Az agyagipar, amelynek legfejlettebb formája a porcellángyártás, egyike a legősibb iparágaknak. Az ősember egyik legfontosabb foglalkozása, a fegyverkészítésen és a vadászaton kívül, az agyagedény formálása volt. A kultúra terjedése és fejlődése természetszerűleg magával hozta, hogy az agyagiparban jobb és csinosabb edények előállítására törekedtek.

A régi asszírok, szumírok, egyiptomiak, görögök és rómaiak már igen fejlett, anyagiparral bírtak.
A népvándorlás és római világbirodalom bukása ezen a téren is visszaesést jelentett és a régi gyártási módszerek feledésbe mentek. Amikor a mórok középkor végefelé Spanyolországot elfoglalták, újabb gyártási metódust honosítottak meg.

A majolikagyártás titka a mór agyagipar egyik központjából Majorca-szigetéről terjedt el azután egész Európában. Az olasz agyagiparosok azután nagy tökélyre fejlesztették a majolikagyártást és egész Európában nagy keresletnek örvendtek az olasz majolikák.

Marco Polo híres utazó és felfedező hozott először hírt Európába a porcellánról. Amikor 1508-ban az első porcelántárgyak a portugálok révén nyugatra kerültek, fantasztikus legendák terjedtek el arról, hogy Kínában milyen ősidők óta ismeretes a porcellángyártás titka. Az újabb kutatások azt igazolják, hogy a porcellángyártást Krisztus születésének idejében, a tiszta fehér, áttetsző porcellánt pedig a kilencedik században találták fel.

A porcellángyártás Kínában is császári dinasztiák monopóliuma volt. Minden dinasztia uralkodásának ideje alatt más és más színű porcellánt gyártottak a dinasztia tagjainak használatára. Közönséges személyeknek porcellánt eladni, használni, vagy külföldre kivinni szigorú büntetésekre terhe alatt tiltva volt.

A kínai porcellángyártás a tizenhatodik és tizenhetedik századokban virágzott legszebben, azóta lassú hanyatlásnak indult. A porcellángyártás titkát a japánok lesték el legelőbb a kínaiaktól.  Az új ipar Japánban is erős talajra lelt, de a porcellán mellett, talán még inkább kifejlődött a fajanszgyártás.

Az európaiaknak nem sikerült a porcellángyártás titkát kicsalni a kínaiaktól és így Európában tulajdonképpen újra fel kellett találni a porcellángyártást, ami csak hosszú és sikertelen kísérletek sora után járt eredménnyel. Először a francia Merin-nek sikerült a kínai porcellánhoz hasonló anyagot előállítani, amely azonban valójában inkább üveg volt, mint porcellán. Ebből az úgynevezett fritt-porcellánból fejlődött azután ki a sévresi porcellán gyártása.

A valódi porcellán vagy amint előállítási anyaga után nevezik, a kaolin-porcellán feltalálásának dicsősége Johann Friedrich Bötter nevéhez fűződik, Göttger az utolsó kalandoros-alkimisták fajtájából való férfiu, hosszas, küzdelmes, hányatott élete után Frigyes Ágost lengyel király környezetébe került, mint udvari kémikus és azt a feladatot kapta, hogy csináljon nemtelen fémekből aranyat.

Aranycsináló munkálkodása természetesen sikertelenül végződött, azonban a véletlen rávezette a porcellángyártás módjára. A találmány kihasználátására alakult azután a meisseni gyár, amelynek Böttger lett az igazgatója.

A gyártási titok megőrzése néhány évtizedig tökéletesen sikerült, de azután mégis akadt egy áruló, kinek közreműködésével indult meg a bécsi porcellángyár. Az új gyár jó ideig nehézségekkel küzdött, mert a gyártott dolgok tökéletesség dolgában nem versenyezhettek a meisseni gyártmányokkal. Amikor azonban Mária Terézia állami üzemmé alakíttatta át, gyors virágzásnak indult.