A bécsi Johann Strauss-Theater százötvenszer játszott egy operettet, amelynek szerzője a magyar Krausz Mihály, de akinek nagysikerü operettjét például a budapesti szinházak közül egy sem mutatta még be. Hogy ennek a ténynek nem a bécsi müvészi vámsorompók az okai, bizonyítja az, hogy a Pusztaliebchen mégis csak kijutott Ausztriából és többek közt elérkezett a milanoi St. Martino-szinházba.

Az előadásnak óriási sikere volt, az olasz sajtó, köztük a Corriere della Sera osztatlan lelkesedéssel emlékezett meg Krausz Mihály operettjéről és a Vigözveggyel, Csárdáskirálynővel, Luxemburg grófjával hasonlitotta össze. Természetesen az előadás bővelkedett bizonyos néprajzi naivitásokban, amely a diszletek és kosztümök megválogatásában jelentkezett elsősorban, de ez nagyon keveset vont le abból a hatásból, amelyet a tipikusan magyar muzsika gyakorolt az olasz közönségre.

Tudvalevő, hogy Olaszország lakossága a világ legmuzikálisabb népe, tehát kétszeresen szenzációként hatott rá a magyar zene speciális íze és ritmusa, amely ilyen avatott zeneszerző munkáján keresztül jutott el hozzá. Különösen a táncszámok arattak nagy sikert és mindenki megcsodálta az idegen ütemü csárdást. A szinészek és zenészek nagyszerü megérzéssel interpretálták a magyar zenei, illetve tánc-motivumokat.
K.S.