Igazán egészen mellékes, hogy a Fővárosi Operettszínház bemutatott egy Terézina című operettet és ebben az operettben a szomorú bukások után szörnyen ki akart tenni magáért a gyönyörű díszletekkel, a gyönyörű kosztümökkel, a gyönyörű szereposztással… - ezúttal különösen mellékes mind e talmi gyönyörűség, még Strausz Oszkár pókhálós márkája és régi nagyszerűségére még csak véletlenül sem emlékeztető melódia-zuhataga is; minden mellékes, kedves jó urak és asszonyságok, színházba járók és nem járók, mert itt eltörpül Napoleon – a Wellisch és Schanzer urak Napoleonja – és eltörpülnek a Fővárosi Operettszínház Roboz, Szabolcs, Málnai, Faragó, Halmay és Tolnai nevű Napoleonjai is, mind, mind esetlen kis játékbabák lesznek a főpróbán és premieren proscenium-páholyban ülő ex-Billerrel együtt, amikor nagyon boldogan, nagyon meghatottan ideírom FEDÁK SÁRI nevét.

Fedák Sári. Fedák Sári, Fedák Sári, én csak háromszor írom le ezt a nevet, de megkérem e cikk kitűnő olvasóit, mondogassák el még néhányszor magukban a MÜVÉSZNŐ nevét, hogy kellően fölvértezve róhassák tovább tekintetükkel a következő sorokat, melyekben a premier-beszámolók kötött formáihoz sajnálatos kényszerűségből ragaszkodva, mégis csak el kell mondani, hogy mi az, amit két bécsi úr librettónak nevezett ki, fölérakva a címet: Terézina.