Szeged, október 24.
Szeged város polgársága imponáló módon és impozáns keretek között jelentette be csatlakozását az Egyesült Nemzeti Demokrata Párthoz annak a nagygyülésnek a keretében, amely vasárnap folyt le a Belvárosi Mozgó hatalmas nagytermében. A nagygyülésre Budapestről leutaztak: Rassay Károly, Szakács Andor, Huska Vilmos és Dénes István képviselők, Bródy Ernő, Baracs Marcel és az egyesült balpárt több vezetőtagja. Délelőtt 10 órakor a mozgószinház hatalmas terme megtelt. A rendőrség részéről vitéz Petróczy rendőrtanácsos vezetésével egy szakasz rendőr jelent meg, a tömegek azonban egyre növekedő csoportokban érkeztek a nagygyülés szinhelyére.

A hatalmas terem a megjelenteket nem volt képes befogadni, mert a rendőrség akként intézkedett, hogy csupán a mozgószinház ülőhelyeit foglalhatta el a közönség és igy mintegy ezerötszázan kintrekedtek a hatalmas teremből. Ottovay Károly vaskereskedő, a szegedi ipartestület elnöke, nyitotta meg a nagygyülést és különös elismeréssel adózott Szeged iparos- és kereskedőtársadalmának azért a lelkes munkáért, amellyel lehetővé tették a város liberális polgárságának megszervezését.

Általános figyelem közepette lépett az előadói asztalhoz Rassay Károly, hogy Szeged város polgársága előtt ismertesse az egyesült balpárt programját:
- Négy éf fél évvel ezelőtt - ugymond - állottam utoljára talán éppen ezen a helyen. Akkor egy tulfütött, izgatott atmoszférában éltünk és sötét éjjelen siettünk vissza a fővárosba, amelynek életébe beledördült egy rettenetes bomba, amely emberáldozatokat követelt. Akkor is fölrázni igyekeztünk a polgárságot és nem tudott elnémitani bennünket az a borzalmas merénylet, mert éreztük, hogy ha minket elnémitanának, akkor tulajdonképen az önök lelkének szava némulna el. Ma ujra megjelentünk itt önök előtt.

- S amikor itt állok önök előtt, eszembe jut gróf Bethlen, aki a közeli napokban azt mondotta, hogy mi félünk a választásoktól. Azt üzenem innen, e helyről gróf Bethlen Istvánnak, hogy mi nem félünk a választásoktól. Mi ismerjük ennek a kormányzati rendszernek az eszközeit, megismertük már négy évvel ezelőtt, hogy miként akarják elnémitani a polgárság akaratának megnyilvánulását. Mi emlékezünk ennek a kormányzatnak választási eszközeire, hogy a kerületből kitiltják a jelölteket és mindenáron lehetetlenné teszik, hogy a polgárság akarata megnyilvánuljon. Mi nagyon jól tudjuk, hogy a kormány a választás eszközeit már nem tudja fokozni, mert többet már nem tehet, mint amit eddig tett.

- Nem tudjuk, hogy a kormány mikor akarja a választásokat, de hogy mi azokat nem forszirozzuk, annak oka az, hogy ismerjük a kötelezettséget, hogy ennek a nemzetgyülésnek még pótolnia kell azokat a mulasztásokat, amelyekért a kormány felelős, meg kell oldanunk még a függő szociális és gazdasági javaslatokat. Ha a kormány ismét a választási terrorjával akarja keresztül vinni a választásokat, mi szembenézünk vele abban a tudatban, hogy a polgárság ráeszmél arra, hogy ez a terror nem ellenünk, hanem a magyar polgárság ellen irányul.

- Egészséges országban az elvek harca juttatja érvényre az igazságot. A mi programunk kiállotta a probát, mert az az élő valóság. Mert mit követeltünk mi? Jogrendet, társadalmi békét, szociális adózási politikát. Ha a kormány sikerekre akar rámutatni, kénytelen ezeket a gondolatokat átvenni, amelyeknek mi adtunk hangot, csakhogy ő ezeket a gondolatokat a tettek nélkül akarja kisajátitani. (Taps.) A mi gazdasági programunk akkor nem találkozott a kormány részéről megértéssel, sőt nem egyszer hazaárulás vádjával illettek. Ma pedig a kormány politikájának gerincévé ezeket a gondolatokat teszi, de ezek a gondolatok nála csak üres jelszavak, tettek nélkül.

- Ugyanekkor föl kell vetnem a felelősség kérdését is. Miért csak 1924-ben tértünk erre az utra és nem már 1920-ban? Megadom a választ: mert a kormánynak nem volt ereje megteremteni a kül- és belpolitikában ennek a lehetőségnek a föltételeit. Menynyit vesztettünk a tétovázó négy esztendő alatt. És az eredmény az lett, hogy a kormány, amely nem akarta elfogadni a parlament ellenőrzését, amelyet mi sürgettünk, kénytelen volt elfogadni a külföld ellenőrzését. Ma csaknem komikusnak tünik föl, hogy a külföldi szakértők néhány évvel később ugyanazokat a javaslatokat tették a kormánynak, amelyeket mi évekkel előbb sürgettünk.

- Mi követeltük a kereskedelemben a szabad forgalmat, a ki- és behozatali politika szabaddátételét, de akkor a kormány ezeket a javaslatokat elutasitotta. Később reákényszerült. Akkor azonban jött a protekcionizmus. Az állam támogatta a vállalatokat az ország polgárságának a rovására. Mi követeltük a progressziv adózást, de a kormánynak az kellett, hogy külföldiek kalkulálják ki, hogy milyen adózást bir el a magyar nép. Sürgettük a takarékosságot, ezt a kormány ugyancsak a külföldi nyomásra volt kénytelen programjába venni. A takarékosság azonban csak üres jelszó maradt és ezért a polgárságnak kötelessége, hogy most, amidőn a szanálás megszünt, az ellenőrzést kezébe vegye.

- Nem lehet tagadni, hogy az országban a polgárság politikai kérdések iránt közönyössé lett. Nem csodálható ez, mert hiszen a mindennapi élet gondjai lekötik az emberek figyelmét. Éveknek a közvélemény nélküli kormányzása olyan hézagot teremtett a kormány és a magyar társadalom között, amely ma is süketté teszi a kormányt a társadalom bajaival szemben. Nem vagyok a bosszu politikájának hive, de rá kell mutatnom arra, hogy az ország belpolitikai érdekei megkövetelik, hogy a kormány ne csukja be a szemét azok előtt sem, akik a kormány elleni vélt büncselekmény miatt kerültek a törvény elé! Lehetetlen, hogy ugy álljunk a külföld előtt, hogy csak bizonyos büncselekményekre legyen amnesztia, de azokkal szemben, akik jogokért harcoltak, elzárkózzanak. De gazdasági kérdésekben ugyanez a hézag áll fönn a kormány és a társadalom között. Ujabban az adómérséklés jelszavát dobtak be és mi történt? (Semmi!) Külföldi példák állottak előttünk, amelyeket egyszerüen lekopirozhattuk volna. A kormány azonban nem tette. A parlament ugyan leszállitotta az adókulcsot, de a kormány erre bizalmas rendeletet adott ki, amely fölemelte az adóalapokat. Gyakorlatilag tehát több adót fizetünk, mint azelőtt. Amikor a társadalom a sulyos adóterhek alatt följajdult …

A hallgatóság körében valaki ekkor azzal a szándékkal, hogy a gyülés méltóságos menetét megzavarja, közbekiáltott, de a nagygyülés közönségének föllépésére a zavartkeltők mindjárt el is hallgattak. Rassay derüsen intette csöndre a fölháborodó hallgatóságot.

- Bizonyára a közbekiáltó az a boldog ember, akinek nincs adópanasza.  -M ajd igy folytatta: Bedobták a közvéleménybe az adórevizió gondolatát is. Tudtommal csak egyetlen ilyen bizottság jelent meg Miskolcon, ellenben rendeletet adtak ki, hogy a pénzügyigazgatóságok maguk vegyék revizió alá az adókivetéseket. Azt pedig nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen adóföllebbezések elintézése évekig tart. Ugyanez a helyzet a forgalmi adónál is. Németországban háromnegyedszázalékra szállitották le a forgalmi adót, Ausztriában évek óta bevezették a fázisrendszert. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy nálunk elhangozhat bármilyen ígéret, a fázisrendszert a pénzügyminiszter nem akarja behozni. Van egy másik adó is, a luxusadó. Vallom, hogy a fényüzést, ahol a nagy vagyon tobzódik, meg kell adóztatni. Nálunk az a helyzet, hogy 1920-21-ben állapitották meg a luxuscikkeket és ez a rendelet áll fönn ma is. A kormány adóhátralék után háromszor 10% kamatot követel. A magyar nép akar adót fizetni, de nem tud.

- Ezzel a kormányzati politikával nem lehet termelni, sem a termelést fokozni. Adóprogresszivitás és takarékosság az a két pillér, amelyen gazdasági életünk fölépülhet. Nem régen egy szinészcsoport külföldi kiutazására kétmilliárdot utaltak ki. Ujabban, hogy Lillafüreden üdülőt épitsenek, egymillió aranykoronát áldoznak az ország kasszájából, akkor, amikor az országnak ezer vérző szociális sebe van, amikor a rokkantak éhhalálnak vannak kitéve s amikor a hadikölcsönök ügyében semmit sem tesznek, s tanulóifjuságunk nem tudja tandiját megfizetni és tankönyvét megvásárolni. Ilyen körülmények között ezek a kiadások bünt jelentenek.

- Hat év óta a kormány nem terjesztett elő zárószámadást és igy jogom van azt mondani, hogy itt valami baj van. Ma már nem is volna elég az állami zárószámadás előterjesztése, mert a kormány a Pénzintézeti Központ utján is támogatott vállalatokat. Követeljük, hogy ezekről is adjanak elszámolást.

Rassay szavai közben a háttérben valaki ujból megszólalt és közbekiáltotta: Halljuk már Telekit! Rassay Károly nyugodtan vágott vissza:
- Én Teleki Pált már évek óta szeretném hallani, de, sajnos, sohasem sikerült.
Majd igy folytatja: - Mindennek alapföltétele, hogy a kormány a nép kormánya legyen. Ezért követeljük a közszabadságokat, a sajtó-, egyesülés- és gyülekezési szabadságot. Az esküdtszék garanciája a közmorálnak és mindenekelőtt követeljük a megalkuvásnélküli általános, titkos választójogot. Lehetetlen, hogy mint egy kis sziget éljünk, amikor minden nép kivivta ezt a jogát. A mi politikánk nem merül ki a numerus clausus elleni küzdelemmel. Mi az ország sebeit gyógyitani akarjuk. Rendet és szabadságot akarunk forradalom nélkül. Volt már szabadság rend nélkül és most rend van szabadság nélkül. Nekünk e kettő együtt kell. Nem uj program ez, mert hisz Kossuth Lajos is ezt vallotta s ő össze tudta fogni ezt a két gondolatot. És kérdem önöktől, akarják-e ezt a politikát?
Az egész hallgatóság kitörő lelkesedéssel kiáltja: Igen, akarjuk, ezt akarjuk!

- Ha igen, ennek kivivása önökön áll és az eredmény önök hüségébe és kitartásába van letéve.

Rassay beszéde után perceken át viharzott a taps, amely akkor is tartott, amidőn az előadói asztalnál Szakács Andor jelent meg. Azzal kezdte beszédét, hogy a szegedi kurzusujság megkonditotta a vészharangot erre a nagygyülésre.

- Kérdem önöket - ugymond -, kik hallották a pártvezér politikai megnyilatkozását, lehet-e magyar közügyeket higgadtabban és bölcsebben tárgyalni? Nem akarunk mást, mint hogy Magyarországon a magyar nemzet legyen az úr. A kormány Magyarországot a magyaroktól félti. Ezért nem akar nekik jogot adni. Amidőn annyi sajgó sebe van az országnak, akkor a kormány a legsürgősebb föladatnak a felsőházi javaslatot tartja.

- Azt mondják - ugymond -, hogy felsőház nélkül csonka a magyar alkotmány. Hát a titkos választójog nélkül nem csonka? Itt van az ezeréves Magyarország, ennek az országnak kell elsősorban visszaadni ezeréves magyar alkotmányát.

Bródy Ernő szólott ezután, aki megállapitja, hogy a középosztály válságba jutott. Exisztenciák pusztulnak el nap-nap mellett és mi ezekkel a jelenségekkel szemben tehetetlenül állunk.

- Elismerem, hogy a legnagyobb bajt Trianon csinálta. De a második főoka a bajnak a mai kormányzati rendszer, amelynek politikai hitvallása a féldiktatura. Ma a gomblyuk és a zsebek politikáját éljük. Uj méltóságokat kreálnak és monopóliumokat adnak. Véget kell már vetni ennek a protekcionista rendszernek és véget kell vetni annak, hogy egyesek gomblyuk- és zsebfájdalmait orvosolják. Nem lehet olyan kormányzat, amelyben a szervezett kisebbség uralkodik a szervezetlen többség fölött.

- Demokratikus törekvésnek kell érvényesülni, amely mindenkit egyformának tekint. Munkaalkalmakat kell teremteni. Valamikor az volt a vágyunk, hogy a munkásokat is polgárokká tegyük és most az történt, hogy a polgárok is nincstelen proletárokká lettek. Emberek között csak egy különbséget ismerek, hogy vannak becsületes emberek és vannak gazemberek. Nem elleneztem, hogy kegyelmet adjanak a frankhamisitóknak. De elsősorban amnesztiát az ártatlanoknak, akik sohasem vétkeztek és mégis bünhődnek, akik nem kitüntetést kerestek, hanem élni akartak. Ezt kérem a magyar polgári társadalom számára.

Bródy után, akinek beszédét perceken át tapsolta a közönség, Dénes István idézi Hegedüs Lóránt mondását, hogy lehetetlen elképzelni földreformot, amelyből éppen a föld hiányzik. A lelkes tapssal fogadott beszéd után Ottovay Károly, a nagygyülés elnöke, záróbeszédében a szegedi liberális pártot megalakultnak jelentette ki és egyben a nagygyülés megválasztotta a szervezőbizottságot.

Délután 4 órakor a fővárosi képviselők visszautaztak Budapestre.