Páris legújabb attrakciója az éjféli műstrand, a „Lido” és a keddi és csütörtöki négerbál egy külvárosi hotelben

Páris, június 1.

Különös város... szeszélyes. Aki ismerte tavaly, az idén már aligha ismeri és aki ismerte tiz év előtt, az többé nem ismer rá. Ideges. Fölkap valamit, ráun és félredobja - ugy vágja földhöz, hogy minden csontja beleroppan. Minden különösebb ok nélkül.

Az egész Montmarire üres.

Bemész az egykor hires Rattmorfba vagy Monieo-ba és futva jösz ki, nehogy leszedjék rólad a kabátot. Negyven ifju hölgy ül ott rózsaszínben és várják a betévedt utast. A mindenütt tűrhetően jó jazz csak magának szól és a transzparensek hiába villognak. Ellenben három-négy hely a Montmartreon is, például most a Moulin Rouge a Mistinguett-revüvel, a Theatre de Dix Heures chanson-programmal, a Lapin Agile cimü müromantikus kabaré Verlaine- és Richepin-dalokkal minden este táblát akaszt ki.

Nagy dolog ez a „complet” ebben a városban! Egészen egyszerü kávéházak járnak. A nagy boulevard összes kávéháza nem divatos. Divatos a Café Weber a Rue Royale-on. Itt minden órában ülnek emberek. Apéritif-fogyasztásra, fagylaltozásra. dinerre, souperre. Főleg éjfél és egy óra között egész sereg szmoking és nyári bunda távozik, mert nem kap a Weberben helyet. Közvetlenül mellette, van a Café Royal Ugyanaz a nivó, majdnem félár - és üres. Inkább hazamennek a Weberből kiszorult emberek, de nem ülnek be a Royalba...

A Champs-Elysées véges-végig kihalt, bár egyes helyeket, igy az idén megnyilt Lido-t nagy reklámmal lanszirozzák. A Lido: fényes útjárópalota, drága fürdőhelyüzletekkel, az udvar közepén jazz-banddel és az árkádok alá települt müvelencei kávéházzal – a souterrainben pedig müstranddal.
Itt épp ugy vannak hivatásos fürdőzők, mint a revükben görlök és a daneingokban parkett-táncosok. Kikészített áru, amelynek merész trikós női közé elkeveredik néhány elszánt amerikai férfi és nő vagy néhány beérkezett párisi müvész. Persze, itt éjszaka is strandolnak és a strandoláshoz olyankor hozzáadnak egy-két színpadi attrakciót - 39 frank beléptidij mellett Az egésznek van valami ideiglenes szaga. Jövő esztendőre betemeti a számum... Hanem Párias legfrissebb és legkuriózusabb mulatság az idei tavasszal a néger bál.

La bal negre.

Kétszer egy héten, csütörtökön és szombaton, Páris összes négere és négernője összejön egy külvárosi hotel nagytermében. Tiztől 1 óráig táncolnak. Ez a Grenelle nevű munkásnegyedben van, egy kis zugutcában, a Jeanne d’Areról nevezett szállóban. A satnya. szomoru kis utcát, a rue Blomet-t minden csütörtökön és szombaton a néger bál napján, ellepik a táborozó taxik és fényes magánautók.

A garnihotel homlokzata pedig fényárban uszik és tágra nyílt kapujából zene csattog az utcára. Már kint az utcán is táncolnak a négerpárok. És benn – benn, az elég tágas, primitiv tcremben, a földszinten és karzaton szoronganak az emberek. Fehérek, négerek és japánok vegyesen. De, kétségtelen, a hegemónia itt a kávébőrüké. A legfeketébb espresso-kávé szinétől a világos kapucinerig van itt minden négerárnyalat. Nem varietészámok, hanem a Párisban mesterséget folytató emberek. Privátok és alkalmazottak, szakácsok és Sorbonne-diákok, gyarmati katonák és soffőrök, pesztonkák. orvostanhallgatónök, fölügyelet alatt álló lányok...

Ezeknek az embereknek ez a bál a találkozóhelyük, kimenőjük, magánörömük. Gyönyörüség látni, milyen meggyőződéssel charlestonoznak és tangóznak, boldog felejtkezéssel, a velük született zenei érzékkel és temperamentummal. Egyetlen boldog ölelkezés ez a bál, egyetlen forró összesimulás - bántó vagy izléstelen gesztus nélkül. Hófehérbőrü, szőke lány - mint egy Veronese-szépség - tán huszéves és tán varrólány, rászédül a havannaszinü gyarmati katona keblére, ez a pár szinte romantikus, olyan átszellemült.

Van kövérkés. alacsony párisi kispolgárné, ezt oly fürgén forgatja a koromszinü, gyapjas dandy, hogy elfullad a lélekzete és kering, mint a forgócsiga. Dehogyis kap ez levegő után! Nem bánja, ha megfullad. Észre sem veszi. Ez itt élete egyik legszebb órája... Néger diák és diáklány együtt.

Olyan, elegáns. mozdulattalan a charlestonuk, amilyet fehér párnál életemben nem láttam. Keskeny néger kezük összefonódik, egy olcsó gyűrű csillog a lány ujján, a lehelletük összeér, szó nélkül nézik egymást. Milyen jó nekik! Milyen fiatalok! Nincs egy gondolatuk… Csak a szájuk van vis-a-vis egymással, meg a szemük…Néger bál! Ezer és ezer néznivaló. A párisiak megszimatolták ezt a atrakciót. Eljöttek - őszinteséget nézni. És fönn, a Jeanne d'Are garuihotel karzatán ott hemzseg; Páris művészvilágra, dámák, vivőrök, nagy szállodák vendégei és egy whiski-spriccer vagy pálinkás cseresznye mellett kiábrándult szemükkel figyelik lázasan ezt az idegen, egyszerű – és rég elfelejtett örömet.