Iván Mozsukin utolsó európai filmjét Alexander Volkov rendezte, aki a régebbi Mozsukin-filmek rendezésében is erős részt vállalt és megalkotója volt a Finita la comedia c. filmtragédiának, amely nemcsak Mozsukin legszebb és legreprezentánsabb alakítását hozta, hanem egyben a modern filmrendezés radikálisan új eredményeit is.

Kétségtelen, hogy a Finita la comedia óta a Casanovát kell Mozsukin legtökéletesebb alakításának tartanunk. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a film igazi alkotója a rendező és azzal, hogy a szinészi játék teljesítménye is milyen nagy részben függ a rendezőtől, akkor természetesnek kell tartanunk, hogy Mozsukin játékművészetének csúcspontját ez a két Volkov-film jelzi.

Mozsukin szinészi egyéniségét két szélsőség váltakozása jellemzi, - amilyenhez hasonló skálatávolságot egyetlen más filmszinésznél sem tapasztalhatunk: a legmélyebb tragikai diszpoziciók és a legkönnyedebb, legközvetlenebb, szinte nőies finomságok kifejezését. Bizonyos szempontból Mozsukin játékművészete fölötte áll valamennyi mai filmszinész játékművészetének, mert az egyetlen, aki egyesíteni tudja az európai mélységet az amerikai közvetlenséggel. Legtöbb régi filmjében együtt, egymás után váltakozva kaptuk két arcát: a tragikus hőst és a lebilincselő, vonzó charmeurt.

A két nagy Volkov-film elválasztva adja a két Mozsukint, de mindegyiket a maga ragyogó teljességében. A Finita la comedia, talán a legszebb filmtragédia minden eddigi között, a tragikus hős teljességét és most a Casanova a hódító charmeur teljességét. Éppen ezért régi és új nagy filmjének játékteljesítményét csak ennek a szempontnak figyelembevételével szabad megítélni: és így megállapíthatjuk, hogy Mozsukin a maga zsánerében éppen olyan tökéletes alakítást nyujtott a Casanovában, mint a Finita la comediában.

Ami pedig Alexander Volkov rendezői teljesítményét illeti, bizonyos, hogy a Casanova így is pompásan sikerült és reprezentatív alkotása az európai filmgyártásnak. De éppen olyan kétségtelen az is, hogy koncepcióban és a rendezői ötletek újszerűségében ez a film nem éri utól a Finita la comediát. Ez azonban nem annyit jelent, mintha Volkov rendezőművészete visszaesett volna. A témakülönbségben rejlik az igazi ok, talán a szcenáriumban is. A Finia la comedia legszebb és legújszerűbb rendezői ötletei ott bontakoztak ki, ahol a szenvedelmes lelkiállapotokat kellett filmszerű eszközökkel megrajzolni, mint a táncjelenetben, a rózsacsokor-jelenetben és a haldoklási jelenetben.

A Casanova nem ad zárt mesét és kerüli a tragikus hatásokat. Szvitszerűen sorakozó epizódok seregéből áll, amelyek tarkán váltakozva követik egymást és ép olyan tarkán váltakoznak az összes többi szereplők és az események szinterei. Az összekötő kapcsot Casanova személye jelenti. A laza mese tele van külső történetekkel, hirtelen eseményfordulatokkal és eleven mozgalmassággal.

Amint Mozsukin is másik arcának teljességét mutatta be ebben a filmremekműben, úgy Alexander Volkovot is rendezői talentumának egészen új oldaláról ismertük meg. A Finita la comedia emberábrázoló mélységei és lélekfotografálásai után megmutatta, hogy tempóban, az események pergetésében túl tudja haladni a legjobb amerikai rendezőket is, ugyanakkor, amikor motivációban is a legszebb eredményeket produkálja.

Mindezek mellett a Casanova a legjobb értelemben véve látványos film. Sok helyütt káprázatosan látványos. Azért mondjuk, hogy jó értelemben, mert ezek a látványosságok szervesen összefüggnek a történettel és nem betétként vannak beletüzdelve, mint azt az amerikai filmekben tapasztaljuk. Az ilyen látványosság, mint a Casanova látványossága, abszolút filmérték, mert lényege az élet vizuális szépségeinek mutogatása.

Ha még hozzátesszük mindehhez, hogy a Casanova fotografálása és technikája a lehető legkifogástalanabb, akkor megállapíthatjuk, hogy a Casanova, éppen úgy, mint Mozsukin benne nyujtott játékprodukciója, rendezői és technikai szempontból is egyesítése a legszebb európai és amerikai filmértékeknek. Talán kifogásolhatnánk benne a sok tarka-barka effekt-virazsirozást, amely sok helyen, mint pl. a velencei karnevál jelenetében is, kissé giccshatást adott a szép és mozgalmas tablóknak. Dehát a Casanova Párisban készült és a virazsirozások kultiválása francia filmhagyomány.

Az elevenen lüktető és dekoratív szépségekben pompázó filmnek stílusos, a képanyagban mindenütt harmonikusan illeszkedő felírásrétegét Fodor Sándor írta.

Hevesy Iván