Tanári minőségben megvalósította az ideális tanárt, Közvetlensége úgyszólván példa nélküli volt. Az ifjúság igazi atyai barátját látta Koch Antal-ban. Egyetemi előadásaiban kiterjeszkedett a földtan és őslénytan minden ágára; leereszkedett az ifjúság szellemi színvonalára, hogy azután felemelje őt magához.

Tudását nem burkolta misztikus homályba; miként egész lénye, tanítása is egyszerű nyílt és őszinte volt. Rendkívül nagy súlyt helyezett arra, hogy az ifjúság a földtant ne csak a tanterem négy fala között hallomásból tanulja meg, hanem hogy a hallottakat a szabad természetben meg is tudja figyelni.

Amint az időjárás megengedte, tanítványait kivezette a szabadba és ott a legnagyobb közvetlenséggel mutatta be az egyetemi előadásaiban előadottakat. Így az ifjúságnak alkalma nyílt arra, hogy az egész ország földtani viszonyait megismerje.

Többször felkereste tanítványaival a Dunazug-hegységet, Selmecbányát, a Balatonmentét, a hunyadi vasérctelepeket, a Mecsek hegységet, Körmöcbányát, Pöstyén vidékét, a nógrád-borsodi széntelepeket, Dobsinát, az aggteleki barlangot, Rudóbánya vasérctelepét, a bánsági híres érctelepeket, a Velencei-tó környékét.

E tanulmányutakról az ifjúság nemcsak tapasztalatokkal meggazdagodva, hanem testben és lélekben felüdülve tért vissza, továbbá oly emlékek birtokába jutott, amelyekre mindenkor boldogan fog visszaemlékezni.

Az 1912. év május 28. napján, egyetemi tanári működésének negyvenedik évfordulóján, tanítványainak részéről olyan meleg ünneplésben volt része, amilyen csak keveseknek jut osztályrészül. A budapesti egyetemen két évtizeden át működött; lelke azonban visszavágyott Erdélybe, melyet később is gyakran keresett fel.

Kartársaival szemben a lehető legmegértőbb volt; sohasem kereste a visszavonulást; szívétől távol állott minden békétlenség. Nyugalomba vonulása alkalmával „bodrogi” előnévvel magyar nemességet kapott. A sors megengedte neki, hogy megérje az emberi kornak csaknem végső határát. Öreg napjaiban kellett megérnie, hogy az anyaországtól elszakították Erdélyt, amelyhez annyi szép emlék fűzte.

Kiváló alkotásai ott maradtak és fennen hirdetik, hogy mennyi fáradságot áldozott Erdély földtani átkutatására. Sokat munkálkodott a tudomány népszerűsítésén is; éppen a Természettudományi Társulatban tartott előadásai, valamint a Közlöny lapjai tesznek tanúbizonyságot ezirányú működéséről.

Családi élete a legboldogabb volt. Örömmel láthatta, hogy fiai és vejei a magyar közéletnek és tudománynak lelkes munkásai lettek. Pályafutása példaképen szolgálhat mindenkinek. Élete célja a munka és kötelességteljesítés volt. Távol állott tőle minden hivalkodás; szerénysége mintaszerű volt. Emlékét a magyar természettudomány mindenkor kegyelettel fogja őrizni.

Dr. Mauritz Béla