A delejes asszony ismeretlen helyre menekült üldözői elől.

Sashalom, március 14.
A sashalmi delejes csodaasszony ügyében vasárnapra olyan botrányos fordulat következett be, amely most már komolyan kell hogy foglalkoztassa a hatóságokat. Az történt ugyanis, hogy vasárnap délelőtt Sashalom Wunderilchné háza előtt nagy tömeg gyült egybe, amely mindenáron be akart jutni a delejes, aszszonyhoz.

A tömeg nem hitte el, hogy Wunderlichné nincsen otthon, nekirontott a keritésnek, azt szédszedte kövekkel és kavicsokkal bezúzta az ablakokat, nekiesett a lezárt ajtóknak, és betört a delejes asszony lakásába, csak amikor Wunerlichné férje megérkezett és kiderült, hogy az asszony valóban nincsen otthon, csillapodott le a tömeg, amely azonban ezután sem távozott el a ház elől és most már megnyugodva várta a delejes asszony megérkezését. Végül rendőrök oszlatták szét a várakozókat.

Kiküldött tudósítónk a történtekről a következőkben számol be:
Vasárnap már a kora reggeli órákban nagy embertömeg csoportosult Wunderlichné sashalmi háza előtt. Sashalmi betegek, Budapestről idejött beteges családok, szegényes külsejű asszonyok, leányok, elegánsan öltözött idegbeteg uriasszonyok, csizmás parasztok, akik messzi vidékről jöttek fel „gyógykezelés” végett.

Az emberek kopognak a kerítésen, semmi válasz. Egy élelmes sashalmi parasztfiu borravaló ellenében átugrik a keritésen, bemegy a házba, kopog, zörget, hiába. A lefüggönyzött ablakok mögül senki sem ad életjelt.

Végre megjelenik egy asszony. Azt hiszik, hogy Wunderlichné. A tömegen óriási izgalom vesz erőt. Be akarnak nyomulni a házba nekiesnek a keritésnek és percek alatt szétszedik a léceket. Behatolnak a kertbe kavicsokat, köveket kapnak fel, bezúzzák Wunderlichné lakásának ablakait, nekiesnek az ajtónak és betörnek a lakásba.

A kritikus pillanatban a ház elé érkezik a delejes asszony férje Wunderlich Péter, aki kijelenti, hogy felesége nincsen benn a lakásban. A tömeg erre nagy nehezen lecsillapodott. Végül is a botrány úgy ért véget, hogy rendőrök érkeztek és feloszlatták a tömeget.

Értesülésünk szerint, a környékbeliek, parasztok, iparosok, árasok azt hangoztatják felvonul Sashalom, Cinkota és több község népe és követelni fogják, hogy engedjék meg Wunderlichnénak a gyógykezelést.

Legujabb rejtekhelyén elmondja a Hétfői Naplónak a delejes asszony, hogy külföldre menekül.

Hosszas házkutatás után vasárnap sikerült megtalálnunk a csodatevő asszony legújabb rejtekhelyét, ahova a fanatikus emberek rohama elől menekült.

Wunderlich Péterné egyszerü megjelenésü iparosasszony. Csak a szemeiben van valami különös zavaros fény. Feltünnek, hosszú, finom, fehér kezei. Behízelgően halk, jóságos hangon beszél:

- Nagyon sajnálom, ami történt, de nem tehetek róla. Nekem isteni rendeletetésem, hogy gyógyítsak és ezt az adományomat nem tagadhatom meg senkitől sem, mert különben az Isten elveszi tőlem e képességet. Mindenkin segítettem, aki hozzám jött. Sokszor még éjjel is felkeltettek és bizony gyakran előfordul, hogy a kimerültségtől naponta többször elájultam.

- A lapokban olvastam, hogy „megbuktam”. Nem akarok az orvosokkal vitatkozni, de nem egészen úgy van az. Én az orvosok előtt sem csináltam mást mint otthon, megsimogattam a beteget. És én nem is mondom, hogy mindenkit meggyógyítok, csak azt aki hisz is bennem.

Aztán meg egyszeri delejezés nem elég, hanem többször is kell kezelni egy beteget. Ezért nem sikerült teljes mértékben a „vizsgám”. De nézzen csak ide.

Elővesz egy kopott kis kézitáskát. Tele van levéllel. Csöndesen mutatja:
- Látja ez mind hálálkodó levél. A betegeim írtak, akiket meggyógyítottam. Ezeknél használt a képességem.
- Mit fog most csinálni? – kérdeztük a delejes asszonyt.
- Megvárom, amig az ellenem folyó eljárás befejeződik, aztán elutazom innen. Magyarországon a hatóságok nem engedik meg, hogy gyógyítsak, nekem meg muszáj segítséget nyujtani a szenvedő emberek számára. Mondtam már, hogy senkitől sem szabad megtagadnom a segítséget. Most is azért bujdosom, mert meg kellene tagadnom a hatósági tilalom folytán a segítségemet. De örökké nem bujkálhatok.

- Komoly elhatározásom, hogy ügyem befejezése után eladom a sashalmi házamat és megszállt területre, Erdélybe, Nagyvárna közelében egy kis faluban telepedem le. Az uram, aki szabó, tovább fog dolgozni, és pedig folytatom a gyógyítást, mert ez a rendeltetésem. Romániában – úgy tudom – szabad a delejes kezelés.
Az ajtóból még utánunk kiáltja:
- De az Istenért meg ne írja, hogy hol tartózkodom!