Nyugat ˇ / ˇ 1927 ˇ / ˇ 1927. 21. szám ˇ / ˇ SZINHÁZI FIGYELŐ
Schöpflin Aladár: A LEVÉL
Somerset Maugham drámája a Vígszinházban

Az asszony öl és hazudik. Úgy öl, mint egy dilettáns és úgy hazudik, mint egy mester. Hat lövéssel, melyek közül öt fölösleges, megöli hűtlen titkos szerelmesét és egy elbeszélésben, melyben nincs fölösleges szó, azt hazudja, hogy azért ölte meg, mert éjjel, felhasználva a férj távollétét, betolakodott hozzá és erőszakoskodni kezdett vele. Mindenki, elsősorban persze robusztusan egyszerű, vakon szerelmes férje, elhiszi a mesét, csak az ügyvéd, aki védelmét vállalja, gyanakszik. Sajátságosképen nem azért gyanakszik, ami igazán gyanus, hogy miképen került a revolver az asszony kezébe (úri hölgyek még a malaccai bungalowban is aligha szoktak revolvert tartani a készülő divánpárna mellett, a kézimunka-asztalon), hanem amiatt a fölösleges öt lövés miatt, ami könnyen megmagyarázható a hasonló esetekben nem szokatlan lelki felindulással. Ezzel végződik az első felvonás, amely merészen, a revolverlövésekkel kezdődött. Már látjuk, hogy ez a nálunk új angol író nem nagyon skrupulózusan válogatja meg anyagát, van bátorsága bűnügyi drámát írni, de eszközeiben ragaszkodik a disztingvált társasági ember mértéktartásához. Csak épen annyira csiklandozza meg a közönség idegeit, amennyire okvetlenül muszáj, hogy a nézőtér érdeklődését a szinpadra szögezze. Hálásak egyelőre csak azért vagyunk neki, hogy alkalmat adott Gombaszögi Fridának egy pompás jelenet megjátszására. A gyilkosság meséjét nagyon gazdagon árnyalva mondja el, visszatartott páthosszal, minden hatásos gesztus és szó kihasználásával, nem feledkezve meg azokról a kis finom túlzásokról sem, melyek öntudatlanul felkeltik az ügyvédben - s a közönségben is - a gyanut. Egy vonallal töb teatrálitás az elbeszélés módjában megölné a szerepet, de a művésznő egy mozdulattal sem lépi túl ezt a vonalat.

Az asszonyt pro forma letartóztatják, de ügye jól áll, mert minden bizonyíték amellett szól, hogy jogos önvédelemből ölt. Az ügyvéd is kénytelen elfogadni ezt a tényt, bár az asszony iránt bizonyos gyanakvó ellenszenvet érez. Kissé furcsa az ilyen gyanakvó természetű védőügyvéd, de az események igazat adnak neki. Ravasz kínai segédje jelenti neki, hogy van a megölt udvarló kínai szeretőjének birtokában egy levél, amely bizonyíték lehet az asszony bűnössége mellett, mert az derül ki belőle, hogy a fatális estén az asszony hívta magához az udvarlót. Az emberben egy pillanatra feltámad a kétség, hogy hát nincs a malaccai gyarmaton rendőrség, amely ilyenkor nyomozni szokott az áldozat lakásán is és megtalálhatta volna a levelet? Az események azonban gyorsan haladnak és elgázolják az ilyen skrupulusokat. Az ügyvéd a levél másolatával vallomásra kényszeríti az asszonyt. Ez nagyon hatásosan van csinálva, mert az asszony váltig tagad, mint a visszavonuló hős, nyomról nyomra új hadállásba húzódik vissza, - eszes asszony ezt már az első felvonásban is láttuk s most élvezzük makacs és ravasz védekezését s még jobban Gombaszögi Frida pszichológiailag szilárdan megkonstruált játékát. Ez elsőrendű szinészmunka, megérdemel minden sikert. S amikor elhangzik előtte a rettenetes szó: kötél, szó nélkül összeomlik és leroskad székéről, hogy aztán erejevesztetten bevallja bűnét, - ezekben a percekben a művésznő az alakításnak egy olyan hatalmas rádiuszát fogja át, amelynek tanuja lehetni tiszta művészi öröm. S itt kezdődik az ügyvéd, Somlay, tulajdonképeni szerepe. Mint az igazság embere, kinek ezenfelül ellenszenves is az asszony, ki kellene hogy szolgáltassa a gyilkost a levéllel együtt a törvénynek. Az ügyvédi etika, sőt úgylátszik az angol ügyvédi rendtartás is ezt kívánná tőle. Mint védőnek azonban az a dolga, hogy kiharcolja a felmentést s ezenfelül neki barátja is a férj. Ezt a súlyos dilemmát, melyben a szerző nem ad valami nagyon hathatós eszközöket a szinész rendelkezésére, Somlay fölényes biztonsággal játssza meg, komoly, kissé merev ügyvédet ábrázol, aki önmagában, külső eszközök igénybevétele nélkül intézi el a belső konfliktust. Nagyon intelligensen koncipiálja és viszi végig szerepét. S mikor végül elhatározza, hogy mégis megszerzi az áruló levelet a kinai zsarolóktól, csak nagy komorsága árulja el benne a leküzdött morális skrupulust. Mikor tízezer dollárért megszerzi a levelet a kínai kalmár lakásán - ez a jelenet furcsa módon elárulja az írót: mindenáron sikert akar, e célból nem hagy felhasználatlanul semmit, még az átlag angol ember gyűlöletét sem a sárga fajú embertársak iránt. A mi közönségünknek, amely csak jazzbandekben lát színes embert, a kínaiak aljasságának bemutatása közömbös, de az angol tömeg-közönség bizonyára ujjongva fogadta.

Most már aztán a dolog bűnügyi része rendben volna. Az asszonyt felmentik, de valaminek történni kell a harmadik felvonásban is, tehát a darab most bűnügyi drámából házassági drámává kénytelen átfordulni. A felmentés után, a gyilkosság szinhelyén ismét együtt vannak: az asszony, a férj és az ügyvéd. Rendezni kell a dolog praktikus részét, a férj el akar költözni, birtokot venni más vidéken, de ennek egy nagy akadálya van, a birtokvásárláshoz szükséges tízezer dollárt az ügyvéd elköltötte a famózus levél-vásárra. Mint jó angol üzletember, a jogászi etikával kompromisszumra tudott lépni, de a tízezer dollárját nem hagyja kárbaveszni: elmond mindent a férjnek. Ez lehet, hogy plauzibilis az átlagos angol kereskedőknek, bár ezek sem mind ilyen reálisak, ha a más tízezer dollárjáról van szó, - de a mi hagyományaink mégis csak furcsa színben láttatják velünk ezt az ügyvédet. De hát a dolog megtörténik, a férj megtud mindent, rászorítja az asszonyt, hogy mondj a el az esetet, ahogy volt. Ez az elbeszélés mint egy közbeiktatott szinpadi jelenet játszódik le a szinpadon, de a nyilván nagy hatásra kiszámított szinpadi intarziát mi nem találtuk olyan nagyon hatásosnak. Egy jól elmondott elbeszélés, az első felvonásbelinek a pendantja Gombaszögi Frida előadásában többet ért volna. Annyival is inkább, mert most már végkép tisztában vagyunk vele: az angol író jól tud bánni a hatás külső eszközeivel, de belsőbb eszközei nincsenek. Ott, ahol a cselekvény belső kapcsának szoros összezáródására, az események logikájának következetes összefogására kerülne a sor, mindig meginog, - nem organikusan, csak mechanikusan építi fel az architektúrát. Hogy a darab az asszony bűnbánatával és a férjnek kilátásba helyezett bűnbocsánatával végződik, az a darab moráljának szinvonalából s a szerzőnek a közönség iránti figyelmességéből önként következik.

A szereplő szinészek közül még meg kell említeni Makláryt, aki a kínai ügyvédbojtár szerepét hiánytalan realitással csinálja meg: az intelligenciából, kígyó-símaságból, irónikus alázatosságból, kaján gazságból és kapzsiságból összeszőtt alak etnográfiai különösségeivel együtt tökéletesen él a szinpadon.