Abból a dús programmból, amely az utolsó húsz évnek egyik legszebb, vagy tán legszebb művészi teljesítménye. Diaghilew kiválasztott nyolc oly remek látványosságot, amelyek mind legújabb alkotásai közül valók, kivéve az Igor Herceg "poloveci táncait" Bizonyos külső nehézségek és egynémely meggondolás megfosztottak bennünket a "Gímszarvasok" énekes részétől s Diaghilewet, általában oly válogatásra kényszerítették, amely nem adhat teljes képet egész eddigi tevékenységéről: az új zene legnagyobb neve, Strawinsky, egy művel sem szerepelt, pedig az ő balettjei, Petruskától Oedipusig, mindennél több tápot adtak e társulat harcainak s végleges diadalának. S ki ne látta volna inkább, akár a Cimarosiana, akár a Csodálatos Bolt helyett, a Parade-ot vagy a Kék Vonatot, ezeket a káprázatos és ma már történeti multú baletteket?

Mindegy, sem e hiányok sem a táncosnők gyengesége nem akadályozhatnak meg abban, hogy ne hódoljunk, feltétel nélkül, e balettek tökéletes koreográfiájának. A legrégibbet s leghíresebbet, "Igor herceg táncait" csak akkor ítélhetjük meg méltányosan, hogyha visszahelyezzük a háború előtti korba, s ha számbavesszük azt a sok újat, amit akkor magával hozott. Azóta annyit ismételték s olyannyira elcsépelték a világ minden szinpadán és orfeumában, hogy még az oly páratlan táncok mint az Ijjasoké vagy a nőké is, avultnak tetszenek a mai szemnek. Úgy, amint van, mutatja annak az iránynak a kezdőpontját, amely a Macskában jutott el legújabb állomásáig.

E balettekben három, sőt négy művészet egyesül egyöntetű egésszé; mert az olyan jelenség, mint Nikitina a Gímszarvasokban, túllép a tánc területén és átcsap a költészetére. Gondoljunk csak a két galamb jelenetére e Gímszarvasokban, a Matrózok negyedik szakaszára, vagy Lifar villámsujtottságára a Macskában: a jelmez, a mozdulat, a melódia, külön és együtt, csupa gazdag költészet, s már-már szinte fájó kifejezés. Ugyanígy Du Falla balettjében, a Háromszögletű Kalapban, zene, tánc és díszletek valóságos kereszttüzet szórnak.