Nagyon tanulságos az a térkép, melyet Ihne és Kirchhoff az orgona virágzásának idejéről szerkesztettek és amelyet a 2-ik rajzban mutatunk be. Ez a térkép világosan mutatja a tavasz útját Európa déli részéből északi részébe. Pontosan egyezik az almafa virágzása alapján szerkesztett térképpel.

Az orgona március hó első felében Spanyolországban, Szicíliában és Görögország déli részében virágzik. Április első felében a francia Riviérán és Lussin vidékén kezdi virágzását, ugyan e hó második felében Anglia déli részében. Lombardiában és Magyarország déli és középső részében; május első felében a virágzás eljut Angliában Liverpoolig, Németországban Berlinig, Lengyelországban Varsóig és Oroszországban Kiewig; június első felében Dániában, a Skandináv félsziget déli részében és Oroszországban Moszkva vidékén; június hó második felében végre a Skandináv félsziget középső részében és Finnországban is kinyílott.

Az orgona virágzásának útja tehát Spanyolországtól Finnországig: majdnem négy hónapig tart. Amikor a mi finn barátaink és rokonaink az orgona illatos virágjában a tavaszt köszöntik, mi már az aratás előtt állunk.

A fonológiai megfigyelések adataiból nem nehéz kiszámítani a tavasz haladásának sebességét. Kiderült, hogy a tavasz nem csak délről északra hanem nyugatról keletre is késéssel érkezik. Általában mondhatjuk, hogy a tavasz észak felé haladva, minden egyes szélességi foknak megfelelő 111 km-nyi utat négy nap alatt tesz meg. Nyugatról kelet felé menő útjában hasonló utat kisebb késéssel tesz meg. Ez a késés, például a ribizke esetében 111 km-ként körülbelül egy nap.

Az ilyen térképekből kiderül az is, hogy a tavasz útjának erős gátlója a hegyvidék, ahová a tavaszodás mindig későbben érkezik meg, mint a síkságra, úgy, hogy a magas hegyvidék, ha mindjárt délebbre van is, a tavaszodás szempontjából egy sorba állítható az északi síkságokkal, ahová a tavasz szintén későn érkezik.

Erre vonatkozólag érdekes példát idéznek Staub Móric egyik dolgozatából: „Gospicon, mely majdnem egy egész szélességi fokkal fekszik délebbre, mint Fiume, de 544 méterrel magasabban mint ez és 414 méterrel magasabban mint Budapest, sokkal későbben virítanak a fanemű növények, mint Budapesten.

A különbség teszen márciusban 11, áprilisban 7, májusban 29, júniusban 19, júliusban 9 napot, tehát középszámmal kifejezve 14 napot.” Megközelítőleg mondható, hogy minden 3-4 nappal késlelteti, ami azzal 100 m emelkedés a hőmérséklet 0.5 fokkal süllyeszti. Vannak azonban kivételeik is.

Sokszor előfordul, hogy a síkságon később indul meg a tenyészet, mint a fölötte emelkedő hegységben. Ennek oka az, hogy különösen a tavaszi hónapokban a hegyek lehűlt levegője nagyobb súlyánál fogva leszáll a völgyekbe és a mélyen fekvő medencékbe, ahol aztán a hideg levegő megreked és hátráltatja a növényzet kifejlődését.

Erről magam is többször meggyőződtem Brassó vidékén, ahol a Cenk naposabb lejtőjén már többféle virág nyílt, amikor az alatta elterülő Barcaság növényzete még alig mozdult meg. Talán ilyen okra vezethető vissza Kerner-nek és. későbben Staub-nak is az a megfigyelése, hogy a tavaszi növényzet hamarább fejlődik ki a budai lejtőkön, mint a Rákoson.

Kerner például felemlítette, hogy 1856-ban és 1857-ben az Alyssum montanum a budai dolomithegyeken már március 28-án kezdett virágozni, míg a Rákoson csak április 20-án. Ennek okát Kerner abban a különbségben kereste, amely különbség a kétféle talaj - dolomit és homok - között van.

Igen érdekes jelenség, hogy a nagy városokban a növényzet nehány nappal megelőzi a környék növényzetének fejlődését. Ennek oka kétségkívül a háztenger melegítő hatásában keresendő. Ezért mondja H. Walter botanikus, hogy már ezért sem volna szabad *a meteorológiai állomásokat nagy városokba helyezni.

Budapest közeli környékének filológiai jellemzését következőképen vázolhatjuk: Miután a Duna jege február 15 és március 15között végleg elhagyta a fővárost és a hó március első hetében eltűnt, azonnal megjelenik a hóvirág és a téltemető (Eranthis) szép sárga virága; ezeket gyors egymásutánban nehány más korai tavaszi növény is követ, de a lejtők csak március második felében, esetleg csak április elején kezdenek kizöldülni. Ekkorára már a korai tavaszi növényzet is teljesen kibontakozott.

A budai hegyek füves-sziklás lejtőin többek közt bőven találjuk a leánykökörcsint, a tyúktaréjt (Gagea), a kövér daravirágot (Draba lasiocarpa), a sodros és hegyi ternyét (Alyssum tortuosum és montanum) és a hónap vége felé a szép tavaszihéricset (Adonis vernalis); virágzik a sárga som és a mogyoró; az erdők pedig telve vannak a piros és vajsárga virágú keltikével (Corydalis), amelynek társaságában találjuk a piros-kék tüdőfüvet, a fehér és sárga virágú Anemonét és a salátaboglárkát. Ez időtájban kezd a mandolafa virágozni.