Az iparosok között gyakran hallani panaszokat amiatt, hogy a keresztény társadalom nem támogatja eléggé a keresztény mestereket.

Ez, sajnos, csakugyan így van.
Különösen Budapesten nem igen válogatja meg a vásárló közönség azokat az iparosokat, akiknél megrendelést tesz, vagy a kereskedőket, akiknél bevásárlásait eszközli. E furcsa és szomorú állapot fennállásában azonban maguk az iparosok is hibásak.

Az iparosmesterek nagyrésze nem igen gondol arra, hogy a nevét, munkájának jóhírét minél szélesebb körben ismertté tegye. Sok kézműves ama jelmondattal, hogy a jó bornak nem kell cégér, visszahúzódik minden olyan lépéstől, amit reklámnak tart és ezzel önmagának okoz néha károkat. 

Igaz, hogy a jó bort cégér nélkül is megtalálják az emberek, de csak akkor, ha már előzően megkóstolták. Ahhoz pedig, hogy a borivókat kóstolásra invitáljuk, kell bizonyos reklám.

Ugyanígy vagyunk minden áruval, minden iparcikkel.
Lehet valaki bármily kiváló mester, ha kiteszi a cégtábláját, az még nem elegendő arra, hogy vevőkört biztosítson neki. Rendelőket csak két módon: ismerősök útján, vagy hirdetés, reklám útján lehet szerezni.

Sok világhírű cégnek csak úgy lett fogalommá a neve, hogy a napilaptól kezdve a kalendáriumig minden nyomtatott íven ott volt a reklámja. Azért fordul elő az is, hogy a keresztény ember zsidóhoz megy venni, mert neve után nehéz megismerni, reklámja pedig ott van majdnem minden lapban.

A kereskedők meg különösen nagyrabecsülik a reklámot.
A minap megnyílt Corvin-árúház minden lapban oldalakon át reklámozza magát. Mert hiszen a közönség máskép nem is tudna róla, hogy Corvin-árúház is van a világon.