Amerikában, sajnos, még mindig oly nagy az előítélet a négerekkel és az indiánokkal szemben, hogy fehér ember a legnagyobb társadalmi megvetésnek teszi ki magát, ha ilyenekkel érintkezik, pláne, ha összeházasodik. A newyorki színesbőrűeknek külön városnegyedük van, izolált uccákban élnek és társadalmi érintkezésük is teljesen izolált a fehér emberektől.

Nagy igazságtalanság ez, mert a színesbőrű népfajták éppen a legutóbbi években mutatták meg, hogy nagy és számos őstehetségének a hordozói. Nem kell messzebb menni példáért a néger zenénél, amely az utolsó években teljesen meghódította a civilizált világot.

A zene terén nemrégiben az Indiánok között tűnt fel egy tehetség, aki, szemben az első néger zenészekkel, nem fajának ősi zeneszámaival, hanem a civilizált fehér emberiség zenekultúrájával indul világhódító útra. Furcsa hangzású a neve: Os-Ke-Non-Ton ennek a kitünő indiánus férfiúnak, aki népének békepipáját, tomahawkját és wigwamjait a világot jelentő hangverseny deszkákkal cserélte fel.

Os-Ke-Non-Ton úr énekes és fenomenális baritonja ma egyre szélesebb körökben hódítja meg az amerikai zenevilágot. Az úgynevezett mohawk-indiánusok fajtájából származik és a newyorki zeneakadémián nyert klasszikus zenei kiképzést.

Programja rendkívül változatos. Részben a klasszikus európai zeneszerzőket énekli, részben pedig tam-tamkísérettel népének ősi dalait, melyek a fehér nézőközönséget extázisig menő lelkesültségre ragadják. Amerikában „a rézbőrű Caruso”-nak nevezték el Os-Ke-Non-Ton mestert, aki csodás hangjával máris egy kis vagyont szerzett. Hír szerint nemsokára Európába is áthajózik.