Politikai körökben és a közvéleményben sokszor hangzott mér el panasz a parlamenti beszédek nivójának állandó süllyedéséről. A kormányhoz közelálló helyeken most végre megtalálni vélik e baj orvosságát és mozgalmat inditottak, hogy a házszabályrevizióval kapcsolatosan intézkedés történjék a képviselőház eddig hiányzó – szónoki emelvényének fölállitására.

A külföldi parlamentek legtöbbjében régóta külön emelvényről hangzanak el a parlamenti fölszólalások és most be akarják vezetni ezt a szokást nálunk is. A szónoki emelvényt közvetlenül az előadói emelvény előtt állítanák föl és ez az ujitás egyszeriben megszüntetné a parlamenti gyorsíróknak azt a régi panaszát, hogy nem hallják jól – különösen zajban, közbeszólások áradatában – a saját helyükről beszélő szónokokat és igy gyakran nehezen tudják stenografálni a beszédeket.

A szónoki emelvény fölállításának első eredménye az volna, hogy az egyes beszédeket jobban hallanák nemcsak a gyorsírók és az ujságírók, hanem maguk a képviselők is, a szónokokat pedig kevésbé zavarnák a közbeszólások. A mozgalom meginditói azonban meg vannak győződve arról is, hogy ez az ujitás emelné a fölszólalások retorikai szinvonalát is, meg vannak győződve ugyanis arról, hogy az a képviselő, aki tudja, hogy emelvényről kell majd beszélnie, gondosabban készül fölszólalására.

A szónoki emelvény használara csak a képviselőkre lennek kötelező s nem egyszersmind a miniszterekre is, akiknek a beszédét legalább a gyorsírók számára azzal igyekeznek érthetőbbé tenni – áll ez különösen Bud Jánosra, aki tuvalevően a leghalkabban beszél az parlamentben -, hogy a gyosírók helyét néhány lépéssel előbbre hoznák az ülésterem közepe felé.