A szombati tőzsdén a hadikölcsönök árfolyama hirtelen fölszökött s az árfolyamnyereség, amelyet e hónapokon át elhanyagolt papirok fölmutattak, 30%-nál többet tett ki.

Az árfolyamemelkedés közvetlen meginditója az a nagyarányu vásárlás volt, amelyre a piacnak egy nagy magánbankárja adott ügynökeinek megbizást, s mint az ilyen esetekben rendszerint történni szokott, a kis spekulánsok hada természetesen nyomban követte a példát s előrelátható, hogy a jövő héten kisebb-nagyobb engagement-k serege fog hadikölcsönökben keletkezni.

Ameddig a vásárlók magának a tőzsdének a közönségéből kerülnek ki, addig senkinek sem lehet szava ez ármozgalom ellen. A tőzsdén megszokott és régi jelenség ez! S ha egy vagy két helyi spekuláns megégeti a hadikölcsönön az ujját, mint ahogyan annyian és annyiszor mér megégették, az nem jelent katasztrófát. A baj csak ott kezdődik, ha az animáló bankárok a közönséget próbálják bedönteni ujabb kötelezettségekbe, a régi s örökön változhatatlan módszerrel, kitünő összeköttetéseik és nagyszerü információik emlegetésével.

Miféle meggondolások vezették azokat, akik a szombati nagyszabásu vételi megbizásokat adták, azt nem tudjuk. Bizonyos ellenben az, hogy az a pletyka, amely szombaton a tőzsdéről kiröppent, hogy a kormány a valorizációs javaslatot visszavonja s uj javaslatot nyujt be helyette, amely német mintára a hadikölcsönök részleges s emelkedő skálaszerinti valorizációját irja elő, tökéletesen hazug, egyetlen szava sem igaz. A javaslatot nem vonják vissza s a hadikölcsönök belső értéke a mult hét óta, fájdalom, egyetlen fillérrel sem emelkedett.

Ezért, hogy régi tőzsdei mondást használjunk, „Nicht anrühren!”, mert akik szombaton vettek, azok, könnyen lehet, szerdán adni fognak, mert 30-50%-os nyerség olyan marge, amelyre a pesti tőzsdén régen volt példa.