Hajón, vasúton egyre csak járni,
Egyre csak szállni, meg sohsem állni.
Ma lenn, dús délen, virágmezőkön.
Holnap bús télen, mindenütt lenni
Köszönni és már búcsút is venni,
Egyre keresni, új útra lelni,
Másutt feküdni, másutt felkelni.
Tanulni egy dalt, egyet feledni,
Egy kéz virágot mindenütt szedni,
A múló létet megszaporázni,
Hő napban égni, esőben ázni,
Minden földrészen átrepülni,
Mindenhol más lány ölébe ülni,
Minden népnél egy korty bort meginni,
Egy fájó nézést emlékül vinni, -
Jöjjön bárhol igy a halál értem,
Karom kitárom… Mehetünk! Éltem.
(Pásztor Árpád)

Tizennyolc esztendős gyerekifjú állított be három évtizeddel ezelőtt az egyik budapesti lap szerkesztőségébe és novellát nyújtott át a szerkesztőnek. A tizennyolc esztendős szálas ifjúnak zsebében mindig volt készen néhány novella és vers. A tizennyolc esztendős fiatalember irodalommal foglalkozott, bár az írással nem volt semmi messzebbmenő terve.

Ezernyolcszázkilencvennyolcban nagy ünnepség volt a Népszínházban, egy huszonkétéves szerzőnek a darabját mutatta be a Népszínház. A fiatal szerzőt Pásztor Árpádnak hívták.
Pásztor Árpád huszonkét esztendős volt, erős, élni és tanulni akaró fiatalember, akinek nem volt elég Magyarország. Vére, vágya és tudásszomja külföldre hajtotta. Pásztor Árpád bejárta az egész világot és a népszínházi szerzőből riporter lett. Riportokat küldött a magyar lapoknak a világ minden részéből.

Pásztor Árpád utazásának első etappéja Varsó volt. Varsó után Szentpétervár következett. Kis Kodakjával lefotografálta a cár teheneit és a cár palotáját. Moszkvában az orosz irodalmat tanulmányozta, Jasznaja Poljanában felkereste Tolsztojt, órákhosszat beszélgetett vele, Nizsnij Novgorodban a lüktető életet csodálta. Azután megunta a civilizált orosz városokat, vonatra ült és Szibériába utazott, Irkutzktól Charbinig figyelt, tanult. A kínai szokásokkal is megismerkedett. Port-Arturi emlékekkel megrakodva átugrott Japánba, hónapokig élt Tokyóban, naphosszat járta az agyagos utcákat. Japán barátjai voltak.

Színházba, mulatóba és kávéházba járt. Éjszakákon keresztül csatangolt a külvárosokban, tanulmányozta az éjjeli életet, megnézte a japán börtönöket. Majd meggondolta magát és hajóra szállt. Amerikába ment. Heteken keresztül élt az indiánok között. Newyorktól San Franciscoig keresztül-kasul utazta Amerikát, riportot ir a san franciscoi halottégetésről, Kalifornia nagyszerű levegőjéről.

Télen Los Angelesben szedi a virágokat. Felkeresi az aranyásó telepeket. Ohajoban felvéteti magát a bányába. West Orange-ben felkeresi Edisont. Edison megszereti s barátságosan bevallja neki, hogy a nőt tartja a világon a legjobb találmánynak. Hajóra ült, visszajön Magyarországra. Megint utazik, Páris, London, a nagy metropolisok. Megint Amerika. Megint külföld. „Hajón, vasúton egyre csak járni…” Utazik és utazik. Legutoljára két esztendővel ezelőtt volt Amerikában.