A Műcsarnok nagy tavaszi és őszi kiállításainak feladata volna, áttekintést nyujtani műtermelésünk java felett, nem pedig az, hogy még olyan produktumokat is bocsásson a nyilvánosság elé, melyek a képkeretező-műkereskedőnek sem kellenek. Úgy látszott, hogy a Képzőművészeti Társulat megértette feladatát, amikor a mult kiállításra meghívta a modernebb irányzatú művészek egyesületét is.

Ezúttal a KUT-nak, mely a kiállítás rendezésekor még vagy negyven művészt képviselt, azt a kis oldaltermet akarták juttatni, melyet aztán a Képzőművésznők Egyesülete kapott. A KUT tehát kimaradt, a Szinyei-Társaság pedig aránylag előnytelenül szerepel. Sajnos, ez a kiállítás nivóját körülbelül el is dönti.

Nincs beletekintésünk az egyes zsürik munkájába. De ha igazán ez a választék adja a magukat "konzervatívoknak" nevező művészek termelésének legjavát, akkor szomorúan áll a művészi konzervatívizmus ügye. (Ám ma már tudjuk, hogy nem Bouguerau volt annak idején a konzervatív, hanem Courbet, mert a mult művészetek nagy értékeit megőrizte és az új értelmezés terén nem ment messzebb, mint amennyit teljesítőképessége diktált.)

Azoknak a már nem is minden esetben fiatal művészeinknek nagy része, akiknek nevét bizonyos körök még mindig csak félénk borzadállyal emlegetik és akikben forradalmárokat látnak, tulajdonképpen csak tehetséges követői a múzeális elődöknek.

Amit a Képzőművészeti Társulat tekintélyével rendezett kiállítástól joggal követelhetnénk, az egy szerény nivó betartása volna. Csak általában tesszük azt a megjegyzést - mivel nem akarok néhány szerencsétlenül ízléstelen festőt meg szobrászt kipellengérezni -, hogy bizonyos egészen kirívóan gyenge alkotmányok, meg lehetne kímélni ha mást nem, akkor a tanárok vezetésével kivonuló iskolai fiatalságot.

Rabinovszky Máriusz