- Pulik tartják együtt a nagy nyájat, a gazda hosszu időn át is nyugodtan távolmaradhat. De ne felejtsük, hogy a pulik minden gazdának egyformán fognak szolgálni …

Itt megállította beszédét a percekig tart tapsvihar. Közben valaki hiről hozta, hogy a kormánypárti gyülést hallgatóság hiányában nem tudják megkezdeni. Erre ismét megujult a viharos ováció: érezni lehetett, hogy talán ez a pillanat jelenti a mandátumot Kállay Tibornak. A rendruhás franciskánus plébános, zsidó hitközségi elnök, egyenruhás vasutas, tisztviselő, munkás, iparos és kereskedő, férfi és asszony együtt lelkendezett az ellenzéki Kállayért, aki kipirult arccal igy folytatta:
- Veszedelmes egy kézben központositani a kormányuralmat, mert ha nem tudják megtartani a kormányzati irány állandóságát, ha beáll egy változás, kaotikus helyzet veszedelme leselkedhet az országra. Miért félnek a kemény és határozott ellenzéki szótól? Azt mondják ez ujból a bolsevizmushoz vezet. Minden fölforgatás ellen legjobb módszer a parlamenti kormányzat megerősitése és a magyar közélet erejének biztositása. A bolsevizmus ellen nem ugy kell védekezni, hogy a munkásokból sasokat, hanem ugy, hogy megelégedett embereket csinálnak.

- Igaz, ugy van! - zugja a tömeg és még fokozódik az ováció, amikor Kállay arról beszél, hogy miért fordult szembe Bethlen kormányával.

- Közvéleményre alapitott kormányzatot követelek - folytatta -, követelem, hogy ne éljünk rendkivüli hatalommal, amikor ezt rendkivüli idők és célok nem indokolják. Parlamenti kormányzatot kivánok, követelem, hogy tegyenek különbséget törvény és rendelet között, biztosítsák a választás tisztaságát, a közszabadságok visszaállitását, legalább a békebeli alapon. A társadalom számára kérek biztonságot és nagy nemzeti összefogást a nemzeti célok szolgálatára. Ellenzem az állami centralizációt és kivánom, hogy gazdaságilag erősitsék meg és vigyék önállóság felé a magyar társadalmat. A közigazgatás és az adminisztráció a nagyközönség szolgálatára rendezkedjék be. A törvényekben ma nem a nép kivánsága valósul meg, még a kormánypárti többség tagjait is persvadeálni kell, hogy egy-egy javaslatot elfogadjanak. Ha igy meg tovább, a polgárságból kivész a szabad kritika, ellanyhul a szabad érdeklődés. Arról beszélt azután Kállay, hogy vigyázni kell az ugynevezett gavallér-kölcsönökkel. Ha takarékosságot prédikálnak, az állam járjon elől jó példával.

Talbot, gyufa, Lillafüred - kiáltják közbe és az izgatott hangulat egyre nő. Most igy folytatja Kállay:
- A megélhetést a drágaság teszi szinte elviselhetetlenné. A nemzetek társaságában csak ugy állhatjuk meg helyünket, ha termékeinket értékesiteni tudjuk. Kereskedelmi szerződéseink nem váltak be, mert sokkal többet importálunk, mint amennyit kiviszünk. Elérkezett az ideje, hogy határozott orientációt kezdjünk gazdasági életünkben és ez az irány Németország felé mutat. Külkereskedelmi deficitünk főként abból adódik, hogy a német-magyar behozatal és kivitel nem arányos egymással. A hatalmas német iparral meg kell egyeznünk, ha nem akarjuk, hogy alul maradjunk a konkurenciában, a megállapodásnak nincsenek elhárithatatlan akadályai. Félek, hogy a közgazdasági miniszter nem a kormánynak ad programot, hanem a termelőknek és félek attól is, hogy a politikailag kedvest ölelik majd magukhoz. E tekintetben keserves tapasztalataim vannak. A kormányban ma is megvan a tendencia arra, hogy uj hivatalokat állitson föl, most állami épitészeti hivatalt akarnak szervezni. A különböző alakulatokat, amelyekről a multban anynyit hallottunk, olyan szálak kötik a kormányhoz, amelyek nélkül az állam életét el sem tudja képzelni az ember …

Megint nagy helyeslés követte Kállaynak ezt a kijelentését. Move! Kogsz! Faksz! - kiáltozták minden oldalról.

- A nagy deprimáltságnak - folytatja Kállay - elsősorban a nép csekély jövedelme az oka. Éhesebb, korgóbb a gyomrunk, mint más nemzeteké és az éhes ember hajlamosabban reagál az idők járására. Az adminisztráció drágasága mindjobban nő. A szanálási tervezet szerint 58 pengőben limitálták a fejenkénti évi adóterhet és ma már 91 pengőnél tartunk. De ebben az összegben nincs benne a városok és vármegyék autonóm terhe, amellyel együtt ma 150 pengő fejenként az évi adóteher.

- Ki kellett lépnem a kormánypártból, mert e kérdésekben nem találtam meghallgatásra, most nagyobb hallgatóságra appellálok és ez a tudat megtizszerezi erőmet. Követelem, hogy szüntessék meg az adókezelés visszásságait, járják be adóinspektorok az országot és a helyszinén intézkedjenek a szegény kisemberek ügyében. ("Most csak végrehajtók járnak!" - válaszolja valaki.) Ha már fizetni kell, mondják ezt meg szépen és barátságosan, legalább a módszer ne keseritse az embereket.

- A kormányzat kiadási rendszere is rossz. Két ágazata van a kormányzatnak, amely fölhuzta magára a meseországnak kétmérföldes csizmáját és abban megy előre. Mellette a gazdasági szakok nem tudnak lépést tartani, de félek, lesz még valaki, aki mezitláb fog szaladni a hétmérföldes csizmák nyomában.

- Olyan kormányzatot kivánok, amely a néppel megértően és igazságosan viselkedik, amely nem protezsál senkit igaztalanul, nem viseltetik gyanakvással egyes osztályokkal szemben és megadja mindenkinek a kenyeret, igyekszik megadni a jogot, amely a polgárt megilleti.

- Olyan kormányt kivánok, amely nem a saját hatalmi érdekeit, hanem elsősorban a nemzet érdekét tartja szem előtt. Azt akarom, ne legyen senki ebben az országban, aki mellőzöttnek érezheti magát!

Nem akart vége szakadni a tapsnak, éljenzésnek, amikor Kállay beszédét befejezte.