Paraziták
Gáz, golyó és kötél segitségével menekültek ebből a gondokkal teli életből az elmult hetekben kereskedők, idősebb, élemedett urak, akik mögött egy munkával és igyekezettel teli élet állott. Tele van a város tehetséges és erélyes férfiakkal, akik hiába vergődnek a fojtogató tétlenség karmai között: nincs az országnak egyetlen városa, amelyben ne sinylődne és ne süllyedne a magyar parlag porába, egy-egy kiváló, magyar talentum.
Friss és fiatal tehetségek számára nincsen hely, csak az ország határain kivül s akárhová tekint az ember, mindenütt talentumos, igyekvő fiatal magyar férfiakat talál: Berlinben ujrendszerü acélházakat épit, Oportóban villamostelepeket rendez be, Párisban ujstilusu bérházakat tervez s Newyorkban özönével gyüjti rendelőjébe a beteg embereket. Csak itthon, Hungária áldott földjén nincsen számukra munkahely és iróasztal, mert sehol ezen a kerek világon a gazdasági élet érhálózatán nem csüng annyi korra vagy gondolkozásra elaggott parazita, mint nálunk.
Mr. Baldwin, Anglia miniszterelnöke néhány nappal ezelőtt Glasgowban, a skót ipari fővárosban, egy meggondolt, józan s kissé komor beszédet mondott, amelynek során a következőket jelentette ki: „Amióta a magántulajdonban lévő ipar helyébe részvénytársaságok léptek, ezekhez a vállalatokhoz igen nagy számban tapadnak olyan igazgatók és igazgatósági tagok, akik élősdiek az ipar testén és semmi egyebek, csak élősdiek.”
Jól figyeljük meg, az angol miniszterelnök mondotta e sulyos kijelentéseket. Baldwin, aki az egyesült királyság egyik legnagyobb kereskedővállalatának a társtulajdonosa volt, aki az egész ifjuságát a gazdasági életben töltötte, aki olyan pontosan ismeri az ipar és a kereskedelem belső életviszonyait, mint senki más.
S abban az országban, amelyben a sajtó még mindig a nyilvános élet legfőbb ellenőrző szerve, amelyben az ujságiró bátran és félelem nélkül vetheti papirra kritikai megjegyzéseit. Mi történne, ha itt Magyarországon akadna bátor lélek és fölemelné szavát a paraziták tömege ellen, amely ennek az elszegényedett országnak a testén élősködik?
Mi történne, ha itt sorba szedné az ember azokat, akik a legelőkelőbb magyar iparvállalatok igazgatóságában ülnek, az aggastyánokat, akik már nevüket is csak reszketve tudják leirni, a politikai svihákokat, akik egy tál provizióért eladják minden befolyásukat és minden jó hirüket s akik nemcsak hogy sportszerüen gyüjtik az igazgatósági sigilumokat, hanem cinikusan el is dicsekszenek vele az országgyülés nyilt szine előtt, a hizelkedőket és talpnyalókat, akik a nagyhatalmu direktorok fullajtárjait és farkcsóváló kisérgetői, hosszu és végtelen elszomoritó sorát azoknak, akiknek egyetlen munkájuk abban áll, hogy a jegyzőkönyveket aláirják, a tantiémeket zsebrevágják, az ingyen- és előnyös részvényeket elcipelik és a tőkeemelés hasznát lefölözik?
Ez a megforditott erkölcsi világrend éghajlata.
Ez az ország, ahol a hozzáértés és a szakértelem csak a szubaltern állásra képesit, ahol a bankok igazgatói szobáit tudatlan epigonok kezdik megtölteni, ahol ipari kapitánynak képzeli magát az a direktor, aki az infláció forgatagában nem a bankját tartotta rendben, hanem maga kaparintotta meg a bank vállalatainak részvénytöbbségét.
Kimustrált, agg politikusok ülnek itt hatalmas részvénytársaságok igazgatói székeiben, aggastyánok, akiknek ifjusága a bécsi krach idejébe esik, nálunk még mindig a fináncpróféták dicskoszorujával a fejükön illegetik magukat. E hiu, kapzsi és kaján társaságban észrevétlenül elkopik és elfakul minden, tőzsde és ipar, bank és üzlet egyaránt.
Nem veszik észre odafönt, a budai elefántcsonttoronyban, milyen meddő és kietlen ez a magyar gazdasági élet? Nem veszik észre, hogy már azért is minden gondolat itt nyomban az elkenés kietlen fertőjébe süllyed, mert minden friss és fiatal megmozdulás konok ellenfelei döntenek itt a legtöbb kérdésben!
S ha ez igy tart tovább, még megérjük, hogy mi lehetünk a világrekord tulajdonosai a gazdasági parazitizmus terén.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!