Magyar királyi földmivelésügyi kivitelfejlesztés
Néhány nappal ezelőtt egy kis hir jelent meg a magyar lapokban.
Arról szólott e szelid hirecske, hogy a magyar földmivelésügyi miniszter ur ő kegyelmessége egynémely szakelőadójának kiséretében hosszabb külföldi utra indul a célból, hogy a helyszinén a magyar mezőgazdasági kivitel lehetőségeit tanulmányozza. Rossz néven venni ez elhatározást nem lehet a miniszter urtól! Miért éppen ő ne nézzen körül egy kissé külföldön s éppen ő ne szerezzen tapasztalatokat, az ugynevezett „helyszinén”!
Ez utazás mögött tudniillik hosszu és időnként meglehetősen éles harc rejlik.
Harc a magyar kivitel megszervezése körül. Furcsa dolog ez a magyar agrárkivitel! Körülöttünk nagy ipari országok terülnek el. Ausztria, Csehország, Németország. Itt van a magyar föld, amely hol bővebben, hol soványabban, de mégis csak évről-évre meghozza Isten áldását. Mi sem volna természetesebb, mint hogy mi, magyarok, a magyar terményekkel rendithetetlenül tartsuk és őrizzük ez évszázados piacainkat.
Az utóbbi években ez az ut, amelyen a magyar hizómarhák nyugat felé jártak, ugy látszik, elakadt, egyre kevesebb magyar sertés, ökör s egyéb vágómarha jut ki ezekre a mi százados piacainkra, de elakadt a magyar buza utja is számos okból, többek között a magyar vasuti tarifa miatt, amint ezt még a nyáron előre bejelentettük. Igen sok gabonánk is itthon rekedt s ez a megrekedés a magyar pénzforgalomban sokkal nagyobb bajokat okozott, mint ezt a miniszteri bürókban elképzelni tudják.
Azt sem igen tudja az átlagos ujságolvasó ember, hogy Magyarországnak a független államiság tizedik esztendejében még mindig semmiféle, se állami, sem magános szervezete, amely a kivitel fejlesztését és emelését tüzné ki föladatául.
Nincs konzuli szervezetünk, mert ami van, az csak névre az, de a munkája gyakorlati szempontból értéket alig képvisel, nincs gazdasági hirszolgálatunk, nincs a külföldön semmiféle, se állami, se félig állami kereskedelmi képviseletünk.
Ezen, ugy másfél évvel ezelőtt, hozzáértő és buzgó emberek segiteni próbáltak s hosszu tanácskozások után végre megtalálták az alapot, amelyen ezt a magyar kivitelfejlesztő szervezetet fölépiteni lehetett volna. Nem sok pénzzel, ötszázezer pengő évi támogatással kellett volna megindulnia ennek a munkának, de nem indulhatott meg!
Nem indulhatott meg azért, mert éppen a földmivelésügyi miniszter ur szakközegei, a minden kivitelhez olyan pompásan értő urak utját vágták azzal, hogy a magyar mezőgazdasági kivitel fejlesztésére csak ők, egyedül ők hivatottak s ezért nekik külön intézményre van szükségük.
A magyar sertéskivitel fölvirágzása, a magyar vasuti tarifapolitika pompás segitsége, azok az óriási összegek, amiket a gyümölcskivitelen kerestünk és legutóbb a magyar hagymakereskedelem szindikálása mind az ő munkájukat dicséri.
Hogy ez a magyar királyi földmivelésügyi kivitelfejlesztés mennyi pénzbe került és az eredmény a kiadott összegekkel milyen arányban áll, azt nagyon szeretnők egyszer papiron, pontos kimutatásban elolvasni.
De nem ez a fontos.
Az a fontos, hogy a magyar külkereskedelem, a magyar export, amelynek egyformán föladata ipari és mezőgazdasági termékeket kivinni, most kénytelen várni tovább, mint ahogy várt másfél esztendeig, amig megalakul a szervezet, amelynek segitségével munkáját alaposabban és gyorsabban végezheti. Csak egyre vagyunk kiváncsiak.
Mit szól mindezekhez vajjon a legfőbb magyar gazdasági miniszter?
Bud Jánosról igazán nem lehet elmondani, hogy nem ért a gazdasági összefüggések megitéléséhez, bár hivatalnokember, elég világosan látja, mire volna itt szükség s mindenkinél jobban tudja, hogy miniszteri urakat sem képzettségük, sem tanulmányaik, sem tapasztalataik nem teszik alkalmassá arra, hogy azt a hosszu, türelmes, gyors és preciz munkát elvégezzék, amit a kivitel megszervezése és előmozdítása megkiván. Bud János pontosan tudja, mit fog a földmivelésügyi miniszter odakint látni.
Látni fog amerikai lisztet, kaliforniai és ausztráliai gyümölcsöt, dán vajat, szibériai tojást s a jó ég tudja, mi mindent, ott, ahol csupa magyar terméket lehetne elhelyezni.
Lehetne, ha volna, aki megtanitaná a magyar birtokost, a magyar parasztot, mit s hogyan termeljen, milyen minőségben, hogyan csomagolja, kinek küldje! Bud János nagyon jól tudja, hogy egyetlenegy föltételtől függ a magyar mezőgazdasági kivitel jövője: Olcsóbban kell termelnünk és standard minőséget!
Erre tanitsa meg Bud János a magyar földmivelésügy hivatalos istápolóit, erre tanitsa meg a földmivelésügyi miniszter a magyar gazdát, a kivitelt bizza csak arra, aki azt a régi időkben, amikor még nem teremtek mindentudó és mindenható tanácsosok, igen rendesen elvégezte: a magyar kereskedőre!
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!