Igazán nem lehet azt állítani, hogy a budapesti közönség nem tudja méltányolni az életrevaló ötleteket. Az elmult hónapban is, júliusi kánikulában, estéről estére zsúfolásig megtöltötte az Ufa-szinház nézőterét, hogy végigmulasson egy műsort, amely a filmművészet őskorát, a film gyermekkorát hozta vissza egy-két órára.

Gyors egymásutánban sorakoztak fel az alig néhányperces filmdarabok, a mai másfélórás társadalmi drámáknak és burleszkattrakcióknak szerény, de angyali naivitásukban kimondhatatlanul kedves ősei. Kezdetleges fotografálással, gyerekesen ügyetlen rendezéssel és valami olyan játékmodorral, amely nem is a pantomimeket, hanem a bábjátékoknak játszási módját juttatja eszünkbe.

A filmnek mindenfajta zsánere képviselve volt az Ufa műsorában valamilyen primitív formában. A film evoluciója szempontjából igen tanulságos megfigyelni, hogy ezek az archaikus filmapróságok bizonyos mértékig filmszerűbbek voltak, mint a mai filmek legtöbbje, mert mindent mindenáron, legtöbbször ügyefogyott erőlködéssel, képszerűen igyekeztek kifejezni és nem folyamodtak a dialógikus felírás filmszerűtlen segítségéhez. De ugyanakkor sejtelmük sem volt még a jelenet filmszerű felbontásáról és szinpadszerű tablókban mindegyik "filmdráma" két-három gépbeállítással volt fotografálva, természetesen csakis totál plánban.

Az Ufa-szinház igazgatósága stílusos keretet adott ennek a diluviális filmműsornak: az Ufa-szinház Ufa Bioscoppá alakult, előtte Fényes bácsi, az öreg rekommandőr volt a kikiáltó, bent pedig a vászon előtt Dénes Oszkár ligeti jasszlegénynek maszkírozva "magyarázta" Szép Ernő szövege nyomán a képeket, frissen, jóízűen, ötletesen. A régi kis mozik kedves hangulatának visszavarázsolásában nagy szerepe volt a zenekíséretnek, amelyet Alpár Tibor állított össze és vezényelt sok humorral és temperamentummal.

Nagyon jó volna, ha az Ufa nem hagyná meg ezt a műsort magában álló kuriózumnak, hanem alkalomadtán felelevenítene még néhány filmet, az 1910 körüli évek terméséből, amelyet már nem a film őskorát, hanem inkább hőskorát reprezentálnák. Milyen pompás lenne ismét végignézni egy-két klasszikus Asta Nielsen-filmet, "A züllés útján" vagy a "Halál Sevillában" címűt, avagy új életre kelve látni és köszönteni Susanne Grandais-t, azoknak az időknek nagy francia primadonnáját.

Talán egyet-kettőt az első amerikai cow-boy-filmek közül, amelyek akkoriban a filmszerű filmstílus forradalmi eredményeit jelentették. Azonkívül pedig valami szívből jövő romantikát, a mesemondás őszinteségét, mindazt, aminek helyébe ma már a gyári termelés megúnt sablónjai léptek. És ki nem örülne a mozi barátai közül, ha végignézhetné sorban a mai nagy sztárok legelső filmjeit, és például Gloria Swansont, amikor még csak Mack Sennetgirl volt, vagy Chaplint, amikor még Fatty mellett statisztált? Ki nem üdvözölné boldogan Reinhardt filmjeit, "A boldogok szigete" és az "Utazás Bergengóciába" filmmeséket?

Szeretnénk remélni, hogy az ilyen várakozásoknak, amelyek bizonyára nagyon sokaknak várakozásai, szívesen fog eleget tenni az Ufa-szinház vezetősége, amely eddig is többször bebizonyította, hogy a magyar filmkultúrában úttörő szerepet vállalt.

Hevesy Iván