A hagyományok ápolásáról és tiszteletben tartásáról igen sokat beszéltek a legutóbbi esztendőkben. Hagyomány volt az is, hogy ujév napján a miniszterelnök tájékoztatja az országot politikájának legfőbb irányelveiről. Jó és okos hagyomány volt ez, még rossz és bolond is volt a politika, amelyet a hagyomány kötelezett a színvallásra.

Elmult az ujesztendő, de nem hallottuk a miniszterelnököt. A hallgatás valamikor bölcsességet jelentett. Ma csak óvatosságot. És amikor a miniszterelnök óvatos, a szakminiszter se lehet könnyelmű. De igy is mondhatnók: ahol a véleményszabadság legszebb erénye, hogy nem él ezzel a szabadsággal, ott a miniszter nem járhat elől azzal a rossz példával, hogy több szabadságot vesz magának, mint amennyit a polgárságnak engedélyez.

Az ujévi némaság teljes lett volna, ha Rassay Károly és Kállay Tibor miniszterviselt képviselő nem zavarja meg a csöndet. Demokráciáról, szabadelvűségről, titkos szavazásról, a közhatalom korlátozásáról, egyesülési jogról és sajtószabadságról és nevessetek, barátaim, kinevezett képviselők szégyenéről beszéltek a kormánypárti urak. Elfelejtjük nem hánytorgatjuk föl nekik, hogy évekig semmit sem tettek hitük és meggyőződésük diadaláért. Nem lobbantjuk szemükre, hogy hitükön és meggyőződésükön a legbrutálisabb erőszakot követték el és még csak föl se jajdultak, amikor lépten-nyomon megrugdosták ideáljaikat. Eljátszották a jogot, hogy higyjünk őszinteségükben és komolyságukban.

De a rosszak megjavulnak, ha szuggerálni tudjuk nekik, hogy jók. És a megbízhatatlanok megbízhatókká lesznek, ha előlegezzük nekik a szavahihetőséget. És végül: a becsületesség mindig szivesen hisz a becsületességben. Rajta hát: harsogjon messzire a demokrácia és szabadelvűség rekedtté szordinózott hangja. Kiáltsák ők bele az ország ájuldozó lelkébe, hogy a megujhodásnak és föltámadásnak egyetlen erjesztő ereje a népakarat korlátlan megnyilatkozása és a nyugati eszmék diadalmas térfoglalása. Nem vagyunk kényeskedők és nem féltékenykedünk.

Legyen ugy, mint Rassay mondja: valósítsak meg a szabadelvűség mai és egykori ellenségei. Adjanak ezek szárnyat az ujjáteremtő ideáloknak, akik harcban állottak a haladással. Briand szocialista volt és ma egyik legerősebb oszlopa polgári demokráciának. Lloyd George háborus politikája sokkal merészebb és kíméletlenebb volt, mint Asquithé és ma Lloyd George a pacifizmus leglelkesebb harcosa.

A mult nem kötelez arra, hogy javíthatatlanok legyünk és aki fölismerte a jót, ne szégyeljen jót cselekedni csak azért, mert ennek előtte odaláncolta magát a rosszhoz, A szabadelvűség meg a demokrácia nem veszít értékéből, ha olyanok hozzák, akiknek a tenyerük kérges a reakciótól.