Általában mondhatnók, hogy a fénykép kétféle célt szolgálhat: mutatni olyat, amit a szem meg nem láthat (másodpercek századrészeit elkapni, az élességet eltünő részletek kidomborításáig fokozni, az aprót felnagyítani, a nagysága miatt áttekinthetetlent redukálni stb.) vagy pedig megrögzíteni azt, ami helyben vagy időben egyszeri (események és emberek ábrázolása, műtárgyak, ipari tárgyak stb. reprodukciója).

A fényképész nagy horderejű didaktikus eladat lehet az, hogy megtanítson látni, például meglátni, milyen szép egy gép, egy gyárépület, egy virágkehely, egy hegyhát. De a fényképésznek nem lehet feladata, hogy új vizuális képeket alkosson, mert ezt nálánál ezerszerte jobban és könnyebben elvégzi a művész ecsete, vésője, tűje.

Az ipari és tudományos fényképezés számos ágától eltekintve a következőkben látjuk a fénykép feladatát: portréfelvételben, tájfelvételben, akciók felvételében (riportázs, sport, szinház, tánc) és műalkotások reprodukciójában. Itt van a fényképészet igazi talaja, legyen Ťprofikrólť vagy "amatőrökről" szó. (Hisz az amatőr futball- vagy sakkjátékosnak is csak az a feladata, mint a profié: hogy jól futballozzon, jól sakkozzon.)

A műcsarnoki fényképkiállításon csak egészen kevés felvétel az, mely az igazi fényképészetet képviseli méltón. Pedig csak át kell lapoznunk amerikai revüket vagy német művészi folyóiratokat és sport- vagy tánckönyveket, hogy a fényképészet mai magas fejlettségéről fogalmat alkothassunk magunknak. A kiállítás zsűrije nyilván megtehette a magáét, amiért túlnyomórészt olyan anyag látható, mely valamilyen festő modorára emlékeztet.

Van egypár nagyszerű kivétel: így a német A. Renger-Patzsch állat- és növényfelvételei, valamint egy agyagot gyúró kéz fotografiája, melyek talán a tetőpontját jelentik a fényképezés e fajtája mai lehetőségeinek. E képek nélkülözik az orvosi felvételek minden brutális túlélezettségét, amellett, hogy plaszticitásban és aprólékos részletfinomságban sokkal többet adnak, mint amennyit a szem meglátni képes. E lapok elénk tárják az állat, a virág jellemét, természetrajzi hűséggel, és minden elnagyolás kerülése mellett bizonyos megkapó nagyszerűséggel. A mieink közül csak Balogh Rudolf pompás békafelvétele állítható ezek mellé.

A portréfelvételek között is akad egy sor tárgyilagos, tetszetős pózoktól mentes és amellett jellemző erejü fej. Rónai Dénes Fujitája, Máté Olga Czigány Dezsője, Pécsi József Kassák Lajosa egy-egy mintaszerű karakterrajz és úgy hisszük, fényképészi= "festői" szempontokból sem hagy kívánnivalót hátra. A német és norvég fényképészek a magyarokkal szemben nagyobbfokú plaszticitásra és élre törekednek: Gehrling, Erfurth és a norvég Rude és Remfelet nyujtják talán a legtisztább megoldásokat.

A természeti felvételeknél a festői törekvés majdnem mindenütt a túlnyomó. És ha e törekvések bázisára helyezkedünk, akkor a legnagyobb elismeréssel kell adóznunk például Víderény Iván és Angelo rendkívül szellemes, finom, artisztikus érzékkel meglátott és kidolgozott munkáiért. Velük egy osztályba sorozandó a varsói Szporek. Jóval fényképszerűbbek az amerikaiak és amerikai japánok táj-, utca- és ipari munka-felvételei: Onishi, Weber, Coster, Shimojima objektivitásuk nagyobb fokával csak erősítik a hangulatot, elősegítik a valóságélmény intenzív felidézését. A magyarok közül például Hegyei Tibor és Antalffy Béla haladnak igen elismerésreméltóan hasonló nyomdokon: egy-egy esőfelvételük igen figyelemreméltó teljesítmény.

Érdekes, mily keveset szerepelnek a nagyszerű természeti jelenségek a fényképtárgyak között. A svájciak például mintha nem is a hegyóriások alján élnének, mintha nem is az alpesi ég csodálatos tisztasága táplálná testüket-lelküket! Valódi hóképet csak a trieszti dr. R. Tiemens lát és láttat meg. Az alpesi levegőt semmi sem jellemzi úgy, mint párátlan, makulátlan áttetszősége; az Alpeseken minden fokozott élt és határozott kontúrt nyer; mégis, akik havas tájat fényképeznek, erőszakosan ködbe mártják a gleccserek színtiszta napsugarát.

Végül azonban nem szabad elhallgatnunk, hogy a kiállításon még sok-sok becsületes és nem egy szempontból sikeres törekvéssel találkozunk. Nagy érdeme a zsűrinek, hogy kiküszöbölte régi kisebb kiállítások ízléstelenségeit. - Ám mi volna, ha legközelebb kizárólag természetrajzi, reprodukciós, sport- és riportfelvételekből készülne kiállítás? Nem volna-e sokszorosan hálásabb feladat, áldozatkész és lelkes amatőrjeink figyelmét ezekre a területekre terelni, ahol a nyugattal szemben bizony a leginkább elmaradottak vagyunk?

Rabinowszky Máriusz