Nevezték őt csillagnak, csalogánynak, tündérnek; csak egyet nem mondtak el róla, hogy milyen nagy drámai művésznő. úgy vagyunk Blahánéval, mint a holddal. Mindenki látja, gyönyörködik benne, lantokban dicséri; - de senki sem ismeri; valódi sphaerája el van előlünk takarva; pedig ott lehet, ott van élet, növényzet, melegség - és talán boldogság is. Ezt a képet a földlakók sohasem látják. Nőm, ki ugyanegy színpadon működött Blahánéval, azt mondta róla, hogy ő a legkitűnőbb drámai színésznők egyike. Nekem is megadatott, hogy őt egy igen tragikus drámai szerepben láthassam.

A tragikai múzsának minden ajándéka egyesítve volt nála; mély érzés s annak minden változatait kifejezni tudó hang, megkapó indulatkitörések, beszélő arckifejezés, eredetiség a felfogásban, plasztikai mozdulatok és előkelő egyszerűség. Mindenki azt mondta róla ez alkalommal, amit Jókainé; - ez egy elsőrangú drámai művésznő. Bizony a tragikai múzsa volt Blahánénak az édesanyja. Hanem hát az előkelő anya még azután sem adoptálta legkedvesebb leányát, amikor véletlenül felismerte. Pedig az szerette őt; Blaháné szerette a drámai művészetet.

Még akkor egy házban lakott a dráma és a népszínmű. Át-átlátogattak egymáshoz. Sőt még az opera is ott volt osztályos rokonnak. Az volt a kegyenc. A magasabb drámának a napja volt a péntek, a népszínműé a vasárnap. Lehetett összehasonlításokat tenni. A pénteki színház üres padsoraival, ásító páholyaival, kopott díszleteivel; az a lágy meleg hangulat; mely mint a malária, magának a művésznek a lelkét is ellankasztja …

És azután a vasárnapi színház zsúfolt karzataival, lelkesedni, mulatni, örülni kész közönségével; nyüzsgő színpad, daltól visszhangzó kulisszák, tapsvihar, hulló koszorúk! … És azután? … ahogy a nagy római mondta: "Inkább leszek első ember egy faluban, mint második Rómában". Mikor a népszínművet a Nemzeti Színház eladta a Népszínháznak (amit én ma is nagy hibának tartok), Blaháné elhagyta a magas sarkú múzsaanya házát, s vitte magával a pillangó cipőit a dajkája házához, aki eddig fölnevelte.

Inkább rózsakirályné a paraszt szalmás gunyhóban, mint hamupipőke a méltóságos palotában. S a siker, diadal igazat adott a választásnak. Mint népszínművek királynéja, egész országot teremtett maga körül. Saját színműirodalmat fejlesztett ki. Jobbágyává tette a magyar Tháliának az idegen népet. És azután láttuk és bámultuk és szerettük őt az általa elővarázsolt világban, mint naiv paraszt leányt, kackiás menyecskét, mint dalos rózsakirálynét, mint operett-énekesnőt, mint fiú szerepek kedves személyesítőjét …

Nem! Nem akarok pamlagpört támasztani a művészetek istennői között. Dráma, opera, népszínmű, operette, vaudeville, bohózat, kézcsókoló tisztelője vagyok valamennyinek s nem keresem közöttük a rangkülönbséget. Blahánénak pedig különös hálás elismeréssel tartozom azért, hogy előkelő drámai tehetségével a népszínművet megnemesítette s az operettenek tisztességet szerzett. A mély érzés, a nemes szív aureolát sugárzott e műfajokra. Aztán Blaháné mindig a mienk volt! A közönség mindig maga előtt fogja őt látni, s mindig vissza fogja őt kívánni oda, diadalai paradicsomába: a népszínműbe.