Másfélmillióra becsülik azt a veszteséget, amelyet a magyar terménykereskedők a babtermés elmaradása révén szenvedtek. Azt a veszteséget pedig, amely a pesti pékeket érte, rosszul elsült terminüzleteik révén, egyelőre még megközelitően sem lehet kiszámitani.

Hogy ez a veszteség pengőkben mennyit tesz ki, azt csak a tőzsdepörök özöne fogja mutatni, amelyet a malmok és nagykereskedők lesznek kénytelenek késedelmes vevőik ellen meginditani.

Csodálatos, hogy jóegynéhányszor megismétlődött már ez az eset. A pékek nagyszabásu lisztvételekbe bocsátkoznak, abban a föltevésben, hogy a liszt ára ebből vagy amabból az okból emelkedni fog.

A spekuláció rendszerint rosszul sül el, azon egyszerü okból, mert akinek mühelye, üzlete van s aki nem lát bele a világpiac szövevényes hálózatába, az még nem keresett gabonaspekulációval egy garast sem, az sem igen, aki a nagy üzlethez ért.

S ahelyett, hogy mint okos iparosok a nem is olyan megvetendő keresettel megelégednének, bakkara helyett lisztben játszottak az urak. A közönségnek igazán mindegy, mert akár olcsóbban, akár drágábban veszi a pék a lisztet, a kenyér ára alig változik. De ha a mester nem köt terminüzleteket, csak rövidlejáratra födözi be napi szükségletét, akkor megkeresi polgári hasznát s nem vesziti el a forgótőkéjét.

A babbal másként áll a dolog.
Itt a veszteséget kereskedők szenvedték, akik határidőre adtak el s nem födözték be idejekorán magukat. De alapjában ez is fölösleges veszteség, mert csak az veszitett a babon, aki mindenáron bent akart ragadni a kötésben. Mint a kártyás, aki fut a pénze után.

Ugylátszik, a játékoshajlandóság olyan mélyen gyökerezik ebben a magyar életben, hogy nincs ellene segitség. Játszik a pék a liszttel, a kereskedő a babbal s az eredmény a lassan fölgyülemlő üzleti tőke elpusztulása s a sovány forgótőkével operáló cégek megszaporodása...