„Édesem, ne felejtsd el, hogy 11 ž a hullámhosszom!” A baráti érzés az a titkos fluidum, mely - miként a láthatatlan rádióhullám - észrevétlenül terjed egyik rokonlélekből a másikba. A baráti érzelem abban is hasonlít még a rádióhoz, hogy ott is van „leadó” és „felvevő” állomás s ha a két baráti szív nincs kellően összehangolva, bizony, nem keletkezik köztük - kapcsolat.

Annál természetesebb tehát; hogy nagy szolgálatot fog tenni a rádió az egymáshoz ragaszkodó barátok és barátnők között. Mert mire van most utalva két barátnő, ha történetesen életük úgy alakul, hogy rövidebb vagy hosszabb időre cl kell szakadniok egymástól? Vége a hosszú délutáni csevegéseknek, nem tárgyalhatják meg többé részletesen az új téli szalmakalapokat és a nyári bundákat, nem kerülhet szóba az operettszínház új csillagának karrierje, hogy a legújabb banántorta receptjéről ne is beszéljünk.

Minthogy mindezekről az életbevágó fontossága dolgokról nem mondhatják el a távolból egymásnak halaszthataltlan véleményüket, nem marad részükre más eszköz, csak levélpapír és toll. De végtére 48 oldalas levélnél többet mégsem irhatnak egymásnak, már pedig ilyen szerény terjedelemben bizony még a töredékét sem tárgyalhatják le mondanivalóiknak. Ó, nehéz a helyzete a szegény barátnőnek, aki levelezgetésre van utalva és nem „beszélheti ki magát…”

Mindezeken egy csapásra segít majd a jövő rádiókészüléke. Hiszen néhány év múlva már a hordozható és bárhol a villanyhálózatba kapcsolható készülékek távolbalátó lemezzel is fel lesznek szerelve és ugyanazon apparátuson nemcsak felhívhatjuk majd a keresett állomást és kölcsönösen beszélni is tudunk, miképp ma a telefonnál, hanem éppúgy fogjuk látni is a beszélő minden mozdulatát a készülék lemezén, mintha csak velünk szemben ülne.

S akkor aztán nem lesz semmi akadálya annak, hogy az üdülésre utazó barátnő részletesen megbeszélje fővárosban maradt társnőivel a fontos eseményeket, mintha csak ott ülnének egymás mellett valamelyik cukrászdái asztalkánál.

Csak be kell állítani a készülék skáláját, megnyomni, egy gombot s máris felhangozhat a kérdés: „Mit szólsz, drágicám, a Komlómé strasszos estélyijéhez?” S éppúgy meg fogják szokni a rádiózást, mint ma a telefonálást, csupán barátnőjük rádiószámát kell majd megjegyezniök. Ezért valószínűleg az utolsó figyelmeztetés két könnyes szipogás közt a vonat rászállt barátnőhöz: „Édesem, aztán ne felejtsd el, hogy tizenegy és háromnegyed a hullámhosszom! Ti-zen-egy-há-rom-negyed!”