Az Ufa filmgyár monumentális filmjének, a Metropolisnak szüzséjét Thea von Harbou írta ugyanilyen című regényéből és Fritz Lang, a Nibelung-film ismertnevű rendezője alkotta meg. Thea von Harbou volt a Hindu Síremlék filmnek meseírója is és erről a filmről tudjuk, hogy minden eddigi film között a legnagyobb sikert aratta.

Azok a hatáslehetőségek, amelyek a Hindu Síremlék meséjéből adódtak, egytől-egyig megvannak a Metropolis meséjében is: szövevényes, romantikus cselekményvezetés, nagy méretek és nagy technikai készültségek alkalmazhatósága, látványos effektusok és mindehhez komoly és emberi játékprodukció. Megvan tehát mindkét film meséjében minden, ami a különböző rangú és rendű moziközönség igényeit egyaránt ki tudja elégíteni.

A Metropolisnak közönségsikere egészen bizonyosan igen nagy lesz, talán még nagyobb, mint a Hindu Síremléké. Nyujt mindent, ami a közönség szeme-szájának ingere. És megvan benne minden, ami erős hatásokat válthat ki: minden eddigit felülmuló filmtechnika, óriási méretű építkezések, virtuózan végrehajtott fotografálási trükkök, rendkívüli statisztéria, változatos miliő, szociális alapeszme, fantasztikum, utópia, realizmus és romantika. Motivációs anyagában rendkívül gazdag, majdnem azt mondhatnánk, túlzsúfolt, ami kissé az áttekinthetőség rovására esik.

Ha keletkezését tekintjük, azt a szellemi és technikai munkát, amely összefogott létrehozására, valóságos Gesamtkunstwerk: az írón és a rendezőn kívül három építész (Otto Hunte, Erich Kettelhut, Karl Vollbrecht) dolgozott benne hatalmas tervekkel, egy szobrász (Walter Schultze), két operatőr: Günther Rittau és a Murnau-filmekből jól ismert Karl Freund, a világ legkiválóbb operatőre. Külön zenekiséret is készült a Metropolishoz, partituráját Gottfried Huppertz írta. Szinészei között ott találjuk a kitünő Alfred Abelt, Fredersen megszemélyesítőjét, Rudolf Kleinrogge-t, aki Rotwangot, a feltalálót játszotta és egy új szinésznőt, Brigitte Helm-et, a kétalakú Mária kitünő megformálóját.

A Metropolis szociális alapgondolatát mottója foglalja össze: "Az agy és a kezek között a szív legyen a közvetitő." A mesében ez így ölt testet: A jövőben két részre oszolva áll a társadalom, akárcsak Wells Időgépének elképzelése szerint. A dolgoztatók a föld felett, a dolgozók, a géppé tett emberek a föld mélyében. A dolgozók fellázadnak, azonban gyorsan megbékélnek, amint azt látják, hogy forradalmuk veszélybe döntötte a jövőt: gyermekeiket. A tőke és a munka között a kibékülést a film végén egy patétikus tabló jelzi.

A munkáltató fia a szövetség és együttérzés szorítására fűzi össze apjának és a munkások vezérének kezét. Ő a szívember, aki az agyat és a kezeket összeköti. A filmnek ez a tendenciája nyilvánvalóan naiv, semmitmondó és reakciós. Reakciósságát legfeljebb az enyhíti, hogy ezt a primitiv megoldást a tőke és a munka nagy harcában a jövendőbe helyezi át.

Ami a film rendezését illeti, telve van szemkápráztató beállításokkal, azonban Fritz Lang egységes művészi eredményt, éppen úgy, mint a Nibelung-filmben, most sem tudott produkálni. Elsősorban technikus ő, nagy fizikai méretek beállítója és nagy embertömegek mozgatója, azonban igen kevés igazi dramaturgiai és filmérzéke van, még kevesebb a tökéletes stílusegység megvalósításához.