Geraldy uj darabja, a „Son mari” a párisi tavaszi szezon első nagy sikere
Páris, március 2.

Paul Geraldy és Robert Spitzer legfrisebb közös vigjátékának: a „Son mari”-nak ma este volt a főpróbája a Théátre de la Michodiere-ban. Páris müvészi köreinek legélénkebb érdeklődése mellett, Geraldy ugyanis ma fölöttébb aktuális. A komoly és megérdemelt költői népszerüségen fölül azért is, mivel a felesége, a nálunk is vendégszerepelt Germaine Lubin, éppen a napokban hagyta el őt, egy tuságosan pertraktált szerelmi botrány után.

A darabban egy asszonyt, aki valahogyan lelkileg távolmaradt a mai élettől: dzsezbendtől, a tánctól és a flörttől, rosszul sikerült üzleti utjáról hazatérő férje azzal gyanusit meg, hogy megcsalja őt egy fiatalemberrel, aki pedig csak azért jött föl az asszonyhoz, hogy egy közös leányismerősükről, akit esetleg feleségül szándékozik venni, információkat kérjen. Az asszony, aki ártatlan, szelid és a rajongásig szereti az urát, a megbántásokozta nagy izgalomtól szóhoz sem tud jutni és igy férje megmarad abban a hitében, hogy a felesége valóban megcsalta őt, sőt – amint a fölvonás végén mondja – talán nem is elöször.

A második fölvonásban ujra megjelenik a félreértést okozó fiatalember, ujra tanácsot jött kérni az asszonytól, akibe most már a beszélgetés folyamán komolyan beleszeret és ezt tüstént meg is vallja, amire az asszony kidobja. Közben a férj „megbocsát” a feleségének, akit tulajdonképen nagyon szeret, de az asszony tettetten, csalódottan zokogja, hogy: „köszönöm”…

Végre a harmadik fölvonásban a férj megtudja az igazságot, hogy a feleség tényleg nem csalta meg. De már későn. A fiatalember megint itt van. Most már az asszonyért jött. Az asszony, csakhogy szabadulni tudjon tőle, azt mondja neki, hogy hagyja őt, ő mást szeret, neki szeretője van. De a fiatalember nem tágit, hanem kijelenti, hogy ezt még akkor sem hinné el, ha történetesen egy más férfi karjaiban látná.

Erre azután az asszony is beléje szeret és a hazaérkező férjnek mindent őszintén elmond és kéri, hogy adja vissza a szabadságát, hogy boldog lehessen. De a férj csak mosolyog, mert: az igazat nem hiszi el. Sőt nagyfölényesen az asszonyt egyedül hagyja a fiatalemberrel: a fiatalemberrel, aki végre félszegen, alázatosan nyul az asszony után, miközben megmondja, hogy Alfrédnak hívják. Mindidáig az asszony csak a vezetéknevét tudta.

Eddig a történet, amely olyan illatos és napfényes, mint a nizzai mimóza-allék levegője. Geraldy – őt érezzük a darabból – megmarad a csöndes, keresetlen és csupasziv poétának. Halk, riadt és művészi minden szava. Hinni kell neki, amikor halkan, alázatosszépen megszólal.

Az asszonyt Martha Regnier játssza. Ennek a csudálatos művésznőnek, aki pedig már jóval tul van az első fiatalságán, minden mozdulata, a legkisebb gesztusa, a hangja, a szive, csupa, csupa muzsika. Ő a franciák Varsányi Irénje.

Vajda Pál