Budapesten nyolcvan bridge szalonban bridgeznek és römiznek tánc helyett a thee dansant-ok elegáns társaságai

Hotelekben, kávéházakban, cukrászdákban, kioszkokban, pincékben folyik a jeu egypengős kártyapénz „bridge-uzsonna” mellett, bridgeruhában 


A pesti hölgyek, akik természetesen nem vonhatták ki magukat a világszerte járványos bridge és rumy divatja alól, már nemcsak familiáris teadélutánokon vagy egyes klubokban hódolnak e játékszenvedélynek. A külföld példájára ma már a pesti hölgyek is külön hölgybridge szalonokban találkoznak, amelyek száma az utóbbi időben szinte hihetetlenül megnövekedett. A legpozitívabb adatokra támaszkodhatunk, az adóhatóság statisztikájára, amely szerint ma már 80 elegáns és kevésbé elegáns hölgybridgeszalon van Budapesten.

Ez igen jelentékeny szám, ha figyelembe vesszük, hogy e szalonokon kívül is rengeteg nő hódol a divatos játékszenvedélynek: otthonában, barátnőinél, egyes klubokban és kávéházi tableauknál. A hölgyek bridgeszalonjaiban általában azok a dámák játszanak, akik körülbelül egy társadalmi réteghez tartoznak.

Az elegáns hölgybridgeszalonokat kivétel nélkül ismert társasági hölgyek tartják fönn.

Érdekes tünet Budapest legújabb társadalmi életében: X. Y. urnő, aki, mondjuk özvegy lett, vagy pedig háború után a gazdasági viszonyai elváltoztak, mint divatos kereseti forrásra, bridgeszalon megnyitására gondol. Ez teljesen fair és comme il faut vállalkozás, aki sokat fogadott otthonában, kitűnően ért is a dologhoz: megállapodik valamelyik szállodással, étterem vagy kávéháztulajdonossal a különszobát illetően, körbetelefonál barátnőinek, a hölgyek tudomásul veszik és megkezdődik egy új bridgeszalon élete. Így esik, hogy lépten-nyomon vannak bridgeszalonok Budapesten: legelsőrendű és nem elsőrendű hotelekben, a legtöbb kávéházban, cukrászdákban, kioszkban, pincékben. Pincékben is, hogyne.

Például a Gresham-pincében van a legforgalmasabb bridgeszalon, Goldschmidtnéé, ahol állítólag száz ember fordul meg naponkint, urak és hölgyek, természetesen, vegyesen. A legfashionable bridgeszalon ma Baumgartennéé a Bristolban. Ugyanott van egy másik előkelő szalon is Nemeskérynéé: sőt mágnáshölgyek is nyitottak bridgeszalont, többnyire csöndes kávéházak különszobáiban. A legelső bridgeszalont Budapesten egy magyar mérnök özvegye, Szász Mary, trieszti hölgy nyitotta meg négy évvel ezelőtt. Az ő példáját követte a többi társasági hölgy, akiknek nevéről nevezik a szalonokat.

A bridgeszalon föntartásának financiális formája ma már szokásjogon alapszik, a látogatók egy pengő kártyapénzt fizetnek fejenkint s az ilyen helyen megállapított ára van a bridgeuzsonnának is, amely többnyire szintén egy pengő. Az uzsonnapénz, természetesen, a hotel vagy kávéház tulajdonosáé, a kártyapénz pedig a szalon háziasszonyát illeti: a hölgy ebből vásárolja a kártyákat és ebből födözi – legujabban – a szalon vigalmi adóját. Legutóbb ugyanis már az adóhatóság figyelmét is fölkeltették a divatbajött és megszaporodott bridgeszalonok és a kártyapénz 33 %-ával adóztatták meg őket. A szalóntulajdonosnők kérvénnyel fordultak a pénzügyi hatósághoz és éppen most egyeztek meg, hogy havi 60 pengő átalányt fizetnek.

Természetesen ezekben a szalonokban hazárdjátékot nem szabad játszani, kizáróan csak bridget és rumyt. Már a póker is tilalom alá esik. A hölgyek be is tartják ezeket a szabályokat, hiszen ők bridge- vagy romy-hívek, egyedül a póker az, amely csábítja őket, a háziasszony szigorúan őrködik, hogy a hatósággal semmiféle konfliktusa ne legyen. Maga a háziasszony bizonyosfokú ellenőrzést gyakorol már pusztán azzal is, hogy szalonjának egyik alapszabálya: ismernie kell a vendéget, avagy egyik ismerősének kell a jövevényt bemutatnia.

Csak úgy pusztán az utcáról, mint általában „a klubok” kártyaszobáiba nem lehet bemenni a hölgyek bridgeszalonjába…

Hogy milyen látványt nyújt a teljes üzemben levő bridgeszalon? Kis asztaloknál négyes, ötös csoportokban ülnek a kártyázók, mintegy nyolcvan százalék hölgy és csak husz százalék úr. A hölgyek többnyire kalapban és igen egyszerű délutáni ruhában ülnek, amelynek már külön kategóriája van és a párisi divatkollekcióban úgy szerepel, mint „bridgeruha”…

Ez a nemzetközi fogalom, a „bridgeruha” is mutatja, hogy a bridge szenvedélye nem külön pesti specialitás, hanem a kor jelensége. Egész Európában, bizony eltűnt a táncdüh, helyébe került ez a lehiggadt szórakozás. Ma minden világvárosnak megvannak a maga különböző és különleges bridgeszalonjai, mindegyik kitermeli, ezen a téren is a maga raffirementját.

Bécsben például a legelőkelőbb bridgeszalónok egyike Orlova grófnőé, aki Bécs külvárosában, Lerchenfeld egyik primitív hoteljében tartja összejöveteleit. Orlova grófnő kültelki bridgeszalónjában Bécs egész arisztokráciája és diplomáciája megfordul… Nálunk ez még nincs. A Jászberényi-uton vagy az Angyalföldön még semmiféle grófnő nem nyitott bridgeszalont. Viszont jó tipp!