Két szük udvari szoba a József-köruton: öreg Magyary Imre debreceni cigányprimás pesti rezidenciája. Vasárnap délután kopogtattunk nála, mert néhány nappal ezelőtt hire járt, hogy meghalt. Az ágyban heverészett a hires öreg primás, fülén a rádió kagylója, éppen a fia muzsikáját hallgatta. Hatvanötéves, megviselte a sulyos betegség, amelyen most esett át, de a szeme cigányosan villan kérdésünkre.

„Olvastam, hogy meghaltam – legyint fáradtan -, de nem igaz – hunyorit incselkedve. Pár napig komiszul voltam, de most már csak a hátam fáj a sok fekvéstől. Negyvenhét évig muzsikáltam a Bikában, már az öreg Tisza Kálmánnak is, de még Károly királynak is. Ferenc József arany érdemkereszttel tüntetett ki, a kormányzó úr legfelsőbb elismerésével.

Szabolcsban, Szatmáron két nap, két éjjel is huztam néha egy-egy szép leány lakodalmán, akkor az volt a virtus, most a fiam nótáit hallgatom, de ha Isten segít, megfogom még én is a vonót.”