Fiatal és új művészek
Az Ernst-Múzeum nehány fiatal, azaz még el nem ismert, és néhány új, azaz még egyáltalán nem, vagy alig szerepelt művész bemutatásával kezdi idei évadját. Bíztató kezdet és vonzó kiállítás.
Molnár C. Pál érdekesen alakuló tehetségére már rámutattunk ezen a helyen. Festményei mellett most egy sor rajzát, köztük fábametszés céljából készült több illusztrációját is megmutatja. A rajzok és festmények egymással való szembeállításával a fiatal művész kiváló tulajdonságai is, hibái is jól szembetünnek. Brilliáns rajzolóval van dolgunk, ki az illusztrátor-tehetségek módján nem annyira a közvetlen szemléletből, mint inkább az emlékezésből meríti erejét. Formákkal és mozdulatokkal máris telített képzelete nagy könnyedséggel szolgáltatja a megoldásokat minden elképzelése számára.
Rajzai sommás előadású, de a lényeget mindig kialakító rögtönzések. Komponáló tehetsége már régebben is feltünt, legutóbb az egyházművészeti kiállítással kapcsolatos pályázatra készített Assisi Szent Ferencén. Most egy sorozatnyi fametszetnek szánt illusztrációja által, melyet Keleti Artur verseskötetéhez készített, képzeletének váratlan gazdagságába nyílik betekintés. Az evangéliumok és protoevangéliumok bájos legenda-anyagát igen eredeti képzeletjárással alakítja képekké.
Ami előadásában szándékosan primitívnek látszik, az valójában csak alkalmazkodás egyrészt a legendaanyag stílusához, másrészt a fametszet stílusához. Mind a kettő az egyszerűséget és a kevésbeszédűséget kivánja, inkább csak jelzését, semmint részletező kifejtését a mondanivalónak. Molnárnak ezek az illusztrációi közeljárnak a mestermű fogalmához. Csak egyvalami nem illik hozzájuk: a művész technikája, vagy inkább rajzoló modora (mondhatnók úgy is, hogy modorossága): a konturok közé foglalt felületek sommázó és mindig egyféle árnyékolása.
Ha rajzai után festményein megyünk végig, csalódottan fejezzük be sétánkat. Molnár C. Pál festményei úgy hatnak, mint rajzainak szükségtelen fölnagyításai. Szükségtelen, mert míg jóval kisebb méretű rajzaiban teljesen ki tudja fejezni mondanivalóját, azok megnagyobbított és színnel borított változataiban mit sem tud hozzá tenni. Míg rajzai félig vázlatállapotukban is befejezetteknek hatnak, festményei nem egyebek színes vázlatoknál, melyeken azonban a színek nyelvén sincsen több mondanivalója festőjüknek.
Pedig Molnárnak finom színérzéke van. Redukált színei, ahogy zománcos sűrűn rakja fel őket vásznaira, jól esnek a szemnek. De túlságosan egynemű foltok, s azért nem elég érdekesek. A festés terén még nagy feladatok és nagy lehetőségek várnak erre az igen tehetséges művészre. Remélhetőleg rájuk talál és meg is birkózik majd velük.
Derkovits Gyula Molnár C. Pál vidám és könnyed művészetéhez viszonyítva maga a meghasonlottság. Viaskodó és tusakodó művész. A szépre, a legszebbre szomjazó. A ami után nyúl, az fájdalmas módon eltorzul ecsetje alatt. Még nem hosszú pályáját elejétől fogva figyeljük. A sors mindig mostohán bánt Derkovits-csal. Nem adta meg neki a nyugodt tanulás lehetőségét sem és arra kényszerítette, hogy minden eredményére önmaga találjon rá.
Akiben megvan az arra való képesség, hogy önmaga tévedésein okuljon, mások példájából tanuljon, annak számára nem a legrosszabb iskola az autodidakszis keserves kényszerűsége. Derkovits az utóbbi tíz esztendő zürzavarában, eszeveszett jelszóviharában kemény jellemnek bizonyult. Nem tántorodott meg hitében és nem lett követője semmiféle divatnak. Megmaradt a természet ábrázolójának. De a természetet ő a maga keserű életsorsán keresztül látja.
Az ő természete a szenvedő emberek, a szenvedő levegő, a szenvedő fák és füvek természete. Nagyratörő és megalkuvást nem ismerő művész. Az Ernst-múzeum három termet is rendelkezésére bocsátott, hogy minden fontos munkáját bemutathassa. Meg is érdemelte ezt a megkülönböztetést, mert olyan művész ez a vergődő festő, aki mindig és mindenben a legnagyobbat és a legnehezebbet keresi. Néha meg is találja, de ahhoz, hogy a teljesség óráját megvárja, van még ideje, mert fiatal ember és tele a lelke lobogással.
Rauscher Györgynek csak jövője van, multja még nincsen. Még nem látni eléggé, hogy mi válhatik belőle. Modoros festő? Vagy a továbbtanulás folyamán megtisztuló egyéniség? Az ő képzelete is torzítva ábrázolja a valóságot, az ízlése, az érdeklődése pedig egyenesen keresi a természet eltorzult jelenségeit: a ferdére sikerült emberi alakzatokat, a hülyét, a bárgyút, a nyomorultat. Eredendő mély részvét az emberi szenvedések iránt?
Vagy csak az érdekesnek hajszolása a szokatlannak útján! Még nem látni eléggé. Egyelőre csak a tehetsége látszik némely munkáján, egyebek között "Gyüge" című festményén. Megragadó kép nem csak kifejező erejénél, hanem megkomponálásának módjánál fogva is. Finom színérzéknek jelei is mutatkoznak képein. Színérdeklődésének köre ugyan szűk, mert csak a szürkére és árnyéklataira terjed ki, de ezeket a szineket finoman keveri és szépen egybefolyó harmóniában helyezi el egymás szomszédságában.
Elek Artúr
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!