Prága, május 15.
11 óra után Marinkovics, Mitoleneu és Benes külügyminiszterek a Rádium-Palace-Hotel terraszán közösen fogadták a Joachimstalban tartózkodó ujságirókat, akiknek egymásután adtak le nyilatkozatokat a konferencia tárgyalásairól és válaszoltak a hozzájuk intézett kérdésekre. A dezsöné után a román és jugoszláv külügyminiszterek különvonattal Prágába utaztak, ahová délután 6 órakor érkeztek meg. Benes miniszter és felesége automobilon tért vissza Prágába.

A joachimstali konferencia szenzációja, hogy három szövetséges állam elhatározta, hogy a legteljesebb nyiltsággal fog Magyarország felé fordulni és közeledést igyekszik létrehozni abból a célból, hogy a római szerződés által okozott hatást ellensulyozza.

Mitileneu, a román külügyminiszter két másik minisztertársa nevében is kijelentette, hogy a kisántánt államai örömmel vettek tudomást arról, hogy Magyarország kiemelkedett eddigi elszigeteltségéből és őszintén kivánja az eltávolitását mindazoknak az akadályoknak, amelyek a Magyarországgal való megegyezésnek eddig utjában állottak. Románia a Magyarországgal való megegyezésnek ugyan őszinte hive, de Mitileneu hangsulyozta, hogy a kisántánt a statusquo föntartásához rendithetetlenül ragaszkodik és a kisántánt államai egymás között megállapodtak, hogy csak kölcsönös megegyezéssel és egyidejüleg fognak Magyarországgal szerződéses viszonyba lépni.

Elhatározták továbbá azt is, hogy a közeledés gazdasági alapon történjék, mert a gazdasági érdekek nyomása alatt ennek a megegyezésnek hamarosan létre kell jönnie és ezért formulát és módon fognak keresni arra, hogy a dunai államok gazdasági együttmüködését elősegitsék. Általános az a fölfogás ezzel szemben a nemzetközi sajtó körében, hogy Benes, akitől ez a gazdasági formula kiindult és aki ezáltal Magyarország körül a gyürüt helyre akarja állitani, ezzel a semmitmondó kijelentésével el van temetve, mert a kisántánt államai nem tudnak Magyarország részére semmiféle konkrét előnyt biztositani azokkal az előnyökkel szemben, amelyeket a magyar-olasz szerződés biztosit, továbbá azért sem, mivel Románia semmiféle olyan megállapodásba nem hajlandó belemenni, amely Olaszország ellen irányul. Így az olasz-magyar diplomáciai aktivitás nyomása a kisántántra továbbra is ellennyomás nélkül fog maradni.

Ugyancsak kudarcot vallott Benesnek az a kisérlete, hogy a Románia és Jugoszlávia közötti feszültséget enyhitse. A jugoszláv ingerültség Románia ellen a Mussolinival kötött román szerződés miatt változatlanul fönnáll. Mitileneu kijelentette ugyan, hogy Románia őszintén kivánja a két ország közötti megegyezést és amint a multban, úgy a jövőben is barátjának és szövetségesének tekinti mindkét államot, de külön hangsulyozta, hogy Olaszországhoz Romániát a vér és faj kötelékei füzik. Marinkovics jugoszláv külügyminiszter föltünően tartózkodó magatartást tanusit. Csak egy izben tett határozott kijelentést, amikor kategórikusan kimondotta, hogy Jugoszláviát a magyar királykérdés, amely ezidő szerint nincs fölszinen, nem érdekli.

Különben egy hozzáintézett kérdésre elismerte, hogy a római jugoszláv követet sürgősen Belgrádba hivatta, de kijelentette, hogy semmiféle uj instrukciót nem ad neki, ami egyértelmü azzal, hogy Jugoszlávia változatlanul kitart az albán-kérdésben eddig elfoglalt álláspontja mellett és Benesnek eddig semmiféle áthidaló kisérlete nem sikerült. A kisántánt mostani konferenciájának lefolyása, a miniszterek nyilatkozatai és az általános fölfogás szerint is azt bizonyitja, hogy az a nyomás, amelyet az olasz és az uj aktivitással föllépő magyar külpolitika a kisántánt államaira gyakorol, változatlanul fönnáll.

Bár a kisántánt államait a békeszerződések föntartásának érdeke még mindig nagyon szorosan füzi egymáshoz, ezenkivül egyetlen olyan európai kérdés nincs, amelyben egyöntetü fölfogást vallanának, úgy, hogy bátran lehet állitani – ami a nemzetközi sajtó véleménye szerint is kifejezésre jut -, hogy az idei konferencia az olasz és magyar diplomácia tagadhatatlan sikerét jelenti.