A tüdőbaj nemcsak az egyesek betegsége, hanem a családé és társadalomé – Mindenki átesik tüdővészes fertőzésen – A tüdőcsúcshurut a tüdővész csirája – A tüdőbaj gyógyítható, elhanyagolt alakja, a tüdővész nem. Nincs manapság egy betegség sem, amely annyi embert szakítana le túlkorán az élet virágzó fájáról, mint a tüdőbaj.

Ha feltámadnának mind azok, akik tüdővészben haltak meg, kegyetlen, szörnyű látvány tárulna elénk. Vidám kisgyermekeknek végeláthatatlan csapatai vonulnának el előttünk, ártatlan, bájos gvermekek, akiket az anyák öléből, a játékaik közül szakított ki a rettenetes vész. Ifjak és serdülő leányok megdöbbentően hoszszú sora után a férfiak és az anyák végtelen tömegei jönnének, akiket életük delén őrölt meg a kegyelmet nem ismerő gümőbacillus.

Köztük lennének az emberiségnek olyan kiváltói is, mint Mozart, Chopin, Schubert, a világ legnagyobb zenetehetségei, Schiller a nagy német költő, az olasz Paganini, a hegedű királya, Miliére a leghíresebb francia vígjátékíró, Correggio, a késői középkor legtehetségesebb festője, Spinoza, az amszterdami gyémántköszörűs és nagy filozófus és még annyi sokan, akiket mind életük virágában tört a sirba a tüdővész.

Nem sokat tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a világon minden hetedik, nyolcadik ember tüdővészben hal meg, Azoknak a fele, akik 15 és 30 év között halnak meg, a tüdővész könyörtelen palosának az áldozatai. A nyugati művelt nemzetek azonban egyre sikeresebben harcolnak ez ellen a népbetegség ellen s az utolsó 30 év alatt egyharmadára szorították le a tüdővészes halálozások számát.

De még így is minden 1000 emberre évenként 2 tüdővészes halál esik. Nálunk pedig kétszer annyi. Magyarországon a legutolsó 15 év alatt egymillió ember halt meg tüdővészben. A tüdővész nem az egyesek betegsége csupán, hanem a családé, a társadalomé. Mindenkinek érdekében áll, hogy minél kevesebb tüdővészes legyen, aki a bacillusszórás rettenetes munkáját végezheti az egészségesek között öntudatlanul.

Egy francia orvosprofesszor a tudatlanság betegségének nevezte el a tüdővészt, amely elsősorban tudással, a baj természetének az ismeretével gyógyítható. A tüdőbaj okozóját, a gümőbacillust, már 45 évvel ezelőtt felfedezte Koch Róbert német orvos. A tüdővészes ember bacillusokban bővelkedő köpésében csak ezerszeresen nagyító üvegen válnak láthatókká a rövid, pálcikaformájú gümőbacillusok.

Örökölni a tüdőbajt nem lehet, nem csak megkapni. Még a hajlamosságot sem lehet örökölni. Hogy a tüdővészes szülők gyermekei mégis igen gyakran tüdővészben pusztulnak el, annak egyszerűen az az oka, hogy az ilyen gyermekek nagyon ki vannak téve a fertőzésnek.

A tüdőbajos szülők, akik nem tudják, hogy a betegségük ragályos s egyszerű hurutnak tartják a bajukat; minden elővigyázatosságot, óvatosságot mellőzve elárasztják az egész lakást gümőbacillusokkal, így aztán szinte lehetetlen, hogy gyermekeik a folyton megismétlődő fertőzéseknek áldozatul ne essenek. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a sötét, napfénytelen lakásokban a gümőbacillusok hónapokig elélnek.

(folyt. köv.)