Karneváli herceg minden bálterembe bevezeti az idei farsang királynőjét, a black-bottom-ot, a legújabb divattáncot. Egyébként a táncok e uj királynője is New-York négernegyedéből indult el hódító útjára. Onnan hozta el a kitűnő táncospár: Sielle és Mills, akik a black-bottom öregebb testvérével, a charlestonnal is megajándékozták a világot.

Néhány év óta csupa „vadtánc” divatozik a művelt emberek báltermében. A nagyvárosok lakói elvesztették testük hajlékonyságát bérházaik téglabörtönében és friss mozdulatért a természet embereihez kell mennünk, akiknek változatos táncműsorából még kölcsön kérhetnek egy-két fordulatot. Legfurcsább azonban a dologban, hogy a természet sötétbőrű emberei viszont Európától kérik kölcsön a táncokat.

Elisabeth Baker kisasszony, a Csendes-Óceán szigeteinek utazója, beszámol a feketebőrűek között dühöngő táncőrületről is, megemlíteni az egymással versenyző táncklubokat, amikből minden faluban van több is. Csakhogy ezekben a klubokban egyedül európai táncok járják. Az ősi táncokat lenézik, mert azok még „vad” táncok. Sokat adnak az európai műveltségre és világért sem táncolnak mást, mint polkát, francia négyest, menüettet, keringőt, szóval csupa olyan táncot, amit fehérember már megúnt.

Még a délamerikai eredetű tangót csak eljárják, hanem a shimmyt, charlestont száműzték klubjaikból és ki is zárnák tánctermükből azt az illetlen embert, aki ilyen „vad” tánc eljárásával emlékeztetné fajtestvéreit az ősi származásra. Valóságos cserekereskedés folyik hát a tánccal: a műveltek őseredeti vadságot, a vadak csiszolt kultúráltságot keresnek benne.

Ugy látszik, nemcsak Európában kellett a rendőrségnek közbelépnie, hogy az elharapódzott táncjárványnak, a véget nem érő versenynek korlátokat szabjon, a táncdüh bacillusai megmérgezték a természet egészséges gyermekeit is, ahogy Baker kisasszony tapasztalta.