Irta: Schober Béla, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója 

Az 1926. év karácsonya nevezetes fordulópontot jelent az új Magyarország gazdasági életében. A karácsonyi ünnepeket követő első hétköznapon öltött fogható alakot az új magyar pénzegység, a pengő. Ezen a napon kerültek forgalomba a pengőre szóló új bankjegyek és a pengőre és fillérekre szóló új váltópénzérmék.

S ha a pénzrendszer reformjának hossza és alapos előkészítése folytán a gondolathoz már hozzá is szoktunk, ezek az új kézzelfogható pénzjegyek a közönség előtt szemléltetni fogják Magyarország pénzügyi konszolidációjának betetőzését; az aranyon, mint értékmérőn alapuló független és szilárd magyar valuta megteremtését. 

A pengőnek ez a megjelenése nagy lépést jelent állapotaink normalizálódása felé.
Végét veti a milliós számok okozta sokféle kellemetlenségnek és visszásságnak. Megszűnik a hosszú számsorok írása, mely kereskedőnek, iparosnak annyi felesleges munkát és időfecsérlést okozott. Megszűnik a milliós számok okozta bizonytalanság az értékelésekben és számításokban.

És ha kétségtelen is, hogy a koronának immár több mint két éve bekövetkezett stabilitása, a pénz becsülésére ismét megtanított, az apró összegben való takarékoskodás jelentőségét mégis csak az hozza vissza tudatunkba, hogy annak az 1 pengősnek, sőt még annak a 10 filléresnek is komoly értéke van, amelyért magamnak valami hasznosat tudok megszerezni. 

De vannak az új pénzegységre való tényleges áttérésnek bizonyos veszélyei is, amelyek csak tisztán látó szemmel és a nemzeti társadalom tudatos fegyelmezettségével háríthatók el. Az áraknak papírkoronáról pengőre és fillérre való átszámításánál igen könnyen felmerül a csábítás az áraknak bizonyos kikerekítésére. 

Hogy az ily praktika végeredményben célra nem vezet, világos, mert az árképződést, amint azt a tudomány és a gyakorlat egyaránt megállapították, más és sokkal hatalmasabb tényezők irányítják. Átmenetileg azonban az ily eljárás sok visszásságnak válhat kútforrásává.