Csehszlovákiában felfedezték a jégkorszakbeli ember 20 ezer éves fővárosáknak a maradványait. Európa lakóinak történetét alig kétezer évre visszamenőleg ismerjük a történetkönyvekből, azt is csak hézagosan.

Pedig bizonyos, hogy az európai ember története sokkal régibb, sok ezer év múlt el addig is, míg a világhódító rómaik tudós történetírói tudomást vesznek a római fegyverek által leigázott kezdetleges műveltségű európai néptörzsekről.

A történeti élet előtt lefolyt sok ezer év fekete sötétségébe csak legújabban vetnek egy-egy halavány fénysugarat a régiségtudósok, amikor a véletlen segítségével őskori barlangok nyomára bukkanak.
Legújabban Absolon, a prágai egyetem régiségtanára tett világhíres felfedezést.

Egy kicsiny morva falu, Predmost, határában a mammutvadász, jégkorszakbeli embernek olyan terjedelmes telepére bukkant, amely méltón keltette fel az egész művelt emberiség érdeklődését. Valószínű; hogy a kis morva falu határában volt a jégkorszak lakóinak a legnagyobb telepe, tehát ugyanolyan fontos pont volt ez valamikor 15-20 ezer évvel, mint ma Párizs, Berlin vagy London.

Igaz, hogy akkoriban Európa lakossága még nagyon gyér volt és a jégkorszakbeli ember „világvárosának" nem lehetett több lakosa ezer léleknél. A földtani vizsgálatok kiderítették, hogy a Föld történetében volt egy kor, amidőn Európa nagy részét jégmezők boritották el.

Európa 180 ezer négyzetmérföld területéből körülbelül 120 ezer négyzet mérföldet takartak a jégmezők. A jégkorszak tulajdonképpen több jégkorból állt, legalább háromból, amelyek között enyhe volt az éghajlat s ilyenkor a déli tájakra szorult állatok ismét visszatérhettek az északi tájakra.

A jégkorszakban, amely sok ezer évig tartott, már éltek emberek a földön bár az ember az összes élő szervezetek között a legkésőbb jelent meg. Éppen a második és harmadik jégkorszak közötti időből való az emberi lény legrégibb biztos nyoma.

A jégkorszak végén élő európai embernek már eddig is elég sok nyomára akadtak a tudós kutatók, de eddig egyik sem volt olyan jelentős mint amelyet a kis morva falu határának a felásása dobott felszínere.

A véletlen sietette most is a tudósokat a becses lelethez. Egy építőtársaság téglagyártásra alkalmas agyag után kutatva mély ásatást végeztetett Predmost környékén. Öt-nyolc méter mélységből dobódtak fel történet előtti élet maradványai: tűzhelyek hamuja és széndarabjai, aztán korhadozó csontok, az oroszlán, barlangi medve, farkas, sarki róka csontjai.

A legnagyobb meglepetés az volt, amikor a mammutok óriási csontjait dobta ki az ásó. Aztán emberi csontok kerültek napvilágra és mindenféle kőeszközök és dísztárgyak, amelyeket a mammutvadász ősember használt annak idején.

Az ásatásokat most már Absolon tanár vezette és a brünni múzeumba szállították a gazdag lelet eredményeit Az építőtársaságnak meg kellett elégedni azzal a dicsőséggel, hogy ő vezette rá a tudósokat a legrégibb európai emberek lakásainak a nyomaira, amidőn ők új házakat akartak építeni.

A sokféle használati eszköz és dísztárgy, amelyek közt akadtad csontokra vésett mammutábrázolások és díszes nyakláncok is, azt mutatják, hogy a jégkorszak embere nem élt már pusztán állati életet, hanem a maga egyszerű életének a megszépitésére is törekedett.

Kőeszközök, csonttárgyak, elefánt- és oroszláncsontból készült dísztárgyakon kívül akadtak olyan amulettek, bűvölő eszközök, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a jégkorszak embere már hitt a felső hatalmakban. Természetesen ez a hit nem lehetett egyéb kezdetleges babonánál.

A kőbalták, dárdák, pajzsok között találtak egy nagy, elefántcsontból készült villát, amely Absolon professzor megjegyzése szerint nagyon hasonlít ahhoz a villához, amelyet a Fidzsi-sziget emberevő lakói használtak kanibáli szertartásaiknál.

De még sem valószínű, hogy a kőkorszaki ember emberevő lett volna. Hiszen táplálékban nem szenvedett semmi hiányt. A maradványokból arra lehet következetni, hogy a mammut és az óriási barlangi medve volt a főtápláléka.

Ezeknek a hatalmas állatoknak az elejtése nem volt könnyű munka. Predmost közelében találták a legrégibb sírboltot is, férfiak, asszonyok, gyermekek csontvázaival. Ezeknek a csontvázleleteknek az alapján megállapítható, hogy a jégkorszakbeli ember, ha nem is magas, de izmos, erős testalkotású volt. Alkalmas arra, hogy megbirkózzék, csapatokban történő vadászatain azokkal az óriási állatokkal, amelyek ma már kihaltak.

Érdekes az is, hogy a csontleletek adatai szerint a jégkorszak emberének a koponyája igen fejlett volt A férfiak és nők agyveleje valamivel nagyobb volt, mint a mai európai emberé rendesen. Az agyvelő fejlettségének szükségét is látták ezek a mammutvadász ősemberek, mert veszedelmekkel telt életükben nemcsak testi erőre volt szükség, hanem szellemi fürgeségre, szellemi ügyességre is.

Hiszen majdnem minden pillanatban életveszedelmes helyzetekkel kellett megküzdeniök. A csontleletek alapján az is megállapítható, hogy a férfiak és a nők közt szinte nagyobb volt az eltérés mint ma. A férfiak erősen fejtett állkapcsaikkal és kiugró szemöldökereszükkel torzonborz- benyomást kelthettek, de a nők arcvonalai sokkal finomabbak voltak.

A csehszlovákiai jégkorszakbeli ember nem őse Európa egyik népének sem. De az már nem lehetetlen, hogy összeolvadva a későbbi ázsiai bevándorlókkal ma Észak-Európa népeiben élnek tovább.