Miért van az, hogy egy-egy táncosnő csakhamar kiválik a tánccsoportból és ünnepelt csillag lesz, holott táncolni kevésbé tud, mint sok más, aki örökre homályban marad?

Segít-e a befolyás, a protekció, a pártfogás, az ajánlólevél:

Mindezek olyan kérdések, amelyekre csak a leghivatottabb adhat feleletet. Annyi bizonyos, hogy soha a nők világát nem érdekelték ezek a kérdések annyira, mint éppen manapság. A háború óta az élet őszintébb, ösztönösebb lett, a háború előtti kor bujkáló, titkolózó társasélete helyébe új felfogás lépett: a szellem istápolása mellett a mozgások szépségének, kultúrájának hódol ifjú és öreg, a világ minden táján egyaránt és ez a kultúra a hatalmas sport és táncszellemben nyilvánul meg. Viszont ma már a színpadon is csak az a tánc érvényesül, amiben lélek van, szellem, ami mond valamit.

A háború előtt és még a háború végén is színpadi tánccsoportok csupán lélektelen statisztatömegül szolgáltak. Az úgynevezett „kóristahölgyek”-nek semmi más kötelességük nem volt, minthogy csinosak és fiatalok legyenek. Automaták voltak, szoros fűzőjükbe szorítva ugyanazokat a mozdulatokat végezték évről-évre.

Ma pedig mit látunk? 1920 óta következett be az óriási változás. A közönség már nem elégszik meg a lehetetlenül mozgó bábuk tömegével. A néző ma megköveteli, hogy a kórus szépségében élet legyen, hogy a kórus táncolni tudjon, hogy éljen. Elmultak tehát azok az idők, amikor elegendő volt hozzá a szép alak és a szép arc. Ehhez ma már sokkal több kell. Hát még ahhoz, hogy valaki az együttesből kiváljon és sztár legyen. Unintelligens lány ne is gondoljon a színpadra…

Mi kell hozzá?

Erre nézve érdekes adatokat mond el Ned Wayburn, Amerika egyik leghíresebb táncmestere revűigazgatója, aki eddig több mint 500nagy amerikai revű táncait tervezte és rendezte.
Wayburn szerint a fiatal „görlök”-nek – akik korunkban az egykori kóristanőket a világ színpadain felváltották, rendkívül alapos kiképzésben kell részt venniök, mielőtt bármilyen színháznál bekopogtatnának.

Ez egykori kóristanő, aki semmi mást nem hozott a színpadra, mint jó alakját és csinos arcát, lenézett, lesajnált lény volt.

A mai amerikai görl képzett, kitünően fizetett, jómodorú fiatal hölgy, csupa ízlés és csupa bájosság. Az egykori kóristanő legjobb esetben a színpadi pálya kétségbeesettjeiből regrutálódott, a mai görlök közé a társadalom legjobb rétegeiből is számosan jelentkeznek és nem egy görl nagy karriért csinált. Mae Murrray, Marion Davies és számos világhírű filmszár is azelőtt görl volt.

A jelentkezők sánszai természetesen egészen különbözőek.

Wayburn egy nyilatkozatában kijelentette, hogy newyorki tánciskolájában e pillanatban 1500 görl-növendék közül alig tíznek van kilátása arra, hogy valaha sztár legyen belőle. Ennek oka éppen az a sokféleség, amit a leendő táncos-sztártól ma a színpad megkövetel.
Wayburn iskolájában színpadi tánc ötféle ágát kell elsajátítani: az amerikai-ballettechnikát, a „tap”-ot, a step-táncokat, az operett-táncokat, az akrobatikus táncot és a szalontáncokat (tango, stb.).

Mindez azonban nem elég.

- Ezerszer is lejátszódott már praxisomban – mondja Wayburn – a következő eset. megjelenik nálam egy fiatal hölgy, azzal, hogy tanulni akar nálam. Csinos, sőt első tekintetre még szép is. Leültetem és beszélgetni kezdek vele. A társalgást csakhamar úgy irányítom, hogy az a látogatás céljáról csakhamar elterelődjék egyébre: könyvekről, zenéről, drámákról folyik a szó. És ekkor három perc alatt rájön az ember, hogy a jelentkező: nem szép, legföljebb csinos, helyes. Ennek oka: a személyiség hiánya. Valahányszor felnéz, arckifejezése ugyanolyan marad. Már pedig, ha az arcban nincs szellem, úgy szépségről szó sem lehet. Unintelligens leány ne is gondoljon a színpadra!

Milyen legyen az arc, a száj, a szem?...

- Az unintelligens leány is elérhet egy bizonyos rutint. Színpadi sikert azonban nem arathat soha – folytatja tovább Wayburn. – Hányszor utasítottam el fiatal táncosnőket, akik szépek voltak, de ostobáknak látszottak. Ezt sokan talán el sem hiszik, pedig így van. Csak az intelligens táncosnőben válhatik a szépség élővé, hatásossá.

Természetesen bizonyos külső tulajdonságok is kellenek. Ilyenek: 1. A szemek. Nagyok, kifejezők és jóvágásúak kell, hogy legyenek. A szín nem fontos: a kifejezés mélysége és tisztaság. 2. Az orr. Jóformájú, arányos legyen, körülbelül az arc hosszúságának egyharmada 3. A száj. Ne legyen se túlnagy, se túlkicsiny. Szép, ha olyan széles, mint a szem és körülbelül másfélszer olyan hosszú. A fogsor szépsége rendkívül fontos. 4. Az alak tökéletessége elengedhetetlen.

És hogy áll a dolog a protekcióval:

- A protekció útján való érvényesülés – mondja Wayburn – nem egyéb legendánál. Hiába minden protekció: a közönség fütyül és elmegy, ha a produkció rossz. És a produkció csak akkor lehet jó, ha a tehetség a szellem adományával egyesül…