1926 december huszonharmadika emlékezetes ünnepnapja volt a magyar filmkulturának, mert ekkor jelentek meg Budapesten az első orosz filmek, hogy új színt, új levegőt és új tartalmat hozzanak az eddigi filmek sablonjai és unottságai után. Ezek az orosz filmek, amelyek előhirnökei az ideérkező orosz filmek, most már reméljük, meg nem szakadó sorozatának, nemcsak új hangot fognak jelenteni, hanem egyúttal valami olyasmit, ami eddig nagyon ritka jelenség volt a filmkultúrában: giccs és megalkuvásnélküli tiszta művészetet, tiszta és mélyen emberi hatások keresésére való becsületes törekvést.

Az orosz filmeknek ez a hatalmas erénye az, ami bőséges kárpótlást nyújt akkor, amikor talán helyenként a fotografálási technikát gyengének, a rendezői beállításokat fejletleneknek találnánk.

Az orosz film, mint az elsők között bemutatott "Szentpétervári kurir" is mutatja, nem a külső látványos pompával akar hatni, hogy eltakarja a sívár tartalmatlanságot, mint a legtöbb amerikai film és nem is beállítási bravurokkal, agyonkínzott játékkal, mint a német filmek átlaga, hanem lélekkel teltségével és életábrázolásának mélyértelműségével.

Rendezésének főszempontja nem a külső stilizálás, a filmformalizmus, hanem a belső történeteknek minél erőteljesebb és minél realisztikusabb megmutatása. Az orosz realizmus nem naturalisztikusan rakosgatja össze a motívumokat, mint az európai, hanem valami romantikus elmélyítéssel mutatja meg azt, ami a külső motívumok mögött, mint érzelmi lényeg, lappang.

Az orosz filmek realizmusa ugyanaz, mint az orosz irodalomé. Az életet mélységes pesszimizmussal állítja be, az embersorsot sötéten végzetszerűnek. Irgalmatlan és szörnyű ez a realizmus, amely semmi vigaszt nem ad, és amelynek komorságát, a hősök elbukását nem teszi magasztosabbá tragikus küzdelem, mert figurái tehetetlen fatalizmussal, heroikus küzdelem nélkül pusztulnak el végzetükben.

Iván Moszkvin, aki a film főszerepét alakította, kitünő tehetségű és érdekes szépségű partnernőjével, V. Malinovszkájával együtt, mint rendező is közreműködött a film kimunkálásában J. A. Sheljabuski társaként. Moszkvin nem most került először a magyar közönség elé: a három évvel ezelőtt Budapesten is bemutatott első szovjetfilmnek, a "Polikuska" ciműnek, szintén ő volt a rendezője és főszereplője. Moszkvin nevét rövidesen Magyarországon is együtt fogják emlegetni a filmjátszás ismert legnagyobb alakjaival. Mélységes realizmusu jellemző erejével, hatalmas erejű drámai effektusaival talán még Emil Jannings mellé fog emelkedni.

Játékstílusa ebben a filmben Jannings régebbi stílusára emlékeztet. Továbbfejlődésének legelső feltétele az volna, hogy modern rendező kezei alá kerüljön. Miután pedig "A szentpétervári kurir" nem tartozik Moszkvin legujabb filmjei közé, könnyen lehetséges, hogy a még ebben a szezonban előadásra kerülő ujabb Moszkvin-filmek már be is fogják igazolni ezt a reménykedést és egyben eldöntik azt is, hogy fel tud-e mutatni a hatalmas kifejezőerő mellett még egy olyan hatalmasan széles és szines skálát is, mint amilyen Jannings szinjátszó művészetében ragyog.

Hevesy Iván