Genf, december 2.
Hüvösebb, nyirkosabb, álmosabb és ködösebb helyet igazán keresve sem lehetne találni, mint ezt a téli Genfet. Sürü, nyomasztó álmositó ködfelhő terül el az azurkék ég szinén, egyetlen havas csucs koronája sem csillan föl a tó dombkoronája fölött s ez a fáradt, álmos hangulat megfekszi azt az internacionális társaságot is, amely a népszövetségi palota nagy üveges termében három napon keresztül tanácskozott a háboru utáni politika nagy problémájáról: a lefegyverzésről.

Maga a szó is fáradtan és lemondón cseng. Lefegyverzés! Kit érdekel ma már? A háboru férfinemzedéke kimerülten s meggyötörve dől korai sirjába, negyvenéves emberek fáradt szivvel s keserü lélekkel életük delelőjén hirtelen megroppannak, a feledés sürün burjánzó füve belepi a csatatereket, ahol piszkosan, betegen, de összeszoritott fogakkal küzdöttünk fiaink békés és boldog életéért s az európai ifjuság tomboló harci kedve a bágyadt lemondás mosolyára inti a béke és a lefegyverzés igaz hiveit is! De a Népszövetség üveges csarnokában széles mederben hömpölyög a szó. Uj, ismeretlen diplomáciai tolvajnyelven folynak a szőrszálhasogató analitikus fejtegetések és a komoly álarcon egy percre sem villan föl az augur gunyos mosolya.

Szegény, finom lord Robert Cecil becsületes angol lelke nem állta tovább ezt szélmalomharcot, helyébe lord Cushendun került. A nemes lord hatalmas szál, öszbecsavarodott férfi, ugy fest, mint egy agg viking. Széles állkapcsa, kemény s hideg szeme, mozdulatlan, rideg tartása elárulja: lord Cushendunnek nem lesznek lelkiismereti aggályai! A tipikus dye hard ez az angol úr és minden szavából kicsendül: Anglia nem bizik a francia politikában, csak a saját páncélos öklében. Ki hát, ki az, aki szavakba öntse s világgá kiáltsa a roppant békevágyat, amely az európai emberiség szivében már-már lemondásra hajlón lüktet?

Amióta nyilvánvalóvá lett, hogy a szovjetkormány, ugy látszik, német rábeszélésre résztvesz e téli konferencián, uj remény ébredt naiv és hivő lelkekben: Németország, a már lefegyverzett nagy ipari birodalom és Oroszország, amely már nem is birodalom, hanem világrész, okos és ügyes taktikával kirántják a lefegyverzésnek mélyre süllyedt szekerét a dogmatikus okoskodások sártengeréből. Bátor és kemény beszédet várt mindenki a németektől is, az oroszoktól is, okos és gyakorlati javaslatokat, praktikus megoldási lehetőségeket, erős, morális nyomást. A várt meglepetés nem is maradt el, Russia locuta est!

A két orosz népbiztost, mondhatni, szinte rokonszenvvel fogadták a zöldasztalnál ülő kollégáik. Litvinov, ravaszképü, cvikkeres, kopasz, kis pókhasu ember, ugy fest mint egy beérkezett tőzsdebizományos, a hangja sima és barátságos, a francia beszéde minden, csak nem franciás. Lunacsarszky kedves mosolyu, elmélázó, szakállas bácsi, van benne valami pedagógus iz - mint egy nyugalmazott főigazgató! Valami harciasan egyik se festett. Legföljebb Voroszilov, a vörös hadsereg vezérkari főnöke, az uj orosz tiszti generáció kemény, paraszti képviselője. Ez nem fog harcolni a lefegyverzésért, akinek ilyen harckereső katonaképe van, az ugyan erősen lebecsülheti belülről ezt az egész diplomata társaságot.

No de majd Litvinov! Rég vártak valamit olyan lázasan, olyan feszülten, olyan izgatottan Genfben - mint az orosz külügyi népbiztos helyettesének beszédét. De régen okozott beszéd olyan csalódást, olyan lenézést, mint Litvinov beszéde. Hát az az ország mer ilyen hangon beszélni Európával, amelynek lelkiismeretén az elmult század véres bonyodalmainak jó fele szárad? És mer ilyen kihivó, szinte pökhendi fölénynyel beszélni Európáról, az egész világról, a polgári államokról és egyetlen árva szóval sem érinteni a lefegyverzés nagy problémájának lényegét? Oly nagy volt a megdöbbenés és az elképedés, hogy jó öt percig szótlanul meredtek egymásra az emberek és nem akadt a bizottság tagjai között egy sem, aki Litvinov inditványára válaszolt volna. Végre kinos csönd után megszólalt Paul-Boncour és csöndes, oktató hangon megmagyarázta, hogy kérem, nem megy az mégsem olyan egyszerüen, kimondani, hogy hát igenis, lefegyverzünk, mégpedig nyomban és a kérdésnek van talán mégis egy-két részlete, ami elintézésre szorul. Ujabb feszült várakozás.

Mit fog szólni gróf Bernstorff? Litvinov naiv inditványát támogatja-e vagy sem. Most mutatkozik-e meg a várvavárt német-orosz együttmüködés vagy sem? Gróf Bernstorff fölállott s azt inditványozta, halasszák a Litvinov-féle javaslat tárgyalását a bizottság legközelebbi ülésszakára, amelynek dátumát most mindjárt tüzzék ki. Ujabb meglepetés: Bernstorff áthuzta az oroszok számitásait s Litvinov nem maradhat Genfben, mert a vita szombaton bezárul s neki nyomban utaznia kell! Mi lappang emögött?
Miért küldtek Moszkvából két aktiv népbiztost erre a szinte formális jellegü tanácskozásra? A leszerelés nem érdekli annyira Moszkvát, hogy ezért ilyen roppant apparátust megmozgassanak.

Zavart és fölfordulást okozni Genfben, ez volt az első cél; ittmaradni Genfben a tanácsülés alatt és valami uton-módon érintkezést találni az angolokkal s a tavaszi szakitást kireparálni: ez volt a második cél, amelynél különösen számitottak a német támogatásra. S ha ez volt a cél, miért nem talált Litvinov olyan inditványformulát, amely látszólag gyakorlati javaslatokkal részletes tárgyalásra, a vita elhuzására kényszeritette volna a bizottságot. Mert Litvinov Csicserin utóda akar lenni, ehhez pedig nem az kell, hogy Genfben okos beszédeket tartson és diplomáciai sikert arasson, hanem elcsépelt, hagyományos frázisokat vágjon a burzsoák fejéhez. Ez a Stalin-féle politika: forradalmi frázisok és gazdasági reálpolitika!

A titkos számitás az volt: mindegy, hogy mit mondanak Genfben, a németek mindenképen támogatják őket. Itt, ezen a ponton mondott csődöt a számitásuk. A német birodalmi kormány taktikai okokból azt igyekszik elérni, hogy a nagy lefegyverzési bizottság érdemleges tárgyalásai a tavaszi német választások előtt megkezdődjenek. Stresemannak kell, hogy a jobboldali pártok előtt kivághasssa: ime, mégis elértük, hogy a lefegyverzés kérdése nem kerül le többé a napirendről. Londonnak viszont kényelmetlen volt az oroszok meghosszabbitott tartózkodása Genfben. Ha Litvinov keresné a találkozót, Sir Austen Chamberlain nem térhetett volna ki előle. Márpedig Baldwinék Moszkvával egyelőre se tárgyalni, se megegyezni nem akarnak. Igy azután hamar kész lett az alku.

A németek elejtik az oroszokat, elhalasztják Litvinov javaslatának tárgyalását, viszont London belement abba, hogy az érdemleges lefegyverzési tárgyalás a német választás előtt megtartassék!

Ime, ilyen hiu, kicsinyes fogásokkal rángatják a béke szekerét jobbra-balra, míg egy szerencsétlen napon a volan ujból kicsuszik a gyönge kezekből és - Európa ismét rohan a nagy szakadék felé.