A Pesti filmszinházak
A pesti ember, aki először jár külföldi metropolisokban, meglepődve állapítja meg, hogy nincs Európának még egy városa, talán Berlint leszámítva, ahol a filmkultúra olyan fejlett, a filmművészet iránti érdeklődés olyan eleven volna, mint Budapesten.
Budapest elsőhetes, u. n. premier-filmszinházainak száma elérte a tizennégyet. Alig van valamirevaló filmje a világnak, amely el ne jutna valamelyikbe, igen gyakran minden késés nélkül, sokszor egyidőben a nyugateurópai mozikkal. Egy-két elmaradottabb pesti bemutató-mozit leszámítva, a többi sokszor egyenesen fényűző kényelemmel van berendezve, néhánynak pedig belső architekturális megoldása is remeke a szinházépítésnek.
A Fórum, az Ufa, a Palace, a Corvin, a Kamara és Royal Apolló nemcsak a legszebbek, de egyuttal a lehető legteljesebben érvényesült bennük a filmszempontok gyakorlati figyelembevétele. Nem maradnak alattuk az Uránia, a Rádius és a kedvesen intim Orion sem, azonban ez a három eredetileg szinháznak épült és így nem sorolható a pesti filmkultúra eredményei közé.
Van azonban a pesti mozi előkelőségében valami olyan árnyalat, ami ritkán hiányzik a pesti megnyilvánulásokból: a parvenűség. Különösen az utóbbi években tapasztalható ez. Kezdődik már a mozik elnevezésében is. Régente, a jó békében, a Belváros csendes, úri mozgóképszinháza is megelégedett az egyszerű és puritán Corso-mozi névvel. Ha finomak akartak lenni a mozialapítók, akkor a moziból lett "fényjátékház", ha nagyon előkelőek, akkor "Mozgókép-palota". Ma már néhány kivételével valamennyi: "Szinház".
A mozinak ez a nagyralátó címkórsága megfigyelhetően a Corvin-Szinház megalapításával kezdődött, és a többiek csak a példát követték. Pedig hát ma már ott tartunk, hogy a mozinak semmi oka sincs arra, hogy szégyelje egyszerű nevét és hogy nemesi álnéven mutatkozzon be. Igaz, hogy a "szinház-direktor" titulus szebben hangzik, mint a "moziigazgató", de hát a mozi mégsem szinház és ne is legyen az.
A szinház névvel kezdődő nagyzolás folytatódik bent a moziban is, különösen egy olyan berendezési tárgyban, ami a moziban teljesen értelmetlen és felesleges és ami csak a szinháznak nevetséges majmolása és ez: a függöny. Mint a zugmoziban a szerelmes varrólány gyors mozdulattal hozza rendbe magát, ha vége felé közeledik a film és kigyulladnak a nézőtér lámpái, úgy húzza össze maga előtt a drapériát a mozi fehér vászna, mintha félne negligében mutatkozni, mintha a mozi szégyelné azt, hogy: mozi.
A moziról áttérhetünk a mozidirektorra, akinek feladata kiválasztani a filmet, összeállítani a műsort, vezetni a bereklámozást és a dramaturggal és a mozikarmesterrel együtt előkészíteni a hetenkint ismétlődő bemutatónapot. A pesti mozidirektorokról bizony nem sok jót lehet mondani, pedig kétségtelen, hogy nagy érdemeik vannak a budapesti filmkultusz felvirágoztatásában. Fő hibájuk, hogy rideg üzletemberek.
Vezetői működésükben a művészi szempont nagyon, de nagyon messze kullog az üzleti szempont mögött. Pedig, sajnos, igen nagy beleszólásuk van a művészi dolgokba is, nemcsak azáltal, hogy ők szemelik ki az előadásra kerülő filmeket, hanem azzal is, hogy túlon-túl visszaélhetnek egy olyan lehetőséggel, amely a mai filmgyártásnak tisztára üzleti szelleméből következik.
Ha egy filmkölcsönző megvásárol filmet, vagy a filmszinház előadásra köti akkor azzal éppen úgy kénye-kedve szerint bánhat, mintha egy vég vásznat vásárolt volna. Az író, a szcenáriumíró és a rendező megkomponálták a filmet és erre jön a mozidirektor és vagdossa, kurtítja, változtatja, ahogy neki jól esik. Nincs más szempont, csak az üzlet, csak az, hogy sokszor értelmetlen és barbár rövidítések árán minél több filmet belegyömöszöljön kétórás műsorába, lehetőleg mindig többet és mutatósabbat, mint a közelfekvő konkurrens mozik.
A konkurrencia, pesti szokás szerint a végletekig túlozva: ez az egyik főbaja a pesti mozikultúrának és egyben enyhítő körülménye a moziigazgatók működésének. A konkurrencia az utóbbi években nemcsak fokozottabb, hanem kettős irányú is. Az egyik a premiermozik számának rohamos emelkedése, rohamosabb, mint ahogyan a film iránti érdeklődés növekszik, a másik pedig az amerikai filmgyárak képviseletei, amelyek a filmkölcsöndíjak leszorításával lehetővé tették a moziknak, amire azok régebben gondolni sem mertek, hogy egy műsorban két nagy filmet mutassanak be, a régi rendszer helyett, amikor az egy nagy filmet egy-két burleszk és a híradó egészítette ki.
A műsor túlzsúfolása a filmnek kurtításán kívül, amik esetleg sikerültek is lehetnek, tömöríthetik is a filmet, egy még sokkal veszedelmesebb és megbocsáthatatlanabb visszaélésnek okozója: a filmszalag túlgyors pergetésének. A szükségtelen filmvagdosás merénylet alkotó írók és rendezők művészi szuverénitása ellen, a gyors pergetés merénylet a közönség szeme, a film drámai hatása és a színészek játékprodukciója ellen. Az előbbivel szemben minden filmkongresszusi határozat mellett sem lehet addig eredményt elérni, ameddig a filmgyártásban csak üzleti szempontok érvényesülnek és ameddig a komoly filmkritika ki nem alakul.
A gyors pergetésen azonban nagyon jól lehetne segíteni egy belügyminiszteri vagy főkapitányi rendelettel. Utóvégre ez nemcsak művészi, hanem egyben közegészségügyi kérdés is.
Hogy mennyire mennek a gyors pergetésben a pesti mozik, annak pontos megítéléséhez szolgáljon itt néhány adat. A filmfelvevőgép percenkint 20 méter filmszalagot perget le, a normális vetítési sebesség evvel szemben, külföldön is, percenként 24-25 méter. Annyit jelent ez, hogy a játékmozdulatok tempójának gyorsasága a közönség előtt egynegyedével, egyötödével nagyobb, mint amilyenben azt a színész játszotta.
Pesti mozikban a vetítés sebessége percenként 30 és 40 méter között váltakozik, a játéktempó tehát 50-100 százalékkal haladja túl az eredetit, igen gyakran teljesen élvezhetetlenné téve, ami a mozgásban művészet: a játékot. A vasárnapi előadások pergetési sebességéről, különösen a kisebb mozikban, talán legjobb nem is beszélnünk. Normális pergetésnél egy-két órás előadás, leszámítva a szüneteket és a híradót, legfeljebb 250... métert foglalhat magában, tehát kb. 8-10 felvonást.
Ezzel szemben a pesti műsorok hossza 3000-5000 méter között váltakozik és gyakran eléri a 6000 métert is. Figyelmeztetésül is álljanak itt ezek az adatok: ha egy mozi 15-20 felvonást hirdet műsorában, akkor tudhatjuk, hogy a filmek meg vannak csonkítva, vagy pedig túlgyors pergetéssel beleerőszakolva az alig kétórás időtartamba.
Addig is, amíg az igért rendelet megjelenik, a közönségnek kellene tiltakoznia a moziigazgatók mindkét fajtájú vandalizmusa ellen. Sajnálatos, hogy a közönség eddig nagyon ritkán élt ezzel a jogával. Egyetlenegyszer voltunk tanui annak, a Palace-Szinházban, a Boleyn Anna reprizkor, hogy a birkatürelmű pesti közönséget is elhagyta a nyugalma és lábdobogással, ordítozással tiltakozott a szemrontó és minden művészi gyönyörködést agyonvágó gyorsított vetítés ellen.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!