Nagy Sándor Ady-rajzai

1928 | Augusztus

Nagy Sándor az első illusztrátora volt Adynak. Az "Új versek" első kiadása az ő rajzával díszesen indult útjára. Maga Ady volt az, ki a gödöllői művésztől rajzot kért, s Nagy Sándor a neki - és sok más érdeklődőnek is - ösmeretlen költő kívánságát készségesen teljesítette. "A mi gyermekünk"-höz rajzolt illusztrációt, alighanem magának Adynak a kijelölése alapján. Tollal készült, tónustalan előadású rajzát a maga pásztori művészettől ihletett ornamentikájával keretezte be. A költő és művész csak sokkal később ismerte meg egymást személyesen.

Ady költészetének ízére pedig még később érzett rá Nagy Sándor. A "Nyugat" 1911-ben megjelent lyrai anthologiájában ragadta magával először Ady Endre költészete. Hevülékeny fantáziája nyomban megindult és száguldva igyekezett a költő elképzeléseit követni. Kisebb sorozatnyi rajzot készített akkoriban - egyebek közt "A disznófejű nagyur"-at is megillusztrálta -, de rajzai, amennyire tudom, nem kerültek a nyilvánosság elé.

Az ŤÚj versekť megjelenésének idején volt Nagy Sándor neve a legismertebb és művészete a legnépszerűbb. Komjáthy Jenő költeményeihez készült kozmikus rajzai mélyen hatottak a kor fiataljaira s köztük bizonyára Ady Endrére is. Szinte divattá lett attólfogva, hogy a fiatalok, vagy ismeretlenek tőle kérjenek borítékrajzot vagy illusztrációt. S Nagy Sándor gazdagsága kifogyhatatlanságának tudatában magakéretés nélkül szórta szét rajzait.

Ezek az előzményei Nagy Sándor új Ady-rajzai Ernst-múzeumbeli kiállításának. Körülbelül egy évvel ezelőtt merült el beléjük Nagy Sándor, nem sokkal azután, hogy fölfrissítette lelkét Párisban és Londonban. Mi vihette Ady felé ezt a tőle oly sokban és oly lényeges dolgokban különböző művészt? Nagy Sándor művészete a népművészet folytatása: az egyszerű nép barbár erejével és csavargós vonalmeneteivel megívódott művészet.

Nagy Sándor képzelete, akár a valóság határai között, akár a mese határtalanságában jár, a megfoghatatlant szereti megragadni és képpé alakítani. Igazi szárnyas képzelet, mely a magasságban érzi magát legotthonosabban. Ha lebocsátkozik a földre, olyankor erkölcsi ítéleteket szeret mondani és torzító ábrázolással bírálni a kor fonákságait. Az érzékiességnek és a vele rokon bűnöknek kevés olyan keserű kritikusa van, mint a rajzoló Nagy Sándor. S mégis annyira vonzza, sőt megihleti Ady költészete! Ami azonban feléje húzza, az a költő képalakító erejének hatalma.

Mert akármennyire tiszta és ép művész is Nagy Sándor, a szertelen, a rendkívüli még akkor is magával ragadja, ha tisztátlan érzésekbe burkolózva jelenik meg neki. Az olyan elképzelés, mint "A disznófejű nagyúr", mint szimbólum is, amely valami egyetemest, vagy legalább is valami gyakorit fejez ki képben, és mint lázadó érzés is a világ igazságtalan rendje ellen, a moralistát és egyben a fantasztát mozgatta meg Nagy Sándorban. Bizonyos benyomásokra Nagy Sándor képzelete szörnyalakok fölvetítésével felel. Az ilyenek kialakításában, legcsodálatosabb változataiknak kigondolásában fáradhatatlan Nagy Sándor képzelete.

Ady Endre a leggazdagabb képalakító tehetsége irodalmunknak. A művészeket, közülük is a grafikusokat, ez a tulajdonsága csábíthatja költeményeinek rajzzal kísérésére. Készen kapják tőle a képet, csak vonalba kell áttenniök. De éppen kész-voltuk a nehézsége Ady illusztrálásának; az, hogy a költő nem hágy elvégezetlent a művésznek.

Viziói annyira kialakítottak és befejezettek, hogy a művész számára legföljebb újraelképzelésük és vonalba öltöztetésük marad. A legfőbb Ady-illusztrátor ereje abban az erőlködésben fogy el, hogy a költő elképzelésein túltegyen. Nincs rá mód, de nincsen rá szükség sem, mert amit a költő kifejezett, nem szorul kommentárra.

A rajzoló művész azért, ha Ady költészetével kerül szembe, kettő között választhat: vagy beéri azzal, hogy egyszerű interpunktátora legyen verseinek és apró ornamentumokkal igyekezzék művészi formát adni a nyomtatott lapoknak; vagy csupán megihletteti magát a költőtől, azután kinyitja a maga szárnyát és messze elrugaszkodik tőle.

Az utóbbit választotta Nagy Sándor, mert nem is választhatott mást: az felelt meg a természetének. Az illusztrálás alkalmazkodó művészet, melyben a költő légnemű és sokszor inkább csak jelzett elképzeléseit a művész alakítja konkrétummá. Nagy Sándorban azonban nincsen meg az alkalmazkodás képessége.

Ő maga is kreátor, önálló kép-álmodó és ábrázoló. Ady képmámora az ő képzeletének nem anyag, hanem inkább izgatószer, amely megbizsergeti és a fantasztikum felé hajszolja. Rajzai azért nem annyira illusztrációk, hanem - mint ahogy a zene világában mondanák - önálló fantáziák, melyeken Ady költeményeinek motivumai áttetszenek.

Újabb Ady-rajzai érdekes, sőt fontos lépést jelentenek Nagy Sándor pályáján. Szemlélő módját eddig olyannak ismertük, mely a jelenségeket jellemző vonalaikra szereti felbontani s azután vonalakból újra összerakni. Ezúttal alighanem először próbálkozik a foltban való ábrázolással. Rajzai azért szélesebb előadásúak és egyszerűségük ellenére is festői hatásúak. Új technikájához nyilván az ábrázoláshoz használt új anyag és eszköz segítette el.

Nagy Sándor Ady-rajzai vésőalakúra faragott végű grafittal készültek. Az ilyen grafitlapokkal csak széleset lehet húzni s minden húzásuk megannyi folt. Lényege szerint ez a rajzoló szerszám ugyanúgy működik, mint az ecset: foltban fogja be az alapot; a különbség csak annyi, hogy az ecset a legkülönfélébb színeknek szétkenésére szolgáló eszköz, holott a grafit egymaga szerszám is, festőanyag is.

Ennek az új eljárásnak köszönik Nagy Sándor rajzai tónusos hatásukat. A levegőt immár nem vonalakkal kénytelen jelezni, hanem módjában van, hogy festői mivoltában, festői módra érzékítse meg. Nem könnyű ez az eljárás, mert nagy gyakorlat és nagy biztosság szükséges ahhoz, hogy általa a rajz el ne torzuljon, ami benne gömbölyűség, meg ne szögletesedjék, s hogy bonyolúltságánál fogva a technika el ne uralkodjék, hivalkodássá, modorrá ne váljék. Mind e nehézségeken mesteri módon túltette magát Nagy Sándor.

Vannak még lapjai, melyeken önmagából sarjadozva kihajtó fantáziája, fantáziájának a túlsága nem tud összebékélni új előadási módjának eredendő szűkszavúságával. Más lapjain azonban - s azok a legsikerültebbek - mindig gazdag formai mondanivalója kényszerítés nélkül olvad föl és folyik össze foltokká. Ilyen lapja például az "Ős Kaján" című. Japán-emberformájú szörnyetegek és szörnyeteg-ábrázatú emberek, a japán rajzok stilizált vonalmeneteire emlékeztető módon kanyarognak rajta a levegőben. A primitívek módján, de fejlett és érett művészettel egyidejűleg ábrázolja egymás alatt ezen a lapján Nagy Sándor mondanivalójának különböző mozzanatait.

Különösen sikerült lap az "Új vizeken járok" című. A szó klasszikai értelmében patétikusan szép a repülőgépformájú hajón vitorlát lobogtató hajós alakja. Az "Elillant évek szőlőhegyén" rajzának közepén sziklacsúcs, azon magyarruhás fiatal legény hatalmas lendülettel emeli feje fölé a kancsót. Mintha az ifjú Bacchus volna, indákon lebegő szőlőfürtök hullámzanak alakja körött.

Mindezeken a rajzokon nagy a mozgalmasság, nem csak a motivumoknak sokasága, hanem főként a repkedően foltszerű előadásnak következtében. Az egyszínű és még is bonyolult formatartalmú rajzokon mindig nagy nehézség a különböző motivumoknak egymástól elkülönítése, elő-, közép- és háttérben szétosztása. Nagy Sándor ezen a nehézségen is úrrá tudott lenni. A levegő, melyet kompozicióinak részei közé lehellt, elszigeteli és különvalóként emeli ki a részleteket, s egyben össze is foglalja őket. Mester kisérletez rajtuk a mester biztosságával. Remélhetőleg kapunk nemsokára újabb próbát is Nagy Sándor megújhodott művészetéből.

Elek Artúr