Bocsánatot kérünk minden iskolázott magyar embertől, hogy itt egynéhány szóval a nyilvánosság elé idézzük a magasztos emlékü zsirondista nevezetnek a jelentését, az értelmét. Meg kell magyaráznunk ennek az éppen nem maszületett (sőt sajnos talán-talán napjainkban haldokló) történelmi racenak a karakterét, annak a magyar képviselőnek a kedvéért, akinek a nevét ebben az ujságban a mult héten a zsirondista jelzővel diszitettük.

Ezt tettük mi az ujságban. A képviselő úr pedig azt tette, hogy fölállott a parlamentben és tiltakozott az őt ért zsirondista jelző ellen. Mi azért neveztük a képviselő urat zsirondistának, mert csupa illuzió voltunk (és szeretnénk maradni ennek a képviselőnek a tehetsége, müveltsége, becsvágya s a rendeltetése iránt. Nagy isten: a képviselő úr oly megrökönyödötten kéri ki magának a zsirondistaságot, mintha cimeres marxistának tiszteltük volna. Fölszólalásának a tárgyi vonatkozásaira megfelel ez a lap más helyen. Itt a képviselő urnak azt a sajnálatos félelemérzetét szeretnénk eljuháztatni, hogy azt mondja, neki frigiai sipkát akartak a fejébe nyomni s ő visszautasitja ezt a bohócsipkát, már mint a zsirondistaságot.

Ő, ugymond, azokkal a katolikus papokkal rokonszevez, akiket a francia forradalom leöldösött. Ugyan, hát mit gondol, vagy mit óhajt elhitetni a világgal a képviselő úr, az a bizonyos sipka a Gironde férfiai fején volt és netalán a zsirondisták voltak a Terreur hóhérai, akik a boldogtalan finom abbékat is lenyakazták?

Mi a szösz, hát az a zsirondista, képviselő úr? Mi ugy tudjuk, hogy ezek a veszedelmes zsirondisták a király miniszterei voltak s a konventben szemben állottak a Robespierre-rekkel és a Marat-kkal, mégpedig a legférfiasabban állottak szembe velük és ugy tudjuk, hogy mind a huszonnyolc zsirondista a guillotine elé vonult, hogy egy fejjel megkurtittassék. Azt hireszteli róluk a história, hogy jellem, tudás, ékesszólás dolgában magasan állottak minden arisztokraták és revolucionisták fölött és hogy ők haltak meg a legfölényesebb, a legjajtalanabb halállal. Igen, a zsirondisták fátuma és glóriája az, hogy ők győznek mindig, de meg kell halniok a győzelemért. A nemzetek belső küzdelmeiben a zsirondisták elbuknak, elvéreznek és a Gironde politikája ül diadalt a viharokon.

Nem az első magyar politikus a képviselő úr, akit zsirondistává akartunk avatni. Egy Szilágyi Dezső, egy Andrássy Gyula, egy Ugron Gábor, egy Bartha Miklós, egy Désy Zoltán, egy Vázsonyi Vilmos, azok a mi zsirondistáink, akiknek alakjai mellé emeltük a képviselő urat. Azoknak az eszményi polgári politikusoknak a szinvonalára, kiknek mibenlétét Vázsonyi foglalta ércszavakba: sem a hatalom, sem a csőcselék előtt nem hajtanak fejet. Ezek a középuti héroszok vitték a vállukon a magyar nemzet történelmét.

Nem Hock Jánosban kell csak látnia a képviselő urnak a zsirondistát. Nem; méltóztassék ujra kézbe venni a Lamartine fenkölt munkáját a zsirondistákról, s megolvasni frissen a Ducos-k, Condorcet-k, Rolandok, Brissot-k és a többi tiszta, nemes, hüséges zsirondista életét, kikről irva van, hogy a csillagokig emelkedtek … és meg méltóztatik békülni lelkében a zsirondistasággal és meg fog, hisszük, bátorodni és erősödni ilyen hivatott magyar politikus az antik és örökélő polgárok példáiból, kiknek fő erényük az arany öntudat volt, a vas következetesség.