem tudnak színt adni.

Hálátlanság volna, ha megfeledkeznénk azokról a növényekről, amelyek virágai annyira igénytelenek, hogy még közelről is alig vehetők észre, amelyeket mindenki eltapos, amelyeket senki csokorba nem szed és mégis legjelentékenyebb növényeink közé tartoznak: ezek a pázsitfélék. Ezek adják vidékünknek általános zöld színét, amelyekbe a másszínű virágok és ezek kisebb-nagyobb foltjai csak el vannak hintve.

A hozzá nem értő alig tud különbséget tenni fű és fű között, pedig nem nehéz észrevenni, hogy más füvek teremnek a napos lejtőkön, mások a nyirkos réteken és ismét mások az erdőkben. Egy-egy pázsitfaj rendszerint uralkodó mennyiségben van jelen. Ezek közül a mi közönségünk még legjobban ismeri a szép árvalányhajat; ez talán az egyetlen fűféle, amelyet csokorba szoktak szedni.

És hiba volna, ha erdőinkről is megfeledkeznénk, amelyek szintén lényegesen hozzájárulnak környék általános színének fokozásához. A fővárost körülövező zöld növénytakaró az, amely a város egészségtelen páráját elnyeli és jó levegővé változtatja át, csak azért is meg kell becsülnünk minden fűszálat és minden fácskát, melyet a tavasz első melegebb napja életre kelt.

Dr. Moesz Gusztáv