A természettudományok fejlődésével erősen meggyérült a múzeumok e népes csoportja. A természeti jelenségeket és tárgyakat nyílt szemmel és elfogulatlanul vizsgáló kutatók kétségbevonhatatlanul bebizonyították, hogy az állati vázrészekkel és növényi maradványokkal egyező külsejű „természet játékai” valóban a földet egykor benépesítő élőlények maradványai.

Ezt különben már az ókor nehány bölcse sejtette, a renaissance lángelméjü polihisztora Lionardo da Vinci pedig meggyőző erővel hirdette. Az állati és növényi maradványokkal ma az őslénytan foglalkozik; a torzszülöttek és korcsok a kórbonctan körébe tartoznak s a „természet játéka, név már úgyszólván csak a rajzos köveket illeti meg. mert ezeknek létrejötte tényleg egyedül a véletlen műve.

Rajzok bármely ásványon megjelenhetnek, legyen az egy-, vagy többszínű, mert mindkét esetben megtörténhetik, hogy a kő különböző árnyalatú, illetőleg különböző színű foltjai, sávjai vagy pontjai olyképen csoportosulnak, hogy a kialakult ornamentika a szemlélőt valamely élőlénynek, vagy tárgynak képére, esetleg egész tájképre emlékezteti. Hogy ezeknek a képeknek kibetűzéséhez több-kevesebb fantáziára mindég szükség van, az, már eredetüket tekintve is, magától értetődik.

A legtalálóbban hirtelen odavetett vázlatokhoz hasonlíthatók. A rajzokat a véletlen szüli; véletlen az is, ha az ilyen rajzot rejtő követ meg­találják és csiszolás alá kerül, s végül szintén véletlen, ha a vágás és csiszolás után a nyersen rendesen semmi különöset nem mutató kő lapján a kép sértetlenül jelenik meg. Tehát a véletlennek többszörös összejátszása szükséges ahhoz, hogy egy-egy ilyen rajzos kő forgalomba kerüljön.

Éppen ezért a rajzos kövek meglehetősen ritkák voltak mindig s áruk, különösen régebben, bizony borsos volt. Szent-Péterváron 1799-ben százezer forintot kértek egy Uralból származó labradorit-darabért, melyen a kő élénk színekben ragyogó foltjai XVI. Lajos profilját meglepő hűséggel utánozták. Párizsban a mult század ötvenes éveiben tizenötezer frankót fizettek egy rajzos kőért, melynek fehér alapján Napóleon sötét szürke silhouettje volt látható.

Ulisses Aldrovandi „Museum Metallicum” című, Bonnban 1648-ban megjelent könyvében egész csomó fametszetű ábrát közöl múzeumok és templomok birtokában levő rajzos kövek képei után. Egyik részükön szent képek, másokon pedig emberek, lovak, tevék és sok másféle kép látható. A mű szerzője az elragadtatás hangján ír e „csodálatos véletlen folytán” létrejött képek szépségéről s egyeseket közülük egyenesen megbecsülhetetlen értékeknek mond.

Hogy munkájában közölt, valóban csodálatos ábrákból mennyi volta köveken tényleg látható s mennyit pótolt a művész fantáziája, persze nem tudhatjuk, de hogy pótolt, az egészen bizonyos, mert a határozott vonalakkal dolgozó fametsző nem is tudhatja hűen visszaadni mintájának határozatlan körvonalú s a legtöbb esetben inkább csak sejthető, mint határozottan látható képét.