A pesti zsidó hitközség vasárnapi választásának eredménye egy kissé a numerus-clausus-vita poénja is. Értsd: az a párt, amely ma megsemmisitő, tüntető többséggel győzött a zsidők pesti hitközségében, a tökéletesen el- és megmagyarosodott, már nemzedékeken át itt gyökerezett zsidóság pártja volt. Azé a zsidóságé, amely magyar munkáján és magyar tisztességén tul, ha kell, hivatkozhatik öt-hat zsidógeneráció magyar temetőkbeli sirköveire és amely Galiciát nem ismerte, de annál inkább megismerte.

Azokban az időkben, amikor ez a magyar vérre szomjas osztrák koronatartomány egyetlen magyar fejfaerdő volt. Ez a zsidóság az, amely rajongással ontotta a magyar hazáért vérét. Vérét, amelyet most a Méhely-féle fajvédelmi biológia külön kurzusvegyvizsgálat alá akar venni. Ez a zsidóság az, amely egy volt a keresztény magyarsággal, amikor külellenség szorongatta a nemzetet és amely később, hogy egy földult és galádul megcsonkított hazán belül szorongatták a zsidót, panaszait nem tárta a külföld elé. Itthon kereste igazát, tekintet nélkül arra, hogy azt megtalálja ma vagy pedig csak az idők holnaputánjában.

Ez a zsidóság az, amelynek kiirthatatlan hite, hogy az ország ellenségeivel csak egy helyen találkozhatik, a harctéren. Ez az, amely az ellenséggel csak egyféle számtani műveletet hajlandó effektuálni. Nem a számolásét, hanem a leszámolásét. Ez a zsidóság vérzett ágyuk égzengésében, szuronyrohamok furiájában és vérzett Váradon és Kolozsvárott, amikor ott fölzendült az oláh fajvédő csőcselék.

Ez a zsidóság, amely szivünk örök szerelmében, a mi Erdélyünkben és a fenyőszagu, tündéri tájakkal koszoruzott Felvidékünkön ma is istápolja a magyar szót, magyar könyvet, magyar iskolát. Nem politikai programból, de a vérség, igenis a vérség okán és jogán hiszen az a zsidóvallásu magyar más mint magyar nem is tud lenni. Nem az, hogy nem akar. Nem tud.

És mert ez a zsidóság, kinek sem testén, sem lelkén, sem intellektulaitásán, sem moralitásán többé meg nem látszik a ghetto, mert ez a zsidóság, aki a legemberibb magasságokba emelkedve vált meg a sárga folttól, győzött és éppen a numerus clausus-vita másnapján – ezért kapott a mai választás jelentőséget. Országosat, nemzetit. Keresztény és zsidó vallásu magyarokat egyformán érdeklőt. A zsidóság ma ujra magyar történelmi hivatásának magaslatára ért, odaállt a haladás mellé, amely nem egy partikuláris és nem egy pártliberalizmus, de halhatatlan nemzeti és emberi eszme. Eszme, amelynek vezére, apostola, prófétája, tanítója és félistene Kossuth Lajos.

A haladók pártján volt 6669, a maradiakén 338 szavazat. A maradiak hát gavallérosan számítva is, összesen 5½%-át tették ki az egésznek és ez a karikaturaszerűen sovány kisebbség is az Ehrlich G. G-féle összedőlt klikk ghettotörmeléke alól került ki. Mi hát a magyar zsidóság tanulsága a választásból?

Most már végre fűzze össze ennek az országnak minden rendü és rangu és felekezetű polgárát: a magyarság multjának, jelenének és jövőjének égő, lélekbemarkoló, szívfacsaró szerelme. A jó zsidó és a jó magyar, a hitéhez és hazájához hű zsidó egy fogalom, amelyben fölolvad minden bárgyu, nemtelen jelszó, politika, uszitás. Ez a választás a magyar zsidóság utmutatója egy jobb, egy szebb, egy emberibb és egy magyarabb jövendő felé.