A new-yorki állatkert igazgatója kegyelmet kér a kegyetlen szivű embertől a vadállatok számára. „Ha egy tigris átharapja egy ember torkát - mondja Shaw, a nagy angol író, - akkor borzalmas kegyetlenségről beszélünk, s ha egy ember robbanó golyót röpít egy tigrisbe, akkor eszünkbe sem jut, hogy itt is kegyetlenkedés történt.”

Bizonyos, hogy a földön a vadállatoknak a sorsa megy a legrosszabbul. Nemcsak egymást pusztítják, az éhségtől űzve, a létfönntartás küzdelmében győzedelmeskedni akaró kegyetlenséggel, hanem kíméletlenül pusztítja őket az ember is. Nem annyira védekezésből, mint inkább haszonlesésből és igen sokszor passzióból.

Ha az afrikai farmerek indítanak irtóvadászatot az ültetvényeiket rettenetesen pusztító elefántcsordák ellen, ez érthető, nem lehet kétségbevonni a farmerek jogát hogy ők is győztesen akarnak kikerülni a létfenntartás küzdelméből. De amikor a vadászok milliószámra gyilkolták a végtelen amerikai pusztákon a bölényt, egyedül csak azért, hogy eladhassák a bőrüket 3-4 dollárért darabját, ez már megrendítő mészárlás volt.

A vadászok legnagyobb része is visszaél azzal a fölénnyel, amelyet a modern vadászfegyverek biztosítanak a számára és vadászat helyett vérengző mészárlást rendeznek. Csak magában Amerikában 6 millió vadászfegyver pusztítja a vadállatokat. És ebből a sok vadászfegyverből hány van méltatlan kezekben?

A természettudósok egyértelműen panaszkodnak már régóta, hogy ijesztő mértékben pusztulnak a vadállatok. És éppen azok a vadállatok pusztulnak a legfeltűnőbb gyorsasággal, amelyek nagyságukkal, erejükkel, szépségükkel valóságos díszei egy-egy ország földjének. Tömérdek vadállat fajtája pusztult ki már végképpen a földről. De ebben a pusztításban az embernek nem volt szerepe. Az életképesebb állatfajok irtották ki a nehézkesebbeket, a folytonosan változó viszonyokhoz alkalmazkodni képteleneket.

Alig hihető, hogy tökéletlen kőfegyvereivel az ember lényegesen hozzájárult volna a földünkről tízezer évekkel ezelőtt eltűnt mammutok kipusztításához. Ma azonban a tökéletes vadászfegyverek segítségéivel az ember fogja kiírtani a legérdekesebb állatfajokat. Valamennyi tudós a túlságosan buzgó vadászok ellen mennydörög és azt hangoztatja, hogy az emberiségnek kötelessége az állatvilág ma még meglévő sokszínüségéről gondoskodni. Hiszen hálásnak kell lennünk a vadállatok iránt.

Ők adták nekünk valamennyi háziállatainkat. Az emberi műveltség nagyobb lendületű emelkedése éppen akkor kezdődött, amikor a vadállatokat háziállatokká sikerült szelídítenie az embernek. Nem tervszerűen történt ez. A vadászó ősember eleinte csak kedvtelésből szelídített meg állatokat és csak később jutott arra a gondolatra, hogy hasznát is veheti. A gyermekeink azért szeretik olyan nagyon az állatok mindenféle fajtáját, mert bennük az ősember állatokkal bajlódó ösztönös szeretete és meleg érdeklődése él.

Sok állam már külön rendszabályokkal igyekszik megmenteni területén a pusztuláshoz közel álló állatfajtákat. A francia kormány szigorú vadászati tilalmat vezetett be francia gyarmatain az orrszarvúra. Legutóbb pedig az elefántokat helyezte kímélet alá. Hagenbeck, hamburgi állatkereskedő kezdeményezésére szövetség alakult abból a célból, hogy az európai bölény utolsó példányait megmentsék.

Igy aztán az európai bölények, az állatkertek féltett kincsei lettek s éppen a budapesti állatkert birtokában van a legtöbb példány, öt felnőtt bölény és két borjú. Ezek a visegrádi állami erdőkben élnek nagyon gondos felügyelet alatt A pusztuló fókákat pedig Amerika helyezte rendőri védelem alá.