Chaplin európai élményeiről

1928 | Június

Chaplin európai élményeiről, Dekobra a hóhér szerenádjáról és egy fiatal irónő a párisi rossz leányokról irták a legújabb divatos könyveket

Három olyan könyv jelent meg Párisban ezen a héten, amelyről sokat beszélnek. Az első fiatalos és csinos írónő könyve, Maryse Choisy-é. aki egy hónapra elszegődött szolgálónak egy rosszhirü, házba hogy utóbb megcsinálhassa az ott tapasztalt élet pontos riportját

Ez az cgyhónapos szolgálat nem mindennapi áldozatkészség egy finnyásnak és elegánsnak mondott irónő részéről... és Páris ezt a gesztust azzal honorálta, hogy észrevette. Az „Un mois chez les filles” című könyvről ennélfogva sokat beszélnek, sokféle kommentárral... A második könyv, amely nem maradt észrevétlen. Maurice Dekobra kötete: „Sérénade au Bourreau” (Szerenád a hóhérnak). Az „Intran-sigeant” - párisi nyelven: az „Intran” munkatársa kezébe vette, meglátta, hogy a borítókra azt nyomták: „Nyolcvanezredik kiadás” és ezt irta az uj könyvről rovatában: „Mindig tudtam, hogy Dekobra ur népszerű iró. De hogy ennyire népszerü!

Még meg sem jelent és már a nyolcvan-ezredik kiadást nyomják...”

Finom és párisi tüszurás, amelybe a bonulevardokon kicsit el lehet vérezni, dehát Istenem, Dekobrának oly nagy közönsége van éppen Párison kívül! A harmadik könyv, amely kikerült a kirakatokba s az aszfaltra telepített asztalokra. Charlie Chaplin naplószerű kötete. „Mes voyaaes”, „Utazásaim”. Erről nincsenek glosszák. Ezt olvassák. Nagyon szép Chaplin-film ez is. A Boulevard des Italiens egyik nagy mozijában már harmadik hónapja játsszák a „Cirkusz”-t. Furcsa dolog ez ezzel a Chaplinnel. Ha arra gondolok, mennyire ember és művész, szinte azt kell mondanom, ő az egyetlen közülük, aki nem moziszinész.

Nem moziszinész, hanem nagy ember.

És ugyanez árad ki könyvéből is. Nem irói ügyességgel irott könyv, mégis nagyszerü mü: olyan póznélküli, őszinte, jószivü, szomoru, intelligens és megkapó irás, mint amilyen Chaplin a filmen. Egészen benne van Charlie ebben a könyvben, mint ahogy egészen benne van legtöbb filmjében is. Soha hollywoodi sztár nem fog írni ilyen könyvet.

Hogy kifakad akárhányszor Chaplinből mennyire gyülöli Hollywoodot: „El akartam menni – irja – elmenni messzire Hollywoodból, ahol nincs filmvilág, nincsenek szecnáriók, nincsenek celluloidszagu mütermek, szerződések, sajtókommünikék, ragasztómühelyek, tömegek, fürdőző szépségek, krémes bélések, nagy cipők és kis bajuszok… Megszökött Hollywoodból Newyorkba és onnét, az „Olympic” födélzetén áthajózott Európába. 1923 tavaszán volt. Elátogatott Angliába, Franciaországba, Németországba. Hiszen emlékezünk még az akkori ujsághírekre: Sonthamptonban London polgármestere, a lordmajor és mindenütt exaltált tömegek és kitünőségek fogadták. Ezt is megirja. Szubjektiven: öröm is volt és szenvedés. Szenvedés azért, mert ez egyszer nem akart komédiás lenni.

Szeretett volna magának élni, észrevétlen maradni.

Nem volt lehetséges. De nem ezek a külsőségek az igazi élményei. Hanem az emberek. Például egy nő, aki a Montmartreon a Rat Mortban énekel. „Rövid hajat hord, sápadt, vonásai finomak és szeme nagyon különös. Lilás-kék. Éppen csak hogy elmegy asztalom mellett. Ő a legkülönösebb szépségű nő, akit egész Európában láttam. A franciák fölismernek, ünnepelnek. hangosan kérdezgetik: .Hogy vagy, Charlie!' Ez hidegen hagy. A rövidhaju ott ül asztalom szomszédságában. Érdekel. Egy barna nővel ülnek, a barátnője, spanyol lány. Szeretném, ha felém fordítaná arcát. De nem. Valami disztingvált és raffinált lényeg van ebben a kislányban. Ez nem való ide. Nem veszem le róla szememet.

De ő egyetlen pillantásra nem méltat...”

Később megtudja róla. hogy emigráns orosz nő, a valódiak közül. Skayának hívják. Beszél vele pár szót. Skaya még sohasem látta filmen - nem rajong érte. Pár nappal később nagy díszelőadáson bemutatják „A kölyök” címü filmet Párisban. Chaplint éremmel tünteti ki a miniszter, a francia kormány ünnepli, ő legföljebb, ha ezt nevetségesnek érzi és zavarban van. De hazamegy és otthon egy cédula várja. Ennyi: ”Láttam a filmet. Maga nagy müvész. Tele vagyok örömmel. Maga - milyen boldog lehet! Neretek, sirok. Skaya.” Ez - ez igen. Ez az ünneplés kell neki. Gyerekes örömmel beszél róla a naplóban.

Vagy pedig - Wells! Milyen élmény. Ami legelső pillanatra megfog, az a szeme. Szép, sötétkék szem, jóságos és tisztánlátó.” Azután elmondja, Wells-ben mennyi vidámság, egészség és humor van. Amikor Chaplin megpillantja Wells „Világtörténelmé”-t az asztalon. Wells elüti ezt a percet cirkuszi bohóckodással. Chaplint utánozza és énekel: mindketten kacagnak. Azután ezt irja Chaplin: „Még egy tulajdonsága Wellsnek. Igazán ember.” És végül megjegyzi: „Kimegyek weekendre Easten-ba, Wells családi házába.

Egyedül leszek velük. Már csak ezért is érdemes volt Los Angelesből Európába jönnöm.”
Az az igazság, hogy erről a pózmentes könyvről póz volna kritikát irni. És igazán többet érdemel: el kell olvasni. Belenézni a könyvben Chaplin szürke, szomoru, okos szemébe. Et volilá!